Téli parádék

Foci EB ide, káprázatos Roland Garros elődöntő(k) oda, a lóversenyzés szerelmesei is találnak maguknak csemegét a fülledt nyári napokon.

Mi a szombat reggelünket a téli Ausztráliában, azon belül is Brisbane-ben kezdtük, ahol egészen parádés versenyeket és lovakat láttunk.

Beharangozónkban ugyan azt írtuk, hogy Zaaki (Leroidesanimaux) pályafutása eddig nem volt félelmetes, de legutóbbi fölényes győzelme már tekintélyt parancsoló volt. Nos a Just Horse Racing azt írja, hogy a The Q22 (Gr2)-ben elért sikere után sztár státuszba lépett és máris a Cox Plate esélyeseként kell beszélnünk róla.

Olyan szerencsés vagyok, hogy van ilyen lovam. Nem hiszem el, hogy pályafutásom elején máris kaptam ilyen lovat.” – mondta a fiatal trénerhölgy, Annabel Neasham, aki csak a szezon elején kérte ki licenszét, de máris két Gr-1 nyerő áll az istállójában. “Az első naptól kezdve szerettem. Az első naptól kezdve úgy nézett ki, mint aki sztár lesz. Most semmi különöset nem tett, csak tartotta állapotát és formáját. De jó lenne, ha a Cox Plate két hét múlva lenne.” – fejezte be.

A csikóknál jól futottak a favoritok.  A J.J. Atkins Plate-ben (Gr1, 1600 m) újra Frankel győzelem, Converge káprázatos előadása révén.

A legjobban várt futamban, a Stradbroke Handicapben (Gr1, 1400 m), nem tudott győzni Rachel King Vega One nyergében, mert Tofane (Ocean Park) tovább öregbítette az új-zélandi tenyésztés hírnevét, bár meg kell jegyezni, hogy az anyai nagyapa, egy bizonyos Galileo.

Bizony-bizony, micsoda verseny volt.

A kanca megszolgálta a bizalmat!

Ugyanis pár hete a Magic Millions National Broodmare aukción eladásra kínálták, de időközben megváltozott a véleményük, és úgy döntöttek, hogy tovább versenyeznek vele. Milyen jól tették, hiszen ez a  győzelem 900 ezer dollárt hozott a  konyhára.

Micsoda story, micsoda elégtétel!

Ez volt Craig Williams 64., míg Michael Moroney  mester számára  a 43.  Gr1-es győzelem!

“Egész úton fognom kellett őt, emiatt meglehetősen kényelmetlen lovaglás volt. Amikor kellett, akkor persze éreztem mennyi erő van benne. 2007 után újra megnyertem ezt a versenyt. Köszönöm Tofane csapatának.” – mondta Williams. (Utóbbit valószínűleg azért, mert a lónak nincs állandó lovasa. Utolsó hat versenyében, hat különböző zsoké ülte.)

Holnap egy a megszokottól eltérő Royal Ascot felvezetővel jelentkezünk, majd keddtől jön az őrület Ascotban is és a Puskás Arénában is.

Hajrá Magyarok!

Nyitókép: @justracingcomau Twitter