Téli kaland Ausztráliából

Az Epsom Derby és a Royal Ascot közötti hagyományos csendes napokat egy jó kis ausztrál program töri meg szombat reggel.

Az ottani télben Melbourne-ben és Sydney-ben csak kisebb versenyeket rendeznek, de a csodálatos Brisbane (Queensland állam) patinás és festői szépségű pályája, Eagle Farm versenyei figyelmet érdemelnek, hiszen a szombati záróprogramba három Group besorolású is került. Emiatt természetesen a legendás trénerek és az elsőosztályú lovasok is oda utaznak. (Nem tudjuk van e még bárhol másutt a világon, hogy két versenypálya közvetlen egymás szomszédságában fekszik, hiszen Eagle Farmot a Doomben Racecourse-tól, csak egy út választja el. Nézzék meg bátran a Google Mapsben.)

Elsőként (nálunk hajnali 5:53-kor) egy Group 2-es korteherverseny következik, 2200 méteren. A favorit Zaaki neve mellett e sorok írásakor, mindösszesen 1,5-es odds látható, márpedig ilyet nem sokszor látni arrafelé. A hatéves herélt, Leroidesanimaux ivadék eredménysora pedig egyáltalán nem félelmetes. Karrierje 25 versenyéből hatot nyert meg, igaz legutóbb magabiztosan győzött a Doomben Cupban 2000 méterre (a szomszédban).

Márpedig az egy Gr1-es futam, aminek eredménye meglehetősen tekintélyt parancsoló a szombati megmérettetés előtt.  A másodfavoritnak tartott Waller aspiráns, Toffee Tongue oddsa már 11/1.

7:13-kor jön az első Gr1-es futam, a kizárólag a csikókat startgéphez szólító J.J. Atkins Plate, mérföldön. Gyönyörű, 14 fős mezőny várja a startot, ahol esélyeket nem szívesen latolgatnánk, hiszen ezt még a helyi szaklapok sem teszik. A tényszerűséghez tartozik, hogy egytelen aspiráns sem veretlen már.

A 40 perccel ezt követően már jönnek a sztárok, a hét furlongos Stradbroke Handicapben, amelyet Queensland legnagyobb versenyeként aposztrofálnak. Szerencsére itt sem mutatkozik kiemelkedő esély, azonban a favoritok közé sorolt, Vega One-t, az a Rachel King fogja lovagolni, aki a második számú hölgyzsokénak számít most Ausztráliában.

Nem is igazán érdemes a szót szaporítani. Tudjuk, hogy ma este kezdődik a részben hazai rendezésű futball Európa-bajnokság, és a Royal Ascot után majd mi is megkezdjük nyári pihenőnket, de addig még van pár parádésnak ígérkező futam a glóbusz sok-sok pontján.

Hajrá Magyarok!

Kép: www.brc.com.au

One thought on “Téli kaland Ausztráliából

Comments are closed.