Soltész András – második rész

Folytatódik beszélgetésünk Soltész Andrással.

Racing Portal: A kaszkadőrködés évtizedeken keresztül jelen volt az életedben. Melyik az a film, szuperprodukció, amely legkedvesebb vagy a legemlékezetesebb volt számodra?
Soltész András: Ami a legnehezebb feladatom volt, abból végül nem készült film. Egy szabadságharc témájáról szólóban előzetes forgatások során, ahol én voltam a szabadság védőszentje, egy szép szőke hajú csodaszép nő (le kellett vágnom a bajuszomat – nevet), egy 4-5 méteres lobogóval kellett vágtáznom a lóval és egy kb. másfél négyzetméteres területre, ahol szuronyos puskák álltak szuronnyal felfelé, oda kellett “bezúgnom”. Kitalálhatja a kedves olvasó, hogy ez nem az a felvétel, amit meg lehet ismételni, de sikerült. Ez egy borzasztó nehéz feladat volt. Sok-sok csodálatos emlékem van a filmezésből, pl. a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amiben az ifjú Gergőt alakítottam, a Wagner szuperprodukcióban én voltam a kaszkadőr szakértő és a látványrendező, vagy éppen a Szabadság, Szerelem című filmben, a vízilabda mérkőzés bíróját alakítottam.

RP: 1993-ban lettél tréner, de azon évben nem a pályán arattad a legnagyobb sikeredet. Tudod, mire gondolok?
SA: Ezzel megfogtál, mert nem tudom mire gondolsz most. De azért első idomári évemben pl. Kincsem díjat és St. Legert nyertünk First Missionnel.

RP: Ez kétségtelen, de arra gondoltam, hogy az újjáalakuló Lovaregylet keretein belül, mint tenyésztési elnökhelyettes 3 lovat hoztál az országba, és év végén az a 3 ló (First Mission, Finavon, Dhahran) állt a hároméves hendikeplista élén. Óriási dolog. Ehhez ezúton is gratulálok.
SA: Köszönöm. Igen, és még a Frasers Hillt hoztam be, aki szintén 70-es szám körül mozgott. 1995-ben, a szintén pár hete elhunyt  Rozsnyói György barátom kérésére 3 lovat vásároltam a számlájára. It’s A Ripper, Jigadee Creek és Polish Bear sem akármilyen lovak voltak.

RP: Tudom rólad, hogy mindig a tanulás vezérelt és négy diplomád mellé tanfolyamok, képzések tucatjait végezted el, vizsgáztál le. 1995-től a masszírozást és akupresszálást tanulmányoztad és alkalmaztad versenylovaidnál, majd innen már csak egy lépés volt a csontkovácskodás. (Van ilyen magyar szó egyáltalán?) Ez utóbbi mekkora szerepet foglal el ma az életedben, mert Európa-szerte hívtak a gyógyításra, sőt Amerikába is eljutottál, de egy gyakorló galoppidomár, hogy tudja ezt a két tevékenységet összeegyeztetni?
SA: Fél napot elvesz a tréningezés és utána indulunk ország-világ felé és kezeljük a beteg állatokat. Lovakat, versenykutyákat, főleg agarakat, de természetesen embereket is. Ma már nem megyek el mondjuk Hamburgba, hanem elmegyek mondjuk Andrásfára, Erdélybe. Ha nincs gyorsmunka, kicsit előbb végzünk és beiktatunk például egy Kolozsvári túrát, de messzebbre már csak ritkán megyek. Hála Istennek nagyon sok felkérésünk van. (Az interjú felvétele közben is többen hívták Andrást telefonon egészségügyi panaszokkal, köztük egy világkupa győztes sportoló is.)

RP: Tudom, hogy Klimscha Albert tanítványának tartod magad, de Te, már túl is tettél rajta, hiszen könyvet írtál erről a tevékenységről.  Egy másiknak is a társszerzője voltál. „Az ökológiai és alternatív állatgyógyászat alapjai” tankönyv lett az Állatorvosi Egyetemen, ahol 2003-tól óraadó tanár voltál. Szeretted a fiatalokat oktatni, hiszen ahhoz külön készség kell? Miért csak rövid ideig tartott ez a kalandod?
SA: Hűha ez sok kérdés volt egyszerre. Igen, büszkén vallom magam Klimscha Albert tanítványának. Ő indított el az úton, csodálatos embernek tartom őt is, én attól nem leszek kevesebb, hogy ezt elmondom. Ahogy a Horák Jánostól kezdve a Keszthelyi Istvánig, a Bartha Laci bácsitól kezdve a Laky Feri bácsiig, őket mind-mind tanítómesteremnek tartom a mai napig. Fantasztikus emberek mindannyian, elmondhatatlanul sokat tanultam tőlük. Nekik is kellene emlékversenyeket rendezni!!!

Az egyetemmel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy ott sem becsültek meg, egész pontosan nem fizették ki a munkámat. Nem arról a pár ezer forintról van szó, mert tényleg benzinpénzért vállaltam el, de amikor láttam az adóbevallásomban, hogy egy fillér nem érkezett tőlük és megkérdeztem, miért nem, ők erre azt válaszolták, mert nincsen pénzünk, akkor én úgy gondoltam, hogy nem tisztelnek engem.  Két, két és fél év után maradhatott ez abba. Fakultatív óraadó tanár voltam, de azért el kell mondjam, hogy mindig színültig zsúfolt volt a terem. Nagyon szeretek tanítani, nagyon szeretem átadni a tudást, ami nekem megvan, így nagyon örülök, ha van affinitás eziránt.

Robinia Gömöri Sándorral

RP: Két ország derbyjében voltál már második. Fájó pont ez a kimaradó derbysiker az életedben? Melyik volt a fájdalmasabb, ha ezt így el lehet dönteni? (Dollárpapa 1995, Prometheus 2001)
SA: A magyar Derby elvesztése az rendkívüli mértékben fáj. A Szlovák Derby-é nem. Mégpedig azért, mert egy olyan fantasztikus ló vert meg bennünket, mint az orosz Almaz, aki 100-as számot kapott a szlovák versenyüzemtől, Dollárpapa pedig 90-et. Azóta sem nagyon sokan kaptak ekkora számot magyar színekben futva. (Csak egy adalék, hogy hol tartott 1995-ben a magyar lóversenyzés: Dollárpapát az amerikai világsztár, Cash Asmussen lovagolta és a régió csillagai végeztek mögötte. – a szerk.) Persze fájt-fájt, de ha reálisan nézem, akkor Prometheus második helyezése óriási büszkeséggel tölthet el, mert ő egy első osztályú hendikep ló volt. First Mission harmadik helye az borzasztóan fájt, ahogy Robiniáé is.

Saugarties

RP: Ennek ellenére elképesztő lovak (Dollárpapa, Kempinsky, Speedy Champion, This Key Fits, Robinia) mestere voltál. Melyiket tartod közülük a legjobb képességűnek, és melyik pályafutásod legnagyobb győzelme?
SA: Talán a Saugerties volt a legjobb képességű és a legnagyobb győzelmem is hozzá köthető, amikor elsőként Magyarországnak megnyerte a Central European Breeders’ Cup versenyt. Emellett nagyon nagyra tartom This Key Fits Saint-Moritzi győzelmét is.

Holnap folytatjuk!

Képek: Juhász Zsóka/Treattelling, Soltész Ménes