Krónika – a Derby-k után

Két ország klasszikusai hagynak még kívánni valókat maguk után.

Ugye, ami a szép a klasszikusokban – főleg az epikus Derby-ket tekintve – az egyben az átkuk is a legyőzötteknek: itt nincs javítási lehetőség. Egy ló megítélésére kétségkívül rányomja bélyegét, de nem megmásíthatatlanul, hogy hogyan szerepelt élete tán legkultikusabb pillanatában. A bajnokok tudják-e tartani a lépést instant hírnevükkel, és a legyőzöttek vajon tudnak-e még tovább fejlődni? Ezekre a kérdésekre kapjuk meg nem sokára a választ.

Aidan O’Brien (képen) lovainak Epsom-ból minden út Curragh-ba vezet: a Derby hős Anthony Van Dyck és az Oaks második Pink Dogwood legközelebbi futama már ki lett szemelve. Anthony Van Dyck hova is mehetne tovább, mint egy újabb Derby-be? Igen, természetesen az Ír Derby került a célkeresztbe, amit e hónap végén futnak; egy nappal a Pretty Polly Stakes után, amit a kanca istállótársnak néztek ki. Pink Dogwood ezzel már ki is lépne a nyitott kategóriába az életkor terén, ráadásul a legfelsőbb szinten.

„Nagyon várjuk, hogy visszamehessünk Curragh-ba versenyezni. Ilyesmiben gondolkozunk, de nem beszéltem még a fiúkkal (Coolmore-ral – szerk.).” – nyilatkozta O’Brien.

Természetesen a végső szót a Coolmore mondja ki, de ha minden rendben van a lovakkal, akkor ezen tervet (és az elmúlt évek sémáját) fogják követni.

Sir Dragonet-ről is nyilatkozott, ki most szenvedte el első vereségét igencsak rövid és megkímélt karrierje alatt: „Egy igazi csecsemő volt, mikor a Derby-be ment, de hihetetlenül jól futott, és egy olyan ló, akire érdemes lesz figyelni. Sokat tanulhatott ebből.”

A Derby előzetesen másik nagy esélyese, Telecaster már csalódást keltően teljesített Hughie Morrison trénernek, ki most pihenőt fog neki adni, és az augusztusi Juddmonte International-t nézte ki neki York gyepén.

„Be van íratva az Ír Derby-be, az Eclipse-be, és a Grand Prix de Paris-ba – de mind nagyon hamar jönnek. Valószínűleg csak félretesszük őt, és megfuttatjuk York-ban. Nem akarunk lejjebb menni (besorolásban – szerk.) – hiszen nyertünk már egy Group 2-t.” – nyilatkozta Morrison.

Elmondása szerint nem bánták meg, hogy benevezték Telecaster-t a Derby-be mindazok ellenére is, hogy milyen, idézem, „éretlennek tűnt a Coolmore-os lovakhoz képest”. Szerinte a Dante megnyerése után a sajtó jogosan szétszedte volna őket, ha nem íratják be a lovat azonnal a Derby-re, és az ott legyőzött Japan – ki egy hosszal maradt szinte le a trófeáról – eredménye álmatlan éjszakákat jelentett volna, ha nélkülük futják a Derby-t.

Az újságírókat arra tanítják, hogy lehetőleg tartózkodjanak a közhelyektől, de mégis ide kell írnunk egy gondolatot a csatorna túloldaláról. Az élet a legjobb (legrosszabb?) forgatókönyvíró. Azok után, hogy Rouget mester kisebb sztrókkal került kórházba, mégis ő dicsőült meg a francia Derby-ben.

Öt éven belül harmadjára, összességében negyedik alkalommal övé minden glória!

Káprázatos ugye? Még káprázatosabban csak C. Demuro érezte magát aki azt mondta: “Semmi különöset nem tettem a nyeregben és máris Persian King mögött találtuk magunkat. Egyre inkább családtagnak érzem magam, hiszen ez az ötödik közös Group 1-es győzelmünk a mesterrel. Pokoli szerencsés vagyok.

A lóversenyzés elitjébe hosszú kihagyás után csak 2016-ban visszatérő amerikai Peter Brant tulajdonos azonban hiába szeretné lovát, Sottsass-t az ARC-ban látni, a döbbenetes,  – több mint 2 másodperccel, sőt még Tréve 2017-es Diane idejénél is jobb – rekordidőben elért győzelem nem igazán hatotta meg a bukikat. A Paddy Power pillanatnyilag 16/1-hez kínálja a friss derbyhőst az őszi párizsi csúcsra. A győzelem viszont egészen biztosan évekre bebetonozta Siyouny francia uralmát. No meg Galileo világ vezető pozícióját, hiszen Epsomban fia győzött, míg Chantilly-ban ő az anyai nagyapa.

És ez volt az a derby, ahol “a Király”  – veresége ellenére sem – vesztett nimbuszából. “Remekül futott, de túl sok benzint égetett el. Visszatérek az eredeti elképzelésemhez és mérföldön maradunk vele. A következő fellépése a Prix Jacques le Marois lehet.” – mondta André Fabre a második helyen célba érő Persian King szerepléséről.

Fotó: QIPCO British Champions Series