Shergar story – ötödik rész

Részlet „Hámori Tibor – Shergar – Az évszázad lórablása” című könyvéből. A közlésre, maga a szerző, Hámori Tibor adott engedélyt. Köszönjük neki.

 

 

-A családomat hagyjátok békén, oké, ez az én ügyem, ők semmit sem tudnak!
– Jó, jó – mondja egy morcos férfi kifelé menet- a hajuk szála sem fog meggörbülni, ha te szót fogadsz nekünk! Egy ideig sakkban tartjuk őket. Ha ugrálsz, kinyírunk mindenkit!
Az utolsó álarcos leoltja a villanyt és becsukja a kis ház ajtaját. A februári tél enyhe, gyenge szél borzolja a haját annak, akik nincs kalap. A főlovász zakóban van, a sötét félelmetesen nehezedik a vállára, távolról látszik néhány lámpa fénye. Nyolcszáz méteres keskeny út vezet a házához. Szinte ügetve teszik meg ezt a távot. Elöl a főlovász, mögötte a banditák, a hátára szegezett fegyverrel. A menekülésre nincs esélyem – villant át az agyán Fritzgeraldnak – örülök, ha ép bőrrel megúszom! Megérkeznek a családi házhoz. Előveszi kapukulcsát, megforgatja a zárban és máris betuszkolják őt az ebédlőbe. Az asszony és az öt gyerek az asztal körül ül és vacsorázik. Tehát ők is hatan vannak, plusz a családfő, mégsem ellenfelek. Három gengszter a gyerekekre irányítja fegyverét.
– Nyugalom, Mrs. Fritzgerald, ne ijedjen meg tőlünk – mondja sziszegve egy amgas, testes férfi – nem magukért jöttünk, hanem egy lóért. Srácok, ugye szeretnétek, ha az apátok életben maradna? Hát akkor mindnyájan teljesítsétek a parancsunkat! Mindössze azt kérjük, hogy maradjatok csendben. Mrs. Fritzgerald, elvisszük a férjét is, és amíg ő vissza nem érkezik, nem mehetnek ki a házból, nem telefonálhatnak senkinek. Világos?
– Igen – mondja az asszony halkan.
– All right, nem kell berezelni, nem harapjuk le az orrukat. Ha engedelmeskednek, simán lebonyolítjuk az egészet, ha okoskodnak pórul járnak!

Szinte megdermednek a gyerekek.

Mennek ki a házból, egy kicsit nyitva hagyják a kaput, mintha a résen át szemmel tartanák a családot. Jim, a Shergar boxhoz vezeti őket, a lépésekre a favorit felébred édes álmából. Egy hét múlva kezdődik a tenyésztési szezon, ilyenkor már illik szép kancákról ábrándozni. Lóésszel talán úgy fogja fel, hogy külföldről érkeztek látogatók. Mindenesetre meg sem mukkan, érzi hogy a főlovász is jelen van, nincs ok az aggodalomra.  A sötétben látszik orrának pej színe, a feje mozdulatlan, nem tud a száján keresztül lélegezni.

S már bandukol az úton az idegenekkel, a kapu felé. A nyolcszáz métert halálos csendben teszik meg. A főlovász látja a ménes felfeszített kapurácsát, ahol a banditák behatoltak, látja a rájuk várakozó speciális lószállító kocsit, amelyet egy autó vontat, hallani a motor diszkrét zakatolását. Fritzgerald jól kinyitja a szemét, hogy megjegyezze: a fedett, lóbox-szerű lakókocsi zöld-kék színű, lámpa nincs rajta, fából készült, felhajtó van a hátsó részén. Mayle Rice gyártmányú, igen. A vontató autó Hillmann Hunter? Nem, Vauxhall Victor!

– Le ne vedd!
– Oké, oké.

Folytatjuk!

Köszönjük Tóth László segítségét, aki a könyvet biztosította számunkra.

A BBC videója.