New York elveszett versenypályái – II. rész

Folytatjuk csütörtökön megkezdett történelmi kitekintésünket.

Morris Park

A Jeorme Park tervezett bezárása eredményeként nyitotta meg kapuit 1889 augusztus 20-án a Morris Park. Talán versenypályákban ez volt az első amerikai példa, melyet A-tól Z-ig, a tribünöktől a tájképig mérnökök terveztek meg.

A létesítmény tulajdonosa John A. Morris-t, New Jersey-i üzletembert csak „Lottó Királynak” nevezték a közbeszédben, hiszen többlettulajdonosa volt a Louisiana Állami Lottózónak. Egyik legfőbb vágya volt, hogy övé legyen a világ legpompásabb telivér versenypályája, és hogy ezt valóra váltsa, megvette a mai Bronx területén fekvő 125 hektáros területet.

A pályát egy hosszú lelátóról lehetett figyelni, amit egy fedett közlekedő kötött össze egy grandiózus klubházzal, mely öt emelet magasra épült vörös téglából és kőből.

„A Morris Parkban a versenylátogatónak minden esélye megvan, hogy a legjobban kiélvezze a „királyok sportját”, és mindenféle kényelmi elvárásnak megfelelő szálláslehetőségek közül válogathat.” – írta az Outing magazin 1982-ben. „A klubház nem az a vidéki viskó, mely általánosságban ad választ a kérdésére, hanem egy varázslatos épület, átszőve a luxus és jólét fogyasztható mértékével, hiszen nem csak pénz, de ízlés dolgozta ki a legapróbb részleteket is, nem figyelve a költségekre.”

Bár a lelátó közel sem lett oly alapossággal kidolgozva, mint a klubház, mégis a nyitónapon a The New York Times is megírta, hogy az akkori prímet vivő Flemington, Ascot, Longchamp és Buenos Aires versenypályái is megirigyelhették az ülőhelyeket a 8000 férőhelyes fa építményben.

A Morris Park vezetősége (többek közt Jerome, Morris) révén a létesítménynek nem csak szépnek, de profitorientáltnak is kellett lennie, hiszen üzletemberek vitték a hátukon. Azért épültek ezek a pályák, hogy divatosak legyenek, hogy a klubházak túlcsorduljanak a New York-i társadalommal.

De a múló divatnak előbb utóbb minden az áldozata lesz, és még ez a luxus pálya is kiment a divatból, így 1904-ben, a csökkenő látogatottság miatt, melyet részben a szomszédos városok versenypályái is okoztak, Morris Park örökre bezárta kapuit.

A Morris Park klubháza.

A Brooklyn Circuit

A Morris Park zárásának környékén a lóversenyzés New York városágból a hídon túlra, Brooklyn-ba terjedt át. Brooklyn első versenypályája, a Brighton Beach 1879-ben nyílt. Külsejéről is lerítt, hogy tömegeket akarnak bevonzani. William A. Engeman több száz hold területet vásárolt fel Coney Island óceánpartján, elnevezte a brit tengerparti városkáról, és a New York-i tömegek hétvégi pihenőhelyévé alakította.

Megépítette tehát a mólót, a hotelt, a fürdőházat, de még úgy gondolta, Brighton Beach-nek saját versenypálya is dukál: kicsivel több, mint egy hónap alatt, 500 dolgozóval, éjjel-nappal építkezve 1879 júniusában megnyílt a Brighton Beach Race Course. A mérföld-hosszúságú pályára két lelátó tekintett le, melyek összesen 13 ezer ember befogadására voltak képesek. Ez látható első részünk nyitóképén.

Brighton Beach alakulásával Leonard Jerome és az American Jockey Club több tagja is meglátta a potenciált Coney Island-ben. 1879-ben az amerikai turf legbefolyásosabb emberei – köztük Jerome, August Belmont Jr, James R. Keene, A. Wright Stanford és William R. Travers – összeálltak, és megalapították a Coney Island Jockey Club-ot, gyorsan kihirdetve az új versenypálya építését. 1880 nyarán meg is nyílt a Sheepshead Bay. Ez látható a nyitóképen.

Az új létesítmény 40 ezer nézőt volt képes befogadni, volt akadálypályája, tréningpályája, jártatója és nyergelője, bírák tornya és fogadási tere. 1886-ban turf pályát is építettek hozzá.

A hozzáértő vezetés, befolyás és maradéktalan finanszírozás miatt Sheepshead Bay gyorsan szárnyra kapott: vonzotta a legkiválóbb lovasembereket a legkiválóbb lovaikkal, a társadalom krémje és a nagypályás fogadók is rendszeresen felkeresték, és a térség két fontosabb kiírását is itt futották: a Suburban Handicap-et és a Futurity-t.

A brooklyni pályák és vasúti összeköttetésük.

New York lóversenyétvágya még mindig nem fogyott el, így a Dwyer testvérek, Phil és Mike megalapították a Brooklyn Jockey Club-ot és elkezdtek futtatni a régi Prospect Park ügetőjén Gravesend-ben. A Dwyer-ek nem csak üzletemberek, hanem megrögzött „lovisok” voltak: egy Kentucky Derby és öt Belmont Stakes győztest neveltek ki istállójukból.

A Gravesend Race Track bár nem volt oly impozáns, mint az előbb taglaltak, de a Preakness és Brooklyn Handicap rendezésével komoly tízezres tömegeket vonzottak.

A Gravesend, Speehshead és Brighton Beach Brooklyn legnagyobb munkáltatói lettek. Negyedóránként indítottak villamosokat a pályákra, melyetek össze is kötöttek tömegközlekedéssel, így átjárhatóvá tették őket.

Mégis, az 1910-es állami fogadási tilalmat egyik népszerűsége sem éle túl, és az Agnew-Hart törvényhozás miatt minden pályát bezártak, a lovak és trénerek a tengerentúlra menekültek. Bár 1913-ban visszavonták a tiltást, egyik pálya sem nyílt meg újra.

Fotók: TRC