Könnyfakasztó sayonara!

Olyanra sikerült a búcsú, amilyenre a jóisten Őt megalkotta: csodálatosra.

Nyolc Gr1-nyerő, közte három Triple Crown-bajnok sorakozott fel 2020 egyik legerősebb megmérettetéséhez, a 40. Japan Cup startjához, ami meglehetős késéssel indult, mert az egyetlen európai aspiráns hosszú percekig nem óhajtott beállni a gépbe. Ahogy az öreg turf rókák szokták mondani: az ellenállás rengeteg erejét felemésztette Way To Parisnak, aki a tokiói gépből is utolsónak ugrott ki és ezt követően nem is láttuk többé a képen. Végül 10. helyen ért célba.

A versenyt megpróbálta „ellopni” Katsuhiko Sumii mester, mert idomítottja, Kiseki a „másik oldalon” minimum 20 hosszal lépett el a többiektől. (59,7-et repesztett az első 1000 méteren.) A Rulership ivadék még 200-zal a vége előtt is vezetett, de ekkor egy ötös boly megtámadta és az ő storyja véget ért. Kiválóan futott a két, eddig veretlen hároméves, de mindkettőjük makulátlan szériája szintén befejeződött, hiszen Almond Eye számára megadatott a tökéletes sayonara.

Ebben a futamban duplázva,  Japán lóverseny-történelmének egyetlen (turfon elért) 9x-es Gr1 nyerőjeként és leggazdagabb telivéreként vonul nyugdíjba.

Lord Kanaloa lányának teljes keresete:  ¥1,915,263,900 (£13.8 m). (Csak viszonyításképpen: a szintén idén nyugdíjazott Enable, 19 versenyén nem keresett összesen 11 millió fontot (£10,724,320).

A káprázatos 2:23.0 lefutási idő láttán mindenkiben felmerülhet a kérdés: miért kell a kancának visszavonulnia? Persze ő már megtette a magáét és megérdemli a pihenőt. A pályán ugyan csak 4,604 néző tapsolhatott neki, de a képernyők előtt vélhetően milliók szipogtak a zsebkendőjükbe. És nem mellesleg 107 milliárd forintért fogadtak is!

Totális papírforma 2400 méter után, hiszen a finisben leggyorsabb Contrail a második, Daring Tact a harmadik (azaz 2 kanca a dobogón), így Almond Eye távozásával vélhetően továbbra is ők, a két ünnepelt hároméves maradnak majd a legfényesebben ragyogó csillagok.

A kanca utolsó győzelme természetesen világszerte vezető hír és mindenütt uralja a címlapokat. Legtöbben azt írják: a legenda meséjének első fejezete véget ér, várjuk a másodikat, immár anyakancaként. Persze máris megindult a találgatás, melyik szupermén lehet az első partnere.

A legnagyobb lapok mellett a sok-sok zsoké búcsúzik tőle egy tweet vagy egy facebook bejegyzés keretében. Állandó lovasa, CP Lemaire, így nyilatkozott utolsó közös versenyük után:

“Mivel ez volt az utolsó rajtja, nagyon különleges volt számomra és örülök, hogy nyerni tudtunk. Tavasszal  a Victoria Mile-t megnyerve három hetünk volt arra, hogy felkészüljünk a Yasuda Kinenre. Ezúttal csak egy, de Sakae Kunieda csapata gyönyörűen készítette ide. Nyugodt volt a startgépben, a tempó éppen megfelelő volt számára, és jól reagált végig. A többiek, akik körülvettek minket, egyáltalán nem aggasztottak. Almond Eye tökéletes kanca és egyszerűen nincsenek gyenge pontjai. A versenyló karrierje ma véget ért, de várom, hogy lovagolhassam a “gyermekeit”. ”

Christophe-nak igaza van és a lapok talán nem is hangsúlyozzák eléggé, hogy Almond Eye-nek nem igazán volt távja. 1600 és 2400 méter között otthonosan mozgott így nem meglepő, hogy Dubaiban például 1800 méterre győzött. Valóban tökéletes kanca.

Jól nézett ki de bevallom a magas elvárások miatt meglehetősen feszült és ideges voltam. Őszintén csak arra vágytam, hogy épségben térjen vissza. A győzelem egy leírhatatlan bónusz számunkra és nem lehetnénk ennél boldogabbak. Annyi örömöt okozott nekünk, hogy az felfoghatatlan. Szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhattam vele. Remélem megadatik még nekem, hogy valamelyik csikóját trenírozzam” – mondta a szintén könnyeivel küszködő Sakae Kunieda mester.

Mit mondhatnánk erre? Mi is nagyon várjuk az utódokat Mindent köszönünk, Királynő!

A galoppsport egyik legnagyobb alakjától búcsúzott el a vasárnapi napon.

képek: @netkeiba Twitter