Mit jelent lovagolni tudni?

Január második hetében megrendezésre került a 2020-as év első Szabadidős Szakág által szervezett előadása, amelyet a lovas körökben mindenki számára ismert Dallos Gyula, az Agrárminisztérium miniszteri biztosa, a Magyar Lovassport örökös bajnoka tartott.

A péntek késő délutáni eseménynek a Nemzeti Lovarda adott otthont, melyre érdemes volt időben regisztrálni, hiszen csak 140 szerencsés fő vehetett részt rajta. A lovas közönség egy kiváló iránytűt kapott a sportágban való kiteljesedéséhez, az előadás fő témája a ló és lovas együttműködése volt a szabadidős lovaglás keretei között.

Bemelegítésképpen néhány perces nosztalgikus helyszíni bemutatást kaphattunk a Nemzeti Lovarda történelméről, illetve Dallos Gyula fiatalkori lovas emlékeiről. Az előadás a lóval való megismerkedéstől indult, kiemelve az elméleti tudás mindenek előtti jelentőségét és a hosszútávú, áldozatos munkát. A miniszteri biztos többször is hangsúlyozta, hogy saját magunk és lovunk adottságainak ismeretében elérhető, pontos célok kitűzésével lehetséges csak sikereket elérni. Ezek után jelentős hangsúlyt fektetett a készségekre, amelyek egy életen át fejleszthetők folyamatos gyakorlással, elégedettek pedig csak akkor lehetünk, ha lovunkat olyan fizikális és mentális állapotba hozzuk, hogy a benne lévő genetikai adottságokat a határokig meg tudja mutatni.

Választ kapatunk számos nagyszerű példán, szemléltető hasonlaton és könyvbe illő definíción keresztül arra, hogy a lóval való kapcsolatunk első pillanatától kezdve, hogyan válhatunk kitartó munkával, a „helyes úton” járó sikeres lovagolni tudó lovasemberré.

Az előadás lezárása után lehetőség nyílt bármilyen témájú kérdés feltevésére, ahol a hallgatóság egyaránt választ kaphatott mind egyéni mind pedig általános megoldandó problémáira is.

Végezetül pedig a válasz a kérdésre, hogy mit jelent lovagolni tudni?

 „Lovagolni tudni annyit jelent, hogy egyensúlyban, zártan, rugalmasan és ki-ki alkati adottságainak megfelelően egyensúlyban tud ülni. Aki tud lovagolni, annak csak kengyelhossz kérdése, hogy idomít, ugrat vagy terepen lovagol.” /Dallos Gyula/

Popovics Nikolett írása, Fotó: Dömötör Csaba/NSO