Marchand D’Or

Ahogy azt olvashatták, nyugdíjba vonult az immáron 9 éves Marchand D’Or. A szürke herélt 40 alkalommal állt stathoz, amelyből 12-szer nyert is. A győzelmei közül 10-et Group szinten szerzett meg, azon belül is 5 Gr 1-est.

Marchand D’Or 2003.februárjában látta meg a napvilágot. Kétévesen mindössze egyetlen egyszer állt starthoz, majd vérmérséklete miatt ki kellett herélni. A következő évben azonban rögtön egy győzelemmel tért vissza, és még abban az idényben első lett a Gr 1-es Prix Maurice de Gheest futamában. Amit aztán megnyert 2007-ben és 2008-ban is, tehát háromszor egymás után. Ezen kívül duplázott a Gr 3-as Prix de la Porte Maillot-ban is (2006, 2007).

A 2008-as idénye annyira jól sikerült, hogy miután győzedelmeskedett a July Cup-ban, triplázott a Prix Maurice de Gheest-ben és szintén sikerrel zárta a Prix de l’Abbaye de Longchamp-ot is, az Év Európai Sprinterének választották. Utóbbi volt az az ominózis futam, amelyben starthoz állt Overdose is, majd érvénytelenítés után már nélküle futották újra. A szürke a következő évben nem alkotott maradandót, háromszor indult versenyben, és a negyedik helyezés volt a legjobb eredménye.

Az év májusától pihenőt kapott. 2010-ben elkerült Frédéric Head mestertől Mikel Delzangles-hez. Nála rögtön nyert is egy Gr 3-at (Prix de Saint Georges), azonban már nem lett a régi. Még az idei évben is láthattuk a pályán őt, utolsó versenye a szeptember 16-án megrendezett Prix du Petit Couvert, ahol ötödikként ért célba. Mme Jean-Louis Giral lova pályafutása során mintegy 1.462.500 eurót galoppozott össze. Állandó társa a nyeregben Davy Bonilla volt, aki 39 alkalommal lovagolta őt.  Anyjával és nővéreivel lakik majd együtt a jövőben itt.

Kováts Viki