Születésnapodra: Frank Whiteley

Születésének 105. évfordulója alkalmából bemutatjuk Önöknek Ruffian trénerét!

Frank Yewell Whiteley Jr. 1915. január 31-én született a marylandi Centreville-ben, ahol szülei farmján lovak között nőtt fel és már egészen fiatal kortól szeretett volna versenyezni velük. 21 éves korában megszerezte a marlyandi trénerengedélyt, ám ekkor még csak álmodhatott róla, hogy többet is kezei alatt készíthet a 20. század legjobb telivéreiből.

Pályafutása sokáig nem indult be igazán, első kiemelt győzelmére egészen 1963-ig kellett várni, akkor azonban egyből jött három is (Cowdin Stakes, Tremont Stakes és Vagrancy Handicap), majd 1965-ben már első klasszikusát ünnepelhette, mikor Tom Rolfe elhódította a Preakness Stakes trófeáját, ráadásul mindössze két évre rá Damascus is megismételte a sikert, valamint a Belmont Stakesben is folytatta menetelését.

Whiteley legjobb időszaka azonban kétség kívül a 70-es években volt, akkor bontogatta ugyanis szárnyait Ruffian, aki a század egyik legnagyobb legendájává nőtte ki magát nem csak a kancák, de az összes amerikai telivér között is. A csodakanca történetét valószínűleg senkinek nem kell bemutatni:

1974-ben kétévesen veretlenül zárta az évet, aminek köszönhetően az Év Kétéves Kancájának választották az Eclipse Awardson, majd háromévesen elhódította a Hármas Tiarát. Egyre csak felfelé ívelő karrierje azonban tragikus véget ért, mikor az évjárat legjobb ménjével, Foolish Pleasure-rel vívott match race-ében eltörte jobb elülső lábát, és az azonnali ellátás ellenére később el kellett altatni.

Az Eclipse Awardson posztumusz ismét kitüntették a kancát, majd 2007-ben film is készült történetéből.

Whiteleynak azonban nem sok ideje volt búslakodni, ugyanis 1976-ban átvette az akkor hatéves Forego felkészítését elődjétől, Eddie Haywardtól, és zsinórban harmadik Év Lova címéhez segítette hozzá a pejt, majd 1977-ben ismételten remek szezont zárt, bár ezúttal be kellett érnie a Kiemelkedő Idősebb Mén kitüntetéssel.

1978-ban beválasztották a National Museum of Racing and Hall of Fame-be, 1998-ban pedig a South Carolina Athletic Hall of Fame-be, ahol Camdenben egészen 1965-től tevékenykedett trénerként. Tiszteletére 2003-ben a camdeni városi tanács megalapította a “Frank Whiteley Napot”, valamint átvehette a város kulcsát, ráadásul ugyanebben az évben a dél-karolinai kormányzó kitüntette Order of the Palmettóval, ami ott a legnagyobb civil elismerés. Továbbá a Camden Archive egy állandó kiállítás-gyűjteményt tart fenn róla, ami sokatmondóan a “Frank Whiteley Szoba” nevet viseli.

Fia, David is apja nyomdokaiba lépett és szintén versenylovakat edz, akik közül már több Graded-nyerő is kikerült. Frank Whiteley 2008. május 2-án hunyt el Camdenben, fantasztikus életművet hátrahagyva maga után.

Képek: America’s Best Racing