Pető Sándor – második rész

Folytatjuk tegnap megkezdett beszélgetésünket a mesterrel.

RP: Azok után, hogy a karácsonyt szeretteid körében töltötted, 2019 rémálomszerűen indult számodra, hiszen január 1-én elhunyt édesapád. A veled történtek miatt hogy érzed, nehezebb volt feldolgoznod ezt az egyébként feldolgozhatatlan csapást?
PS: Akkor mindkét részére válaszolnék a kérdésnek. A kórteremben minden betegtársammal érthetően nagyon vártuk már a karácsonyt. Az, hogy a gyerekekkel voltam több napon át, ez elképesztően sok erőt adott. Én azt mondtam, hogy nem is kérek semmiféle ajándékot, nekem ez az ajándék, hogy együtt leszünk.
Édesapám halála viszont sajnos még mélyebbre lökött a szakadékba. Nekem 2-án kellett volna visszamennem a kórházba, de így nyilvánvalóan maradtam a temetés utánig. Mély depresszióba estem. Hetekig képtelen voltam feldolgozni.

RP: Hogyan próbáltál meg túllendülni ezen a fájdalmon? Mi volt a legfőbb menekvési útvonalad? A családon kívül mi tudta leginkább elterelni a gondolataidat a gyászról?
PS: Hála istennek az idő alatt Szilvi itthon volt velem és ő próbált mindenféle rossz gondolatot távol tartani tőlem, mert az agyam valóban kalandozott. Akkor lettem hirtelen felnőtt, hiszen a mondás ugye úgy szól, hogy a gyermek akkor válik felnőtté, ha elveszti a szüleit. Komoly depresszióba estem, és gyógyszeres kezelésre szorultam.
Sajnos édesapám már több mint fél éve kórházban volt és halogattam a találkozást vele. Nem szerettem volna ugyanis, hogy engem tolókocsiban lásson. Így elkéstem….Soha többet nem találkoztunk. Ez okozta az igazi traumát bennem, hogy még el sem tudtam tőle búcsúzni.

RP: Úgy tudom még hosszú hónapokkal a baleset után is képtelen voltál kimenni Alagra. Nem sikerült még addigra sem feldolgozni fejben a történteket?
PS: Igen. Igazából ez úgy történt, hogy hétvégenként már sokszor hazaengedtek Budakesziről, de valóban nagyon nehezen szántam rá magam, hogy kimenjek a lovakhoz. Viszont az első kilátogatásom úgy történt, hogy főnököm, dr. Ecsedi Ferenc és barátaim szerveztek nekem egy meglepetés névnapi bulit ott az istállónál. Kimentem, de azon nyomban sírva is fakadtam, mert szuper érzés volt látni a lovakat, a kedvencemet Royal Silver Moon-t is, és természetesen a barátaimat is. Ezt követően már alig vártam, hogy újra és újra mehessek ki.

RP: A lovak és a versenyistálló ezek szerint már ott motoszkált a fejedben…
PS: Abszolút. Igaz titokban, de készültem a visszatérésre. Néztem a propozíciót, kerestem a versenyeket a lovaknak és éreztem ismét azt a régi izgalmat.

RP: Szemmel látható, hogy örömödet leled a közösségi médiában. Elkészítetted az Ecsedi/Pető istálló facebook oldalát, de hogyan telnek most a napjaid? Beavatnál minket a menetrendedbe a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig?
PS: Már régóta terveztem ezt. Azért hoztam létre, hogy a tulajdonosok és a nagyközönség lássa, hogy ez a kis istálló még mindig talpon van, eredményeket ér el. Sok más trénernek is van ilyen, szerintem nagyon jó ezt nézegetni, én legalábbis nagy örömömet lelem benne.

A napirendem: reggel, még mielőtt Szilvi elindul dolgozni, egy nagy tornával kezdek. Lábmozgatás, erősítő tornák stb. Majd még reggel felhívom a csapatot az istállóban és elmondom, milyen munkát kérek tőlük. Délelőtt ismét tornázok, majd a jó levegőn töltöm az időmet, ha az időjárás ezt megengedi. Ahogy végeznek Alagon a munkával, ismét átbeszéljük a napi történéseket. Fényképeket, videókat küldenek. Majd jönnek haza a gyerekek az iskolából. Sokat tanulok, velük utána pl. együtt kertészkedünk és sok közös programunk van. Én mindig egy örökmozgó ember voltam, így csak kevés dologban tudok nekik segíteni, de a lényeg, hogy együtt vagyunk. Este újra tornázom. Van ilyen állógépem, amivel az állást gyakorlom egy órán át.

RP: A házatok most abszolút át van alakítva, hogy a tolókocsival tudj benne közlekedni, de ennek ellenére a napi rutinban mi a legnehezebb feladat számodra?
PS: Igyekszem napi szinten mindent egyedül elvégezni, de nem tagadhatom, kell bőven segítség, például a fürdésben. A legnehezebb azonban nem ez, hanem az, hogy nagyon sokat vagyok egyedül.

RP: Név nélkül, van olyan személy, aki nem keresett fel sem a kórházban, sem azóta és ez fájdalmas számodra?
PS: Igen. Vannak olyan emberek, akiktől elvártam volna, hogy meglátogassanak vagy érdeklődjenek felőlem. Ezt hónapokig nem tették meg és ez bizony fájt nekem.

Szerencsére családomon kívül a legnagyobb segítséget Ecsedi Ferenc és családja nyújtja nekünk a mai napig. A mindennapjaimat a mai napig élhetőbbé teszik, fáradhatatlanul és folyamatosan segítik a helyzetemet. Nem hinném, hogy van még egy ilyen tulajdonos a lóversenysportban. Feri bácsi nagyon bízik bennem és folyamatosan a folytatásra ösztönöz. Ezért is frissíti az állományt.

Ecsedi Sebestyént, Mátrahegyi Gyulát, Paizs Gábort, Gönczi Rebekát, sőt Rebeka egész családját, Orsit és Szabit hatalmas köszönet illeti. Egy pillanatra sem feledkeztek meg rólunk és mai napig nem csak nekem, de az egész családomnak segítenek. Köszönet az istálló dolgozóinak a sok munkáért, amit a lovakért és értem tesznek. Még véletlenül sem szeretném kihagyni Deczki Zoli barátomat, aki a balesetem óta oly sok dolgot vett a vállára és próbál engem helyettesíteni ebben a nehéz időszakban.

A rosszabbik része viszont sajnos, hogy a vezetőségben a hátam mögött próbálnak célozgatni rá, hogy ezt az “idomárkodást” nekem be kellene fejezni, mert ezt így nem lehet csinálni. Az elmúlt időszakban rengeteg dolgot elintéztem telefonon (pl. takarmányrendelés és egyebek), de az emberek nagy része képtelen elfogadni, hogy a fogyatékkal élő emberek teljes mértékű munkát tudnak végezni.

A nagy barát: Royal Silver Moon, akit Sanyi választott ki anno az árverésen

RP: De hát ez butaság. Tucatnyi idomárt mondok, aki kerekesszékből dolgozik a világban.
PS: Persze. Én is láttam Svédországban ilyet.

RP: Hol tartunk most a gyógyulásodban? Van valamiféle orvosi kontrollellenőrzés, ahol meg kell jelenned bizonyos időközönként?
PS: Orvosi kezelés alatt nem állok. Gyógytornával és akupunktúrás kezeléssel próbálok előrehaladni.

Holnap folytatjuk!

A mai képeket az interjúalany bocsátotta rendelkezésünkre. A nyitóképen Sanyi, Mátrahegyi Gyulával, Varga Zoltánnal és dr. Ecsedi Ferenccel látható.