Születésnapodra – Daniel Wildenstein – 2. rész

1976-ban csodás szezont produkáltak lovai angol pályákon. Flying Water (1000 Guineas), Pawneese (Oaks) és az Arc második Crow (St. Leger) révén három klasszikust is begyűjtött. Számos másik mellett ők segítették hozzá, hogy a tulajdonosi championátust elnyerje, valamint tenyésztési vállalkozása, a Dayton Ltd. is az élen végezzen. Hab a tortán, hogy a képen látható Pawneese az Év Lova címet is elhódította Angliában, miután a Prix de Diane után és a “King George” mezőnye sem tudta legyűrni.

1977-ben a kancák tovább növelték a Wildenstein istálló hírnevét. Flying Water a Prix Jacques le Marois-t, a Prix Maurice de Gheest-t és a Champion Stakes-t nyerte, Madelia a Poule d’Essai de Pouliches-t, a Prix Saint-Alary-t és a Prix Diane-t (amelyben sajnálatos módon letört), Waya pedig a Prix de l’Opera-t.

Penna 1978-ban visszatért az Egyesült Államokba és magával vitte ezt a három lovat, azonban a vállalkozása nem volt túl szerencsés. Flying Watert megölték Belmontban, Madelia nem bírta az edzést, viszont Waya az Államok legjobb kancája lett gyepen, megnyerte a Man o’War Stakes-t. A következő évben homokon is bajnok lett, de addigra eladták.

Ugyanebben az évben válása után Wildenstein újra nősült, második felesége Sylvia Roth.

Az angol pályákon elért sikerek arra ösztönözték Wildensteint, hogy több lovat adjon angol tréningbe. Peter Walwyn volt a kiszemelt trénere, de telivérei csak pár hónapig maradtak ott egy kellemetlen incidens miatt.

Az a Buckskin, aki a Prix du Cadran-ban verte Sagaro-t és a White Rose Stakes-ben Leonardo da Vinci-t, az Ascot Gold Cup-ban “csak” negyedik lett. Wildenstein erőteljesen Pat Eddery-t hibáztatta mindezért és mikor a tréner kiállt lovasa mellett, Wildenstein azonnal Henry Cecilhez vitte állományát, akivel azután 1985-ig sikert sikerre halmoztak. Ide most sok-sok nagy trófea leírása kívánkozna.

1983-ban ismét összezördült egy zsokéval. Ezúttal Lester Piggott volt az “áldozat” és vele végérvényesen szakított. A Richmond Stakes-t ugyan megnyerte Vacarme, de többszöri ütközés miatt diszkvalifikálták és ismét a zsoké lett kikiáltva hibásnak. Piggott erre úgy reagált, hogy lemondta a már korábban elvállalt Arc lovaglását (a képen látható All Along-gal) Wildensteinek, aki cserébe megfogadta, hogy Piggott soha többet nem lovagolhat neki. Cecil megtartotta állandó lovasát, de szerződtette az amerikai Steve Cauthen-t is Piggott helyettesítésére. Wildenstein a lojalitást azzal “köszönte meg”, hogy lovait nyomban hazaköltöztette.

The Long Fellow – Lester Piggott élete és pályafutása – 1. rész

Franciaországban ekkor Patrick Biancone volt a vezető trénere, akivel kétszer is nyert Arc-ot. Először All Along-al, aki Allez France után a második legjobb kancája volt.

Ez a kemény lovacska 1983 őszén 6 hét alatt négy fontos versenyt nyert, amelyeknek az Arc volt a kezdete.

Ezután elvitték Amerikába ahol a Canadian International, a Turf Classic és a Washington DC International versenyek első helye 1 millió dollár bónuszt és az Év Lova díjat eredményezték neki.

Sagace volt a második Arc “hőse”. Már háromévesen kitűnő versenyló volt (Prix Niel, Prix du Conseil de Paris győzelmei is igazolják ezt), de 1984 őszén adta topformáját, hisz a Prix Foy után jött az Arc-ban a kéthosszas diadal.

1985-ben talán még jobb volt. Prix Ganay, Prix d’Ispahan, Prix Foy, majd ismét az Arc – kupái jelezték diadalmenetének útvonalát.

Utóbbiban az általában könnyedén versenyző Sagace nyert ugyan egy nyakhosszal, de kétszer is erősen ütközött, ezért elvették győzelmét. Wildenstein soha nem fogadta el a döntés igazságosságát. Mindkét Arc-ról bővebben itt:

Prix de l’Arc de Triomphe 1984-2004 – 1. rész

Ennek ellenére ez volt egyik legsikeresebb éve további hat Group 1 trófeával.

Holnap végéhez ér Európa egyik legsikeresebb futtatójának története.

Kép: alchetron.com, sporthorse-data.com, @AnaglogsDaughtr Twitter