Szarvasűzés egy Kentucky Derby indulóval?

Az a történet járt szájról szájra tavaly, hogy “egy pali” vadászni ment a montanai rengetegbe egy frissen betört, 630 ezer dolláros telivér csikóval. A hihetetlennek tűnő sztorinak azonban van igazság alapja. Kérdezzék csak meg Ike Green-t…

Nem is olyan régen a Racing Portal hasábjain említést tettünk az idei Kentucky Derby korai reménységeiről, ahol a legjobb ifjú telivérek közé soroltuk Bolt d’Oro-t: két Gr1-es trófeával (egy „ellopott” Breeders’ Cup győzelemmel és „megfosztott” Eclipse Awards titulussal riválisa, Good Magic javára) bátran kijelenthető, hogy évjárata krémjébe tartozik. Egy ilyen lóval pedig úgy kel bánni, mint a hímes tojással. Ugye?

Mick Ruis tulajdonosnak az összes yearlingje Bigfork-ban (Montana állam) kerül belovaglásra, így ide került Bolt d’Oro is. Ezen a farmon dolgozik jó két éve a 38 éves wyomingi Ike Green is, akit csak úgy emlegetnek, mint „Mr. Ruis Cowboy-a”. Ő felelős a fiatal lovak kiképzésének első lépéseiért: ő rakja először a csikókra a kötőféket, és ő nyergeli fel először az egyéveseket. Módszerei azonban nem egészen megszokottak…

Green ugyanis rendszeresen kilovagol velük az erdőbe.

„Nos, biztos voltam benne, hogy legalább egyet elkapnánk” – mesélte a „Cowboy”, mikor arról beszélt, milyen volt szarvasokat űzni a montanai erdőkben Bolt d’Oro hátán. Green az életre neveli a lovait: „Amikor ezek a lovak elhagyják a ranchot, mindenre felkészültek. Lovagolták őket autók, traktorok és bármi más mellett, ami csak szembe jöhet velük az úton; lovagolták őket fel a hegyekbe, le a völgybe, ahol szarvasokat, medvéket, farkasokat láthatnak. No meg természetesen a kiépített turf-pályán is futottak már – ez a módi a mi istállónkban.” 

Az ígéretes Bolt d’Oro-t is ő vásárolta a Saratoga Select Fasig-Tipton árverésen yearling korában, így külön öröm számára, hogy ilyen sikeres a versenypályán. „Minden lovat megnéztem az árverésen, de őhozzá mentem mindig vissza.” – emlékezett vissza Green, aki végül $630,000-ért vásárolta meg Ruis istállójába Medaglia d’Oro fiát. Rögtön Montana-ba is szállították a frissen vásárolt lovat. „Amint kitettük a legelőre, láttam rajta, hogy különleges. Már ahogyan mozgott, az egész olyan könnyed volt. Szinte semmi erőlködéssel jutott el a legelő egyik végéből a másikba.”

Ruis kicsit más szemmel is nézte a dolgokat: „Gyakran küldtek nekem videókat, ahogyan Bolt teljes sebességgel vágtat át a négyhektáros legelőn. Én meg csak arra gondoltam, te jó ég, egy 630 ezer dolláros yearlingem száguldozik a legelőn… Csak egy rossz lépés kell neki, nem több. De Ike mindig mondja, hogy hagyni kell őket, hogy lovak lehessenek. Mert ha itt megsérül, akkor a pályán is megsérül – még ha buborékfóliába csomagolom is. Szinte hihetetlen, a tavalyi 14 saját tenyésztésű csikónk egyikének se borult ki az ina, miután Ike így megkeményítette őket a ranchon.” – mondta Ruis.

Ike feleségével, Aidan Green-nel együtt működteti Mick Ruis telepét. Aidan korábban musztángokat szelídített. Ma pedig már a jövő Kentucky Derby indulóit…

Fotó: Paulick Report