Zöld mezők lovagja – Németh Ferenc – harmadik rész

3. rész: Ötvenes évek

Németh Ferenc zsoké szakmai életútját bemutató sorozatunkban egy békésebb korszakhoz érkeztünk. De – amint már a magyar ember megszokhatta – a történelem itt is beleszólt az egyszerű földi halandó munkás hétköznapjaiba. Bár a fegyverekkel vívott háború véget ért, – a kor szlogenjét használva – elkezdődött  a békeharc. Még a lóversenypályákra is betolakodott a politika. Csak a versenyzés régi szakembereinek köszönhető, hogy a versenyek magas színvonalon folytatódhattak. Lakhatóvá tették a magyar föld eme kicsiny szigetét. És az is nagy szerencse volt, hogy bár az akkori igazgatók munkáskáderek voltak, keveset értettek a lóversenyhez, hagyták a szakmát dolgozni!… Nem szóltak bele a szakmai munkába, mert tudták, hogy nem értenek hozzá.

Sokan, sok helyütt fekete színekkel festik le az akkori korszakot, napjainkban pedig, a mai bajok legfőbb okának tartják az államosítást, a régi történelmi keretek megszűnését. Sok igazság van ezekben az állításokban, de, mint általában ilyenkor lenni szokott, a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Mert hiába kerültek a  versenyistállók és a ménesek az állam tulajdonába, az emberekben lévő versenyszellemet, rivalizálást nem tudták kiirtani, és erről Németh Ferenc élete is tanúskodik. Sőt, a telivérek sem vettek tudomást az államosításról, továbbra is fajtájukra jellemző küzdőszellemmel viaskodtak a turfon. A szocialista keretek között zajló lóversenyzés és tenyésztés – éppen azért, mert összeegyeztethetetlen a telivér ipar hagyományaival – torzulásokhoz vezetett, amit az akkori vezetők és dolgozók is tudtak, de mit tehettek volna… Annak is örültek, hogy egyáltalán volt lóverseny.

De talán térjünk vissza főhősünk mindennapjaihoz. Németh Ferenc, más lovastanulókhoz hasonlóan 1947-48-ban fejezte volna be a tanuló idejét, ha a háború közbe nem szól. 1946 júliusában, amikor újra indultak a versenyek, Feri tanítómestere istállójában munkába állt. A szedett-vedett lóanyag ellenére a honvédségi istálló ifjabb Gombolai Ferenc, majd Zánt Emil vezetésével igen jól szerepelt. Feri ebben az időben is lovagolhatott kis hendikepekben, ismeretlen lovak számára kiírt versenyekben, de nagyobb versenyek szóba sem jöhettek. Kiemelt-  és klasszikus versenyekben a háború előtti korszak híres zsokéi lovagoltak. Mivel a megyeri pálya már nem működött, a fiatalabb lovasgeneráció már többször összekerült a “sztárokkal”.

Hogyan emlékszik ezekre a versenyekre, ahol a “nagyok” a “kicsikkel” együtt lovagoltak – kérdeztük Feri bácsit.
– Csodáltuk őket, a példaképeink voltak. Nemcsak a lovaglásban szerettünk volna rájuk hasonlítani, hanem a viselkedésben, az öltözködésük eleganciájában is. Viselkedésük visszafogottan elegáns volt. Munkában, versenyben, és a pályán kívül az öltözködésük kifogástalan volt. Amikor befejezték a munkát, az utcára a legjobb angol szövetből készült lovaglóöltönyben mentek, lábukon szarvasbőrrel szegélyezett kamáslis sárga bőrcsizma volt.

– Név szerint kik voltak akkoriban a pályán a régi gárdából?
– Gutai, Szentgyörgyi, Szokolai, Keszthelyi, Klimscha, Fetting, Schejbal, Esch Győző. Nemzetközileg ismert híres lovasok voltak. Elegánsan lovagoltak, a győzelmeik nem voltak izzadság szagúak, könnyedén finiseltek. Csak akkor nyerhettünk ellenük, ha sanszos lovunk volt. Még azt is ki kell hangsúlyoznom, hogy nagyon sportszerűek voltak velünk. Versenyben is tanítottak bennünket. Öröm volt velük lovagolni. Mai napig sokat gondolok rájuk.

– Szakmai körökben szakállas igazságnak számít, hogy a jó ló teszi jó lovassá a zsokét. Feri bácsi életében melyik ló volt az első jó ló?
– Az is régi igazság, hogy minden embernek szüksége van a szerencsére, de ez a lóversenypályán dolgozókra százszorosan igaz. Öröklötten erős fizikumú vagyok, erős csontozattal. Termetem is megfelelő volt. 1952-ben Horák János istállójához kerültem, ahol hét éven át voltam lovas. Sok jó lovat lovagolhattam nála, első Derby-győzelmemet Mormota nyergében itt arattam. De már előtte is nagy versenyeket nyertem. Mivel tudták rólam, hogy erős kezű lovas vagyok, és a rossz természetű lovakkal is elboldogulok, felkértek Rivális lovaglására. Millenniumi Díjat és nemzetközi versenyt nyertem vele. Kedvenc szórakozása volt Riválisnak, hogy a startnál állva maradt, ezt később többször eljátszotta más lovassal. Ez a Millenniumi Díj győzelmem volt a forduló pont lovas pályafutásomban, mert innentől kezdve jobb lovakat lovagolhattam. Szintén fontos állomása volt életemnek, amikor Szabó Lajos felkért Rekord lovaglására a St. Legerben és a Ménesek Nagydíjában. Ez a lovaglás később súlyos következményekkel járt. Előbb szerencsétlenségnek tűnt, később azonban további életemre rendkívüli hatással volt. Szerencsétlenség és szerencse kart karba öltve jár…! Rekorddal mind a két versenyt megnyertem, úgy hogy saját istállóm lovát, Rovancsot vertem Lapusánnal a nyergében. Rovancs egyébként jobb ló volt Rekordnál.. Győzelmemet Kálnoky Ferencné, az istállócsoport vezető nem tudta elviselni. Ehhez még azt is hozzá kell tennem, hogy Szabó Lalival nem kedvelték egymást, de annyira, hogy nem álltak szóba egymással. A két győzelemnek az lett a következménye, hogy Kálnokyné 1962-re nem kért számomra működési engedélyt.

– Ilyesmit meg lehetett csinálni?…
– Igen. Török Imre segített rajtam, így kerültem át Aperianov Zakariáshoz, és így lehettem Imperiál lovasa.

– Térjünk vissza még ezekhez a győzelmeihez. Feri bácsi híres volt a finiseiről, arról, hogy a gyengébb képességű lóval is tudott versenyt nyerni. Melyek voltak a legemlékezetesebbek?
– A Derbyben Mormotával orrhosszal vertem a sokkal jobb képességű Srapnelt. Ez volt életem első Derby-győzelme. De ehhez is szerencse kellett, mert előtte motorbalesetem volt és agyrázkódással kórházban voltam. Horák János harcolta ki az orvosnál, hogy kijöhessek a kórházból. Regénnyel a Derbyben szintén jobb lovak ellen tudtam nyerni. Mormota és Regény a Derby utána már nem tudott versenyt nyerni.

– Hogyan emlékszik az akkori politikai helyzetre. Az államosításról milyen emlékeket őriz?
– Nekem semmim nem volt, így semmit nem tudtak elvenni.

– Mások rosszabbul jártak. A zsokéktól, az idomároktól a szerszámot is elvették. Volt olyan lovas, aki a félkilós versenynyergét a kabátja alatt tudta kicsempészni a pályáról. 1956-ban is jelentős változások történtek. A forradalom után sokan külföldre távoztak. Feri bácsi miért maradt itthon?
– Nagy volt a kísértés. Lent voltunk a feleségemmel Zalában, aztán a végén mégis itthon maradtunk. Tanítómesterem, ifjabb Gombolai Ferenc a családjával együtt Amerikába ment, közeli barátaim közül Csincserák Károly és Papp Sándor szintén disszidáltak. Mi maradtunk.

– Pedig sokkal nagyobb lehetőségek voltak Nyugaton.
– Harminc forintos lovaglópénzért kockáztattuk a testi épségünket. Párdubici két akadályverseny győzelmemért 60 forint lovaglópénzt kaptam, a százalék 300 forint volt. Abban az időben is nevetséges összegnek számított. Fel is lázadtunk, nem ültünk lóra, magasabb lovagló pénzt követeltünk. Ekkor szabotázzsal vádoltak bennünket. Ilyen is volt.

– Hogyan emlékszik a Horák istállóban eltöltött évekre?
– 1952-1958-ig voltam az istállójában. Mind emberként, mind trénerként kiváló volt. Kemény, kíméletlen volt a tréningmódszere. De jöttek az eredmények. Megadta a munkát a lovainak. Életem fontos korszaka volt az istállójában eltöltött időszak.

– Ebből a korszakból mely lovak emlékezetesek Feri bácsi számára?
– Két csodálatos lóra emlékszem azokból az időkből. Lubica kiemelkedő versenykanca volt, mindent megnyert, amit egy ló megnyerhetett. Kevesen tudják, hogy igen rossz küllemű csikó volt, az árverésen csak nagy nehezen sikerült eladni, igen alacsony vételárért. A pesti pályán állt tréningben. Egyik délután kint volt a karámban, így közelről megnézhettem. Rossz kondícióban volt, a sörényében lévő tetveket dohánylével irtotta ki a trénere. Lassan helyre jött, és nemzetközi klasszis lett belőle. Másik emlékezetes ló Imi volt. Nem kell őt bemutatni a közönségnek. Rengeteg történet kering erről a telivérről, Imperiál apjáról. Azt viszont kevesen tudják, hogy 1956-ban Imit ki kellett Alagra menekíteni, mert a Kerepesi útról lövöldöztek a pályára, az egyik istálló ki is gyulladt. Sőt olyan is előfordult, hogy a kint dolgozó Imire rálőttek. Szerencsére nem találták el. Ekkor döntött úgy a vezetőség, hogy Imit ki kell lovagolni Alagra. Engem bíztak meg ezzel a feladattal. Elég kockázatos vállalkozásnak tűnt, mert Imi nehéz lovaglás volt. Három óra alatt sikerült épségben kiérnünk Imivel és istállótársával, Robival Alagra. Mivel este hat után kijárási tilalom volt, igen veszélyes volt a visszatérésem is. Zuglóban házról házra lopakodva értem vissza a pályára.

– Hogyan emlékszik Imi futásaira?
– Ott voltam Prágában, amikor megnyerte a Kupát. Öt ország Derby-nyerője állt starthoz  nyergükben a legjobb lovasokkal. Imi könnyedén élre állt, és úgy nyert ahogy akart.

– Nyugati túrák ebben az időszakban nem voltak. Az egyedüli nemzetközi megmérettetést az évenként változó színhelyeken megrendezett meetingek jelentették. Milyen emlékeket őriz a korszal híres külföldi lovasairól?
– Természetesen a legemlékezetesebb a budapesti meeting volt 1963-ban, amikor Imperiállal megnyertem a Kupát. Ez előtt voltam Prágában, Moszkvában és természetesen Budapesten is volt egy meeting. Nekünk, lovasoknak nagyon fontos volt a meeting, mert sokat tanulhattunk a külföldi lovasoktól, összehasonlíthattuk a tudásunkat. Megismerhettünk más pályákat. Naszibov, Laks, Czaplevszky, Lehmann, Hmelnicky, Jednasevszki, mind kiváló lovasok voltak, akik nyugati pályákon is rendszeresen lovagoltak. Hazai pályán, hazai lovak között lovagolni egyszerűbb, mert az ember hamar kiismeri a rivális lovasok taktikáját, szokásaikat, míg külföldön ismeretlen pályán, ismeretlen vagy kevéssé ismert zsokék ellen kellett eredményesen lovagolni.Ezt tudták a vezetők is, ezért rendszeres volt a zsokécsere. Én egy hónapot voltam Bukarestben, majd Drezdában és tőlük is jött román illetve német lovas hozzánk. Gelics Miska lengyel istállónál volt tanulmányúton. Mindketten sokat tanultunk a külföldi szakemberektől, össze tudtuk hasonlítani az otthoni szisztémát a külhonival.

– A román lóversenyzés megszűnéséhez vezetett a bukaresti lóversenypálya elbontása. Pedig a román versenyzés és tenyésztés magas színvonalon állt. Csak a kilencvenes évek végén lehetett hallani híreket arról, hogy  próbálkozások kezdődtek a román versenyzés újraélesztésére. Feri bácsi azon kevesek közé tartozik, akik még látták a bukaresti pályát.
– A tribünök a bécsi pályához hasonlítottak. A pálya kerülete kb. 2200 méter volt. Kerítés választotta el a galopp pályát az ügetőtől. Mindegyik pályának külön tribünjei voltak. Horváth József magyar származású idomárnál dolgoztam. És ott is, mint nindenütt ugyanaz a hangulat volt. A lovasember a világ bármely lóversenypályáján otthon érezheti magát.

– Eddig lovakról, idomárokról beszéltünk. Feri bácsi magánéletéről még nem szóltunk, pedig a lovasoknál a családi háttér nagyon lényeges. Mikor nősült?
– 1953-ban házasodtunk össze Veronkával. Pályamunkásként került a vállalathoz, később leérettségizet, főpénztárosként ment nyugdíjba. Negyvennyolc éve vagyunk házasok. Jóban, rosszban mindig mellettem állt.

– A zsokék legnagyobb próbatétele a súly megtartása. Vannak szerencsés alkatú lovasok, akiknek nem kell koplalniuk. Feri bácsi melyik csoportba tartozott?
– Sajnos, lovas pályafutásom állandó koplalásból állt. Heti három alkalommal gőzfürdőbe jártam, esetenként felöltözve futnom kellet, hogy tudjam a súlyt lovagolni.

– Átlagosan milyen súlya volt?
– 62 kg volt akkoriban a súlyom, innen kellett lefogynom 4-6 kilót, attól függően, hogy kancát, vagy mént lovagoltam. Klasszikus versenyekre már két héttel előbb elkezdtem a fogyasztást.

– Mi volt a legnagyobb fogyása?
– Imperiált kellett volna lovagolnom a Millenniumi Díjban, 6 kilót fogytam, de még így is fél kilóval több voltam, ezért Gelics lovagolta.

– Idegileg, és fizikailag is nagyon megviseli a lovasokat az állandó fogyasztás.
– Veronka megfelelő konyhát vezetett. Reggelire piritóskenyér, citromos tea, lágytojás, könnyű ebéd, a vacsora legtöbbször elmaradt. Szerencsém volt, hogy sok zsokéval ellentétben, engem a koplalás nem gyengített, a végküzdelmekben még volt elég erőm. Nem dohányoztam, inni is csak módjával ittam, sokkal könnyebb volt ilyen életmód mellet tartani a formámat. Ezen kívül erős csontozatom van, rengetegszer estem lóról, de soha egyetlen törésem nem volt.

– Karrierje során hogy alakult a testsúlya?
– Amikor tanulóként először versenyben lovagoltam 33 kg volt a súlyom. Első gátverseny győzelmemkor már 39 kiló voltam.

(holnap folytatjuk)

Rostás Margó 

Fotó: E. Várkonyi Péter