Királykék szombat

A Godolphin álomnapja, ezúttal New Yorkban.

Már év elején láttuk, hogy jó szezon lehet az idei a Godolphinnak, sőt májusban Sheikh Mohammed még jó eséllyel pályázott rá, hogy ő legyen a történelem ötödik futtatója, aki Epsomban és Kentuckyban is nyer Derbyt. A favorit Essential Quality ugyan elvesztette a rózsák futamát (és ezzel a veretlenségét is) Churchill Downsban, az idény azonban még nagyon az elején járt.

Egy hónappal később pedig lavinaként zúdult le a kárpótlás az ottani negyedik helyért: Angliában Adayar mesébe illő győzelmet szállított Appleby-nak, a második királykék trófeát az Epsom Derby-ben – nem mellesleg a bronzérem is náluk landolt -, majd következett Belmont Park. A jó hangulatot a Just A Game Stakes (Gr1) alapozta meg, ahol mérföldön Althiqának és Summer Romance-nek köszönhetően házibefutót ünnepelhettek.

A fókusz azonban természetesen a Belmont Stakes-en volt, ahol a fogadók Essential Qualityt favorizálták. A szürke pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a befutóban Hot Rod Charlie-val match race-szé alakították a versenyt, ahol a Kentucky Derby-vel ellentétben most Tapit fia bizonyult jobbnak.

És hogy ez mit is jelent?

Először is Brad Cox első győzelmét egy Hármas Korona-futamban, valamint Luis Saez első Belmont Stakes-diadalát. “Mindig is Derby-k, a Belmontok és klasszikusok megnyeréséről álmodtam.” – nyilatkozta Cox. Saez is hasonló eufóriában úszott: “Köszönetet mondtam az Úrnak és a bátyámnak, Juannak.”

Másrészt pedig egy nap alatt három Gr1-sikert a Godolphinnak, két külön kontinensen, köztük két kimagasló presztízsű klasszikussal.

És mi következik ezután? Valószínűleg egy rövid pihenő, ahogy az lenni szokott a Hármas Korona végeztével. Ha pedig nyáron is minden a tervezettek szerint alakul, a közepesen hosszú távú cél a Travers Stakes augusztus végén.

Kép: America’s Best Racing