Preakness a doppingbotrány árnyékában

Finoman szólva is szokatlan körülmények között kerül idén megrendezésre a Preakness Stakes.

Facebook oldalunkon olvashattak az új fejleményekről, de akik esetleg lemaradtak volna, azoknak most röviden összefoglaljuk. A Kentucky Derby-t követő kötelező doppingteszten Medina Spirit betametazonra pozitív lett, ami egy legális fájdalomcsillapító, a szintje azonban a megengedett duplája volt.

Amit pedig Bob Baffert “leművelt”, azt valósággal lehetetlen komolyan venni. Először mindent tagadott, jelenleg azt állítja, egy bőrkiütésre használt krémből kerülhetett az anyag a ló szervezetébe, harminc (!) korábbi doppingügy után azonban már nehéz eldönteni, mit lehet komolyan venni a nagynevű tréner nyilatkozataiból.

Mindenesetre az eljárás lezártáig Medina Spirité marad a Kentucky Derby trófeája és győztes címe, és bár Churchill Downs-ban egyelőre felfüggesztették, Baffert megegyezett a Maryland Jockey Clubbal, így mindkét nevezettje (Concert Tour a másik) szerepelhet a Hármas Korona második ágában vérteszt, állandó megfigyelés és az egészségügyi dokumentumok átvizsgálásának fejében.

Na, de hogy a futamról is beszéljünk egy kicsit: Pimlico Racecourse-on 1900 méterre futják a 146. Preakness Stakest a háromévesek, ahol a Derby-ről érkező top klasszisok dolgát valamivel később érő új arcok is nehezítik. Amennyiben Baffert lovai végül tényleg starthoz állnak, tíz telivér méri majd össze az erejét a másfél milliós fődíj minél nagyobb részéért.

Esélyeket így gyakorlatilag lehetetlen elemezni, hogy még javában zajlik a vizsgálat a Kentucky Derby kapcsán, Medina Spirit azonban még így is elég jó esélyt képvisel, tekintve, hogy az utána következő legjobb Derby-helyezett Midnight Bourbon csak hatodikként végzett Churchill Downsban.

A felmerülő kérdésekre Pimlicóban magyar idő szerint vasárnap hajnali 00:47-kor kapunk választ – hogy a doppingügyben mikor, arra tippelni sem merünk.

Képek: Kentucky Derby twitter, America’s Best Racing