Seabiscuit: A remény a sötétségben – 1. rész

“Mindenki azt hiszi, találtunk egy elfeledett lovat és rendben hoztuk, pedig nem így van…”

“…Ő hozott rendben minket. Mindannyiunkat.” – árulta el Red Pollard, a legendás Seabiscuit lovasa, aki hasonlóan hosszú utat járt be karrierje során, mint jól ismert társa. Két nap múlva ünnepelné 86. születésnapját a 20. század egyik legjobb telivérje, ennek apropóján engedjék meg, hogy egy minisorozatban felelevenítsük történetét!

1933. május 23-án látta meg a napvilágot Lexingtonban, egy Swing On nevű kanca és a Man O’War apaságú Hard Tack csikójaként. Nevét is apja után kapta, ugyanis a hard tack, vagy más néven sea biscuit (tengeri keksz) egy vitorlások körében népszerű rágcsálnivaló. A mén élete nem indult könnyen, kis termetű volt és görbe lábú, így hosszú ideig segítségre szorult az evéssel.

Pályafutását a Wheatley Stable és a Hármas Korona-nyerő Gallant Fox trénereként “Sunny Jim” Fitzsimmons kezei alatt kezdte, azonban nem jöttek egyből azok a sikerek, amik miatt annyi ember a szívébe zárta a kis pejt. Első 17 versenyét elveszítette, és bár Fitzsimmons látta a benne rejlő potenciált, elmondása szerint lustának találta a lovat, így nem fektetett sok energiát a vele való munkába.

Háromévesen, mikor négy hónap alatt tizenkétszer állt starthoz és négyszer diadalmaskodott, ekkor keltette fel Tom Smith tréner figyelmét, majd augusztusban Saratogában 8000 dollárért került az autókereskedő Charles Howard tulajdonába – és mint mondani szokták, a többi már történelem…

Howard Tom Smith-t bízta meg a ló készítésével, aki rendhagyó módszereivel felrázta a letargiából. A kanadai Red Pollard-ot ültette a pej hátára, akik 1936 őszén elkezdték meghódítani a pályát, nyolcszor álltak starthoz a keleti parton és jónéhány győzelmet ünnepelhettek, majd Howard-ék Kaliforniába helyezték át székhelyüket, ahol két sikerrel zárták az évet.

Négyéves szezonját egy könnyű diadallal kezdte, majd csalódást keltő ötödik hely következett Rosemont mögött. A visszavágásra két héttel később nyílt esélye, ahol Rosemont orrhossznyi előnnyel utasította maga mögé Seabiscuit-et egy zsokéhiba miatt, ugyanis akkor derült ki, hogy Pollard fél szemére vak, így csak túl későn vette észre hátulról közeledő ellenfelét. Seabiscuit rövidesen a kaliforniai rajongók kedvencévé vált, következő három versenyét megnyerte, majd Howard úgy vélte, ideje feljebb lépni, így győzelmi sorozatát immáron stakes-futamokban folytatta, egyre növekvő súllyal, majd mikor legközelebb szembenézett Rosemont-tal, hét hosszal előtte vágtázott be a célba.

Seabiscuit és Charles Howard Kaliforniában

Szeptemberben visszatértek az ország keleti felébe, ahol Seabiscuit eddigi legnehezebb kirótt tömegével (60 kg) lépett pályára a Narragansett Special-ben, ahol Smith a kemény talaj miatt vissza akarta léptetni, Howard azonban felülbírálta a döntést, a ló pedig harmadikként végzett. A szezon hátralevő részében még négyszer szerepelt versenyben, ebből háromszor állt fel a dobogó legfelső fokára.

Az évet 15 startból 11 győzelemmel zárta, valamint a legjobb keresettel az országban, ennek köszönhetően bajnok hendikep-mén lett. Mindeközben pedig egy bizonyos War Admiral elhódította a Hármas Koronát, majd az Év Lova címet…

Holnap folytatjuk!

Képek: Paulick Report, America’s Best Racing, Wikipédia