Overdose – a magyar csodaló – 4. rész

Ma végéhez ér rendhagyó interjúnk Ribárszki Sándorral.

RP: Sokáig, 15 hónapig váratott magára a visszatérése, de akkor már nem Te voltál a trénere és nem kizárólag Mikóczy volt a tulajdonosa. A Ferenczi Gábor nevével fémjelzett Overdose filmben (Overdose – Vágta egy álomért) láthatjuk, hogy a házad kertjében nézed a laptopodon a pozsonyi futamot. El lehet ezt mesélni az olvasóknak ennyi év távlatából, hogy milyen érzés volt ez számodra?
Ribárszki Sándor: A szakítás teljes mértékben az én döntésem volt. Dózi kinn volt velem, de amikor hazajöttem Zoli mondta, hogy Dodi nevén lesz, de ezt már elmeséltem neked a nyolc évvel ezelőtti interjúban. Sírtam valóban, nagyon nehéz volt látni, de örültem persze, hogy győzött és abban is igazam lett, amiről már januárban kinn, Hoppegartenban beszéltem, hogy ha Isten megadja, nyár közepén térhet vissza. Hát ez a verseny ez pontosan nyár közepén volt.

RP: Overdose, ugyan csoda, hogy élt, hogy túlélte a rettegett kórt, de kis híján kikapott egy olyan ellenféltől, akit egy éve húsz hosszal vert volna. Mire gondoltál a befutás után szakmailag?
RS: Sok időt kihagyott. Első, felhozó versenynek ez abszolút korrekt volt. Semmi gond nem volt vele. Ne felejtsük el, hogy azért ő nem volt úgy trenírozva, mint teljesen egészséges társai. Nagyon kíméletesen volt készítve. Éppen elkezdtünk kicsit élénkebbet dolgozgatni, egyszer csak, puff megint érzékeny lett és begyulladt neki. Megint patkó le, megint borogatás, jöhetett a megszokott menetrend. Kis lépésekkel lehetett csak haladni vele.

RP: És mire gondoltál azokban a pillanatokban, amikor Baden-Badenban Dózi egyáltalán nem akart beállni a startgépbe, azaz világosan jelezte, hogy nem szeretne futni?
RS: Már előtte sem volt abban az állapotban, hogy oda kivittem volna. Szörnyű volt. Beszéltem és Mikóczyval is, Roszivallal is, hiszen mi nem voltunk haragban, de ezt látni, hát elmondhatatlan…

Overdose pályafutásának első veresége Baden-Badenban

RP: A trénerváltást követően Dodi Roszival kikérte bármiben a véleményedet?
RS: Semmi gond nem volt kettőnk között. Neki ugyanannyira nem volt jó ez a szituáció, mint nekem, és ezt el is mondja Kepes András filmjében (Különös történetek). Így én kiszálltam a történetből, de mondom semmi probléma nem volt ebből, és nem azért nem kérte, mert haragudott, hanem mert ő a saját módszere alapján trenírozta.

RP: Mit érez a tréner olyankor, amikor egy – nem kizárólag Overdose képességű – lovat néz a versenyeiben, miután az tőle elkerült? Te hogy élted meg Overdose pályafutásából hátralévő futamait?
RS: Nézni nézem és örülök, hogy jól van, de természetesen a szívem szakadt bele.

RP…és mikor befejezte karrierjét? Az megkönnyebbülés volt számodra?
RS: Igen, egyértelműen.

RP: 2013 szeptemberében, igen szép búcsúztatást kapott a Kincsem Park vezetésétől, ahol természetesen ott volt a ló karrierjének három legfontosabb férfi szereplője. Egyaránt a meghatottság jeleit mutattátok. Volt aznap este valami kis ünneplés, storyzgatás, a régi szép emlékek felidézése?
RS: Nem tudom. Nem emlékszem, de nincs olyan hét, hogy Dodinak legalább nem említem háromszor is Dózit ha találkozunk a pályán.

RP: Bő két hónappal később mutatták be a már említett filmet, az „Overdose – Vágta egy álomért” címűt, aminek egyértelműen nem a ló, hanem Te vagy a főszereplője. Volt a filmnek bármiféle pozitív hozadéka számodra?
RS: Semmi. Ahogy korábban mondtam se ló nem érkezett, se később csikója sem.

RP: Overdose Dióspusztán kezdte meg fedezőméni karrierjét, de legyünk őszinték: nem tolongtak érte a kancatulajdonosok. Mi lehetett ennek az oka?
RS: Nem tudom. Fogalmam sincs.

RP: Ennek függvényében akkor helyes döntés volt, hogy Mikóczy Zoltán, a következő idényben egy neves németországi ménesben állíttatta fel Dózit?
RS: Igen, abszolút, bár el kell mondani: Zoli több ménessel tárgyalt, de szerintem nem a legjobba került Dózi.

RP: 2020 márciusában kijelenthető, hogy csak felvillanásai vannak eddig az Overdose ivadékoknak. Én sokkal többet vártam tőlük – és Te?
RS: Ha jól tudom német ivadékai nem is nyertek még versenyt. Osztom a véleményedet, de ez visszakereshető, azaz nem most utólag, hanem már három éves korától hangoztatom azt, hogy szerintem ő a genetikában „végtermék”, hogy ő maga a fantasztikum, de jó csikói aligha lesznek. Egyelőre ez be is igazolódik.

RP: Meggyőződésem, hogy csakúgy, mint a versenykarrierjében a tenyésztésben is sokkal több potenciál lett volna benne….
RS: A versenyzésben mindenképpen, de a tenyésztésben, ahogy mondtam talán nem. Kapott azért jó kancákat, és…

RP: Mit éreztél, amikor értesültél halálhíréről?
RS: Döbbenetet. Hát az embernek ilyenkor eszébe jut az a rengeteg csodaszép emlék, amihez a ló juttatta. A halála persze bármely más lóval is előfordulhatott volna. Egy orrszondával megsértették a belet, ami a halálához vezetett. A német ménesben ezer százalék, hogy nem akartak neki rosszat, de egy biztos, nem ezt a sorsot érdemelte.

RP: A hamvai részben ott vannak, ahol oly sokat sétált, az alagi istállója előtti hársfák alatt..
RS: Igen. Minden nap meg is nézem, meg ugye tudod, hogy nekem itthon is van a hamvaiból?

RP: Nem. Megmutatod?
RS: Természetesen.

RP Csinálnál bármit is másként Dózival, ha újrakezdhetnéd?
RS: Nem. Ugyanazt mint, ahogy tettem. Mindig a ló érdekeit néztem, ha nem egészséges ne fusson, Hongkongba ne menjen satöbbi. Elmehettem volna én két hétre Orsival Hongkongba, de az nekem lett volna jó, Dózinak biztosan nem.

RP: Köszönjük az interjút, és köszönjük, hogy a múzeummal felérő házadban fogadtál bennünket!
RS:  Én köszönöm a lehetőséget.

Ribárszki Sándor – Sereg Andás – 2020. április – minden jog fenntartva!

Képek: Juházs Zsóka

Ezzel véget ér az Overdose emlékhét itt a Racing Portalon. Köszönjük megtisztelő figyelmüket. Vágtass az égi legelőkön, Dózi!