Micsoda előadás

A szakadó eső sem tudta elrontani a Melbourne-i lóversenyünnepet.

A három nagy ikonikus pálya (Flemington, Caulfield és The Valley) felváltva rendezi a világ legdrágább  (5.000.000 AUD) mérföldes versenyét, ami idén az utóbbinak jutott. Az ott megszokott hatalmas felhajtás előzte meg a lovak pályára lépését. Koncert hangolta a limitált létszámú közönséget. A banda valószínűleg jól végezte dolgát, hiszen a finisben olyan fülsüketítő hangzavar volt, hogy

egy pillanat alatt tudatosult bennünk mi is hiányzott legjobban az elmúlt egy évben a globális lóversenyzésből: a nézők hangja.

Nézzék (hallgassák) csak:

Az All-Star Mile csapata tele volt Gr 1-bajnokokkal, ennek megfelelően és a mély pálya ellenére elképesztő tempóban száguldott a mezőny. A finálét a két champion zsoké, nevezetesen Damien Oliver és Hugh Bowman csatája tette még feledhetetlenebbé. Mindent elkövettek, hogy lovukat sikerre vezessék, de ez most Bowmannak sikerült. Epikus párharcuk uralta  világsajtót.

A hatéves herét Mugatoo (Henrythenavigator) erősebb volt, mint a favorit, Russian Camelot, így Kris Lees idomítottjáé a 2,25 millió dolláros első díj. Jöhet a Doncaster Mile (április 3-án) vagy a Sydney Cup (egy héttel később).

Akik nézték a versenyt, azoknak ismerős lehetett a győztes dressz. Az ugyanis az Australian Bloodstock meze. A nagylétszámú tulajdonosi kör ugyanazokat takarja, akik 2014-ben (a német) Protectionist révén Melbourne Cup győzelmet ünnepelhettek.

Elképesztő érzések kavarognak bennem. A második és az ötödik futamban lovagoltam és akkor azt gondoltam magamban, nem lesz jó számára a talaj. Aztán jött az eső…Istennek hála.” – mondta,  a másfél perc alatt 225 ezer dollárt kasszírozó Hughie.

Az All-Star Mile nem Group besorolású futam, nem úgy, mint a Coolmore Classic (Gr1, 1500 m, 588 e AUD), amelyet Rosehill Gardens rendezett.

17 riválisa legyőzése után, Krone (Eurozone) tovább nyújtotta győzelmi sorozatát, de a legfelső szintre most lépett fel. Timothy Clark zsoké kiválóan használta ki kedvező startszámát, végig a belső barrier közelében tudta tartani lovát, így amikor százzal a vége előtt robbantottak, arra már nem volt válasza riválisainak.

Érdemes megjegyezni hogy Tony Gollan idomítottja 800-nál és még 400-nál is csak a hetedik helyen “utazott”. A zsoké ezzel címet védett, hiszen tavaly is ő nyerte ezt a kiírást, Con Te Partiro nyergében.

A szuperfavorit, Forbidden Love csak 12.

A héten jön a folytatás, hiszen Rosehill Gardens nem kevesebb, mint öt Gr1-es futammal várja majd az érdeklődőket szombaton, sőt Moonee Valleyben már pénteken is futnak egyet a legmagasabbra értékeltből. Ausztráliában most jön a csúcsidőszak.

Kép: @allstarmile Twitter