Végre a napos oldalon

Sokat irtunk már Aidan O’Brien elképesztő pechszériájáról, de azt sem felejtettük el, hogy a Tenyésztők Kupáján micsoda sikereket ért el.

A Racing Post nagy cikket közölt arról, hogy az anno 14,000 g.-ért vásárolt kanca Senta’s Dream két egymást követő évben adott Breeders’ Cup nyerőt. Bődületes nagy siker!

Tavaly Iridessa nyerte a Filly & Mare Turf-öt Josephnek, míg az idén Order Of Australia a Mile-t. Mindkét nyerő természetesen Galileo unoka, hiszen a két derbynyerő, Australia és Ruler Of The World a papák.

El sem tudjuk képzelni, milyen felfoghatatlan boldogságot jelenthet egy abszolút saját tenyésztéssel, rangos, nemzetközi versenyt nyerni. Fontos elmondani, hogy a Mamának (aki egyébként Danehill lánya) még csak a hatodik és hetedik csikójáról beszélünk. Santa Barbara léphet majd „a tesók” nyomdokaiba. Ő Camelottól született 2018-ban, azaz láthatják a Mamába fektetett feltétlen bizalmat: három egymást követő évben, három derbynyerővel fedeztették. Santa Barbara még csak egyszer futott, de győzött is.

A másik (igaz nem Coolmore) apamén, akivel kiemelten foglalkozott a sportág bibliája, a nyitóképen látható Lope De Vega, aki szerintük globális óriássá nőtte ki magát. Aunt Pearl győzelme a Juvenile Fillies Turfben már a 12. elit győztese a szuperménnek. Nem feledhetjük, hogy 2018-ban Newspaperofrecords ugyanezt a versenyt már megnyerte, idén pedig Lope Y Fernandez harmadik lett a Mile-ban. (Összesen eddig három észak-amerikai Gr1-es bajnok került ki tőle: a két említett mellett, a Natalma Stakes-nyerő Capla Temptress.)

Lope De Vega soha nem versenyzett Franciaországon kívül, de fedezőmén karrierje sokkal globálisabb pályát vett. Írországi éveiben Belardo Dewhurts és Lockinge Stakes nyerő volt, de az ő ivadéka a Irish 2,000 Guineas hero Phoenix Of Spain is. 2011 és 14 között Ausztráliában, a Patinack Farmon lett felállítva, ahol szintén kiválóan örökített, elég csak az ötszörös Gr1-nyerő Santa Ana Lanere gondolni. Szülőhazájában viszont Jemayel a Prix Saint-Alary-t, míg Zabeel Prince, a Prix d’Ispahan-t nyerte meg.

Ezen eredmények tükrében világossá vált, hogy egyre komolyabb kancákat vezetnek elé. Csak 2020-ban 178-at. A Ballylinch Studban jövőre 125 ezer euróért fog fedezni.

Hogy a Coolmore általunk már bemutatott agytrösztjei mennyire zseniális döntéseket tudnak hozni, azt a másik francia sztármén, Wootton Bassett megvásárlása is mutatja. Júniusban bejelentették, hogy Iffraaj fia 2021-ben (100 ezer euróért) már Írországban lesz felállítva, talán maguk sem gondolták, hogy pár héttel később máris dörzsölhetik a tenyerüket. Audarya „landolása” (még nyáron a Prix Jean Romanet-ben) és novemberben a Filly & Mare Turfben valószínűleg a  pezsgőspalackok durranásával járt Fethardban, a Coolmore főhadiszállásán. Ezzel a kanca, a bátyó Almanzor nyomdokaiba lépett. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen  a nyári bejelentés óta a Stakes győzteseinek száma megtriplázódott.

Uncle Mo pedig két győztest is fel tudott mutatni az idei Telivér VB-n. Golden Pal a Juvenile Turf Sprintet, Vequist pedig unokaként a Juvenile Fillies nyerője. Ugyanebben a futamban lánya, Girl Daddy 3.

Láthatják tehát, hogy a Coolmore-nál mindig lesz utánpótlás. Persze könnyű, ha több dudás is kiválóan megfér egy csárdában.

Kép: Racing Post