Soltész András – első rész

Soltész András. Nincs még egy ilyen színes, sokoldalú egyénisége galoppsportunknak.

A legendás tréner, aki volt kaszkadőr, ménesvezető, fürjtenyésztő egyesület fő-állattenyésztője, lovasturizmust fellendítő, lócsontkovács, Lovaregylet alapító tag, az Angol telivér Tenyésztő Egyesület tenyésztésvezetője, sőt, óraadó egyetemi tanár is. Az évek során 4 diplomát szerzett (Artistaképző Intézetben hivatásos előadóművészi és kaszkadőr szak, Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, állattenyésztői szak, Vendéglátóipari Főiskola üzletvezetői szak, Testnevelési Egyetem edzői szak). Bemutatjuk Soltész Andrást, aki már nyolc hónaposan lóháton ült.

Racing Portal: András! Szeretettel köszöntünk a Racing Portal vendégeként. Kimaradt valami számodra fontos a felsorolásból?
Soltész András: Majd a beszélgetés során kiderül, de szerintem nem. Éppen elég már ennyi.

RP: Hogy nagypapád vidéki tanyáján már nyolc hónaposan lóháton ültél, szerinted az megpecsételte a sorsodat? Egyenes út vezetett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, hogy lótenyésztő légy?
SA: Az, hogy nyolc hónapos koromban apám, aki szintén agrármérnök és lovasember volt, maga elé tett a lóra, ott talán még nem. Az már inkább, hogy minden nyáron a nagypapámnál voltam Csongrád megyében, reggeltől estig állatok között. Lovagolhattuk, élvezhettük a közeli Tisza minden örömét, például a horgászatot. Azt gondolom, igazi gyermekkorunk volt. Az biztos, hogy ez hatással volt a pályaválasztásomra.

RP: A Ráckevéhez oly közeli Apajpusztán kezdődött lovas pályafutásod, de mi vezetett szerinted ahhoz, hogy 26 évesen felkínálták neked a Vadaskerti Ménes vezetői állását? Nehéz ezt ma elképzelni, hogy valaki ilyen fiatalon, ilyen fontos pozícióba kerülhessen.
SA: Ez úgy volt lehetséges, hogy fel akarták számolni a ménest és a pár hete elhunyt Pál János OLF vezetője engem már régóta ismert, és ő ajánlott. Minden tekintetben egy fantasztikus ember és szakember volt, minden tiszteletem az övé. És ezt most nem azért mondom, mert ajánlott engem „a Tökieknek”, hogy vegyenek oda ménesvezetőnek, hanem mert egy kiváló, korrekt úriember volt, aki abban a zűrzavaros időszakban fenn tudta tartani a „magyar lovas állapotot”, mert még a „tűrt kategóriába” sem tartozott a lovas ágazat akkoriban.

RP: András! De a kérdésem inkább arra irányult volna, hogy 26 évesen felkértek egy igen komoly pozícióra. Ma ezt nagyon nehéz elképzelni.
SA: Igen, Kovács Ferenc főkönyvelő volt, aki felkért. Nagyon kevés hozzá fogható tisztességes ember van a lovasok között, sajnos már Ő sincs közöttünk. Ő keresett meg tehát, és megkérdezte, hogy elvállalnám-e a Vadaskerti Ménes vezetését. Ha egy év alatt nullára ki tudom hozni a pénzügyi mérleget, akkor megtartják a lótenyésztő ágazatot, ha nem, akkor felszámolják a ménest. Elvállaltam.

RP: Megmentetted a ménest, de nem bénított meg a hatalmas tét ilyen fiatalon?
SA: Nem. Ha remegő inakkal szállsz be egy boxmeccsbe biztosan kikapsz. Én úgy szálltam be, hogy természetes, hogy ezt meg fogom oldani. Ez az egyik feladatom, a másik pedig az volt értelemszerűen, hogy később érkezzenek a pályán elért sikerek is. Akkor is elmondtam: ennek egy 10 éves projektnek kell lennie, hiszen, hogy a lótenyésztésben mit hoz a jövő, az kb. 10 év alatt fog csak kiderülni. Kovács Ferenc meglepődött, amikor azt mondtam: a 18 anyakancából 14-et kiselejtezünk, mert tenyésztésre nem alkalmasak. Ő akkor azt kérte, tartsunk meg párat, mert komoly pénzekért vették őket az angliai árveréseken.

RP: 1986-ban azonban tovább álltál, így a ménes aranykorszakát, a négy derbygyőzelmet már nem élted meg ott. Bánod ezt már utólag?
SA: El kellett mennem, mert tönkre akartak tenni. Aljas módon megrágalmaztak, amiből aztán két és fél éves per lett, amit a bíróságon meg is nyertem, de ennek ellenére ott nem volt maradásom többé. Nagyon fájt, nagyon rosszul esett. 1980-ban engem már hívtak Németországba a marbachi méneshez. A Magyarok Világszövetségének akkori elnöke hívott ménesvezetőnek, mert látta a munkásságomat Tökön, ami Őt lenyűgözte. Azt mondtam neki, hogy engem itt várnak a csikóim, az anyakancáim, a versenylovaim és nem maradhatok Németországban. Utólag visszagondolva, itt nagyot hibáztam. Ha most térnék haza Németországból egész más lenne minden.

RP: 1984-ben alapítottad meg a Soltész ménest, majd a Vadaskerti Ménest követően jött életedben a balatoni kaland. A Szántódpusztai Idegenforgalmi Központ, amelynek Te voltál a vezetője, több száz lovas programot, show műsort szervezett öt éven át (1988-93). Százezrek vettek részt ezeken, de mi volt ezen időszakban a versenylovaiddal? 
SA: Ez úgy történt, hogy akkoriban én még főként tenyésztéssel foglalkoztam. Nem hagytam én akkor sem abba, szuper lovakat tenyésztettem, Nemzeti Díj-nyerőket, Kancadíj helyezetteket, napi főversenyek nyerőit, azaz jó tenyész-alapanyagom volt. Ott voltak velem Szántódpusztán az anyakancáim, a fedezőménjeim, behoztam Baby Bourbon-t, Western Star-t, ott volt nálam a Derby és Kincsem Díj nyerő Királyhágó, azaz láthatják az olvasók, hogy a lovaim nem szorultak emiatt háttérbe. A végén már 16 anyakancám állt ott.

Holnap folytatjuk!

Képek: Juhász Zsóka/treattelling

One thought on “Soltész András – első rész

Comments are closed.