Zöld mezők lovagja – Németh Ferenc -negyedik rész

4. rész: Imperiál I.

Imperiálról már életében elmondották, hogy az évszázad legjobb magyar lova. Most, a XXI. század kezdetén ez a megállapítás már megdönthetetlen tény. Imperiált legenda övezte már életében, a vele kapcsolatos események legendáriummá nemesültek. Születésének pillanatai, csikókori fejlődése, versenykarrierje, ménesi eredménye részletesen lejegyzésre került szemtanuk, ménesi alkalmazottak, versenytéri szakemberek elmondása alapján. Csak a Telivér lapjain két nagy sorzat mutatta be Imperiál életútját, tenyésztésben betöltött szerepét. Vesztényi Gábor  az eddigi legrészletesebb tanulmányt írta a Caissot-Imperiál méntörzsről, míg e sorok írója Aperianov Zakariás idomár életútját bemutató interjú-sorozatában a tréneri tapasztalatok mellett a versenyek részletes lefolyását is elmesélte. Olyan intimitásokat ismerhettek meg a lap Olvasói Imperiálról, amelyek még a rendszeres lóversenylátogatók előtt is rejtve maradtak.

Németh Ferenc zsoké Imperiált egy újabb szemszögből mutatja be. Őt is, mint mindenkit, aki Imperiállal kapcsolatba került, elragadja a hév, amikor róla beszél. Imperiál nagysága a vele dolgozókat kiemelte a többi szakember közül, hiába nyertek már Imperiál előtt Derbyt, vagy tenyésztettek Derby-nyerőt, mindezeket a sikereket Imperiál színrelépése elhalványította. Így van ez Feri bácsival is, bár Imperiál emléke őbenne soha be nem gyógyuló sebet is rejt, amiről nem szeret beszélni. Csak hosszú rábeszélés után mondta el bánatát. De ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell lépnünk egy évtizedet a történelemben.

A második világháború után az ország romokban, kifosztva állt. A lóversenyzés alapjaiban semmisült meg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy phönix madárként a semmiből született újjá. A ménesek tenyészanyaga elhurcolva, az épületek kifosztva, lerombolva. A pesti lóversenypályák és az alagi idomító telep kifosztva, lebombázva. Csak a szakembereknek és a lóversenyrajongók hitének köszönhető, hogy újra megindulhattak a versenyek. Szovjet csapatok “szabadították” fel az országot, és ez eldöntötte a sorsunkat, szép lassan kelet felé sodródott hazánk, bár sokan voltak akik még reménykedtek. Az osztrák-magyar lóversenykapcsolatok újra éledtek, az egymáson való segítés fontos szempont volt ekkoriban a két versenyüzemben. Rendszeresen szerepeltek magyar lovak Bécsben, illetve osztrák lovak Budapesten. 1947-ben Intermezzo II. Osztrák Derbyt nyert. Ekkor még mindeki azt hitte, minden úgy lesz, ahogy régen volt. Újra működtek a bukmékerek, ahogy emelkedett a versenyanyag létszáma, úgy jelentek meg a régi, illetve új versenyszínek. 1949-ben Prágában lefutásra került az első Közép-Európai Kupa, amelyet a magyar Lubica nyert. Ekkor az osztrák versenyüzem még részt vett, a szovjet versenyzés nem volt jelen, földrajzi helyzete ezt nem indokolta. A Rákosi Mátyás vezette kommunista párt lassan, nem demokratikus eszközökkel, a nagy szovjet testvér támogatásával fokozatosan magához ragadta a hatalmat. 1950-ben puccszerűen államosították a lóversenypályát! Versenynap végén rendőrök körbefogták a pályát, és a lovakon kívül államosították az istállók eszközeit, a szerszámzatot, még a zsokék nyergét is!

Akkoriban a legtöbb szakember el sem tudta képzelni, hogy hogyan lehet lóversenyt rendezni úgy, hogy minden ló egy tulajdonban van. Természetesen hamarosan kiderült, hogy az emberekből a rivalizálást, a szakmai rátermettséget, a győzni akarást nem lehet kiölni. Az idomárnak nem kellett széna és zab után gondolnia, mindent megkapott kérés nélkül is. Az abrakmesterek, az idomárok elődeiktől átvett módszerek szerint etették a lovakat és idomítottak. A vállalatnak egyre jobban ment, egyre több jutott a lovaknak és az embereknek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazánkban a szocialista keretek között működő lóversenyzésből minden pozitív lehetőséget megragadtak és alkalmaztak. Amit ez a rendszer megengedett, maximálisan kihasználták.

De voltak vadhajtások is. A szocialista rendszerből adódott a központosítás. Ahogy a központi bizottság pesti székházában döntötték el, hogy hány malacot ellik egy koca, úgy a lóversenyzés esetében is fent döntötték el, hogyan folyjon a munka az istállókban. Persze ennek voltak előnyei is és a kezdeti időben a pénzszűke is ezt diktálta. A lóversenyzés technikája évszázadok alatt alakult ki, ezért működött jól, minden logikus volt. A szocializmus újítása torzulásokhoz vezettek mindenütt, így a lóversenyzésben is. Ilyen új szerzemény volt az istállóvezető, aki a központ szeme volt az istállókban, kimutatásokat gépelt, jelentéseket irogatott. Mivel több tréner tartozott alá, csoport szempontok határozták meg, hogyan futnak a lovak. Nem egyszer fordult elő, hogy külföldi nagy versenyhez a konkurens adta a vezető lovat, jól lehet idomárja más szerepet szánt neki. Az istállóvezető jó esetben hagyta dolgozni a szakembert, rosszabb esetben mindenbe beleszólt. Az istállóvezetőhöz hasonló személy volt a háború előtt is, menedzsernek hívták, általában azok a tulajdonosok alkalmazták őket, akik többet tartózkodtak külföldön, vagy vidéken, vagy nagy volt a lotjuk. Ezek tapasztalt, nagy tudású szakemberek voltak, akik nemzetközi kitekintéssel rendelkeztek, az esélyek kiszámításához is értettek, szakemberek voltak, az idomárral és a tulajdonossal egyeztetve nevezték a lovakat, intézték a versenyistálló adminisztrációját. Természetesen a menedzser nem kérdőjelezte meg az idomár véleményét. Az új rendszerben az idomár meghatározó szerepe megszűnt, az istállóvezető jóváhagyása nélkül a tréner nem indíthatta idomítottját. Az idomár legtöbb esetben nem válogathatta meg a munkatársait sem, fent döntöttek, hogy ki kivel dolgozik. A szocialista meetingekre, a nyugat-európai versenyekre egy idomár ment ki a lovakkal, így rendszeresen előfordult, hogy riválisa lovát gondozta, instruálta külföldön. Lehet, hogy ez takarékosabb megoldás volt több ló esetében, de mégis abszurdum a lóversenyzés világában. Ez a külföldre utazó tréner nem ismerhette úgy a lovat, mint annak saját idomárja. De mindez nem számított… Természetesen ezekből az esetekből nagy sértődések, ellenszenvek alakultak ki és … nagy letörések. Klasszis lovak sérülten kerültek, haza, vagy úgy meghajtották őket, hogy a későbbi itthoni versenyekben már nem jelentettek veszélyt! Hosszan lehetne sorolni ezeket az eseteket. Nem a megszokott lovasa lovagolta a lovat külföldön, hanem a külföldre utazó versenylovas. Ebben az esetben ugyanaz volt a helyzet, mint az idomárnál.

Hogy miért alakult ez így? Személyes kapcsolatok alakították ki ezt a szisztémát és nem a lóversenyzés törvényszerűségei. De előnyeit is voltak – a kor szempontjai szerint. A kiküldött szakemberek egyre több tapasztalatot szereztek, az akkori logika szerit nem volt értelme mindig kezdőkkel menni a külföldi pályákra. Persze, aki párttag volt, eleve előnnyel indult. Természetesen ki kell jelentenünk, hogy ezek is kiváló szakemberek voltak, kitűnő idomárok, kitűnő lovasok. De mégis… rossz volt a szisztéma, és ebből lettek a hibák, akaratlanul is.

Ennek a rendszernek volt “áldozata” Németh Ferenc is. Ő csak itthon lovagolhatta Imperiált, pedig ő volt a munkalovasa, nap mint nap találkozott vele, ő ismerte legjobban. De ez nem számított. Amikor erről kérdeztük, árnyék borult az arcára.

– Feri bácsinak ez nyilván nagyon fájt. Imperiált első versenyében Nagy Imre lovagolta, majd Feri bácsi, amikor lehetett. Amikor nem, akkor Gelics Mihály. Biztos érdeklődött a vezetőknél, miért nem lovagolhatja külföldön.
– Gelics Mihály jó barátom volt. Kiváló lovas, abból a fajtából, akinek finom a keze, elegáns a stílusa. Úgy gondolom, hogy én ugyanolyan jó voltam, mint ő, ezért nem értem, vagyis csak sejtem, hogy mi volt az oka a diszkriminációnak. Akkoriban még sok jó lovas volt a pályán. Kettőnkön kívül még akár tíz zsoké is akadt volna, aki megfelelő lett volna Imperiál nyergébe.

– Feri bácsi párttag volt?
– Nem. Sohasem politizáltam, én a csendesebbek közé tartoztam.

– Pedig eléggé köztudott Feri bácsiról, hogy magas pártvezetőhöz fűzték rokoni szálak…
– Kádár János barátai közé tartozott Bruttyó János, aki közeli rokonom volt. Magas pártfunkciókat töltött be. Előbb a szakszervezetek főtitkára, később a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke lett. Egyszer még ő maga is megkérdezte a vállalat vezetését, hogy miért nem lovagolhatom Imperiált külföldön. Azt a választ kapta, hogy nem tudok kis súlyt lovagolni. Ez persze átlátszó kifogás volt, bár őt a válasz kielégítette. Én viszont – mivel már elegem lett ebből a témából – nem világosítottam fel arról, hogy Imperiál mindenütt favorit volt, és versenyeiben mindig a legmagasabb súlyt vitte.

– Köztudott volt Feri bácsiról, hogy nagy fizikummal rendelkezik, és sok győzelmét a finisekben nyújtott fizikai erejének köszönhetett. Ez sem számított? Miért nem volt jó Feri bácsi külföldre? Politikailag megbízhatatlan volt? Főleg a bécsi fiaskó és az 56-os forradalom után, amikor sorra távoztak a kiváló lovasok? Köztudott, hogy az ötvenes évek elején csak a szocialista meetingek jelentették a külföldet. Hosszú évek után 1956-ban mentek ismét magyarok Bécsbe, Imivel és Roppanttal. Akkor három kiváló szakember távozott. Talán ezért félt a vezetőség, okkal, ok nélkül?
– Sokat gondolkoztam ezen. Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy rákerült a káder-lapomra, hogy 1948-ban Ausztriába akartam menni. Az osztrák vámosok megfogtak, de nem történt semmi, visszavittek a magyar oldalra, ott kaptak el a határőrök. Mivel szabadságon voltam, visszajöttem a Zánt-istállóba és dolgoztam tovább, mintha mi sem történt volna. 1956-ban is mehettem volna, de nem mentem. Később Aperianov kiharcolta a vezetőségnél, hogy a német-svéd turnéra elmehessek, de kezességet kellet vállalnia értem. Svédországban szerződést kínáltak, de nem fogadtam el.

– Mindezek fényében, hogyan látja Imperiál lovaglásait.
– Ezekkel együtt is pályafutásom legszebb korszaka volt. Imperiál a tökéletes versenyló mintaképe volt. Jó idegzetű, jó természetű. Versenyben, mintha gomb lett volna rajta. Ha megnyomtam a nyakát akkor ment, ha nem nyomtam, akkor lassított. Apját, Imit is lovagoltam egyszer, így nyugodtan állíthatom, hogy természetre annak ellentéte volt. Imi pullozott, alig lehetett fogni versenyben, Imperiál flegma volt verseny előtt, start után annyit ment amennyit kértek tőle. Én többnyire várásra lovagoltam, mert akkor láthattam az ellenfeleimet.

– De kezdjük az elején. Mióta ismerte Aperianov Zakariást, és mikor került az istállójába?
– Pubihoz régi barátság fűz. Alagon, gyermekkorunkban ismerkedtünk meg. Együtt nőttünk fel. 1962 elején kerültem az istállójába. Ez előtt nem lovagoltam neki. Jó légkör volt az istállóban. Szigorú volt, megkövetelte a rendet, a fegyelmet. Elvárta, hogy a lovas betartsa az idomári utasítást. Három évig voltam nála, soha nem volt közöttünk probléma.

– Kik dolgoztak akkoriban ott?
– Rajcsik Pista bácsi volt az abrakmester, régi jó szakember. Maczkó János volt Imperiál lovásza. Nagy Imre volt a könnyűterhű lovas, Imperiált azért lovagolta ő az első versenyében, mert én nem tudtam 53 kg-ot lovagolni.

– Imperiál a felkészülésben hol tartott 1962 elején?
– Múlt év őszén került az istállóba, így a betörésében nem vettem rész, a téli trappokban már lovagoltam. Nagy darab csontos ló volt, súlya 5 mázsa 60 kg. Nyugodt természetű volt nem ficánkolt. Téli munkája három kör trappból állt, amikor egy körrel végeztünk, a többiek akkor csatlakoztak hozzánk. Egy kör 2800 méter, így naponta a téli munkák idején 3-szor 2800 métert ment. Ekkor már látszott, hogy kivételes képességű ló. Imperiál első futása a Balatoni Díjban volt, ami kétéves mének számára volt kiírva, könnyedén nyert. Ezután mének és kancák részére kiírt versenyt nyert. Gutai idomításában állt Imperiál féltestvére, Mimi. Küllemre Imire hasonlított, termete kicsi, de nagyon gyors. Mielőtt összekerült Imperiállal két versenyt nyert fölényesen. Mindkét Imi-ivadék veretlenként indult az 1100 méteres Tiszai Díjban. Imperiál 58 1/2 kg-ot, Mimi 57 kg súlyt vitt. Krusnyiczky Marci lovagolta Mimit. Amikor kifele mentünk a starthoz azt mondta, hogy csak annyit megy amennyit én, mert nevetni akar rajtam, hogyan kínlódok Imperiállal. A 3200-as gépnél elengedtem Imperiál fejét, úgy tűnt, mintha a többi állva maradt volna. Könnyedén nyertük a versenyt, Mimi 4 hosszal lett második.

– Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Mimi klasszis kanca volt, több versenyt nyert volna, ha Imperiál nem évjárattársa. Ezen kívül Mimi rövidtávú ló volt. Kétévesen megnyerte a Kétévesek Nagydíját, kétszer nyert Köztársasági Díjat, egyszer Ausztria Díjat. Tőle egy újabb aprócska Imi-kanca vett át a staféta botot a rövidtávú versenyekben, a csupa szív Librettó.
– Számomra még ma is nehezen érthető, hogy sok szakember mennyire nem bízott Imperiálban. Valahogy a telivér világban nem szeretik az Imperiál típusú lovakat. Olyan tarka volt, mint egy tehén, csontos, nagy darab ló. Külleme nem a telivér fajtára emlékeztetett. Talán ezért becsülték le az első versenyeiben.

– Imperiálnak volt egy teljes testvére, Irha. Ismerte ezt a lovat.
– Igen, többször lovagoltam versenyben. Irha reális megítélése nehéz, mert szegényt mindig Imperiálhoz hasonlították. Őt persze meg sem közelítette, de klasszis volt. Ha összehasonlítjuk híres lovak gyenge teljestestvéreivel, akkor Irha messz föléjük magasodik. Ellentéte volt legendás testvérének. Pej színével, izgága, ideges természetével igazi Imi-fiú volt. Kétévesek Kritériumát, háromévesen Nemzeti Díjat, Alagi Díjat, Ménesek Nagydíját nyerte, a Derbyben negyedik lett. Emlékezetes maradt számomra a varsói meeting, amikor Irha Gabona vezető lova volt. Nekem Irhával az volt a feladatom, hogy elöl lefárasszam az orosz és lengyel lovakat. A célegyenesbe érve Gabona Tandarival a nyergében könnyedén feljött, átvette a vezetést és nyert. Irha az öldöklő küzdelem ellenére harmadik tudott lenni. Meggyőződésem, hogy Irha megnyerhette volna a Kupát, ha nem küldik el vezetni. (holnap folytatjuk)

Rostás Margó