Jubileumot hozó győzelem

Szombaton Caulfield Racecourse-on lefutották a 2020-as esztendő első ausztrál Gr1-es versenyét.
Az 1400 méterre kiírt C.F. Orr Stakesben Alabama Express meglehetősen könnyű győzelmet aratott, amely nem csak a fogadókat lepte meg kissé.

A Redoute’s Choice ivadék ugyanis All Too Hard 2013-as győzelme óta az első (összességében pedig mindössze a hetedik) hároméves nyerője a futamnak, ráadásul apja pontosan 20 esztendővel ezelőtt, 2000-ben szintén bezsebelte itt az első díjat.

Nagyszerű egy ilyen lóval megnyerni egy ilyen fantasztikus versenyt. Mindig hittünk benne, hogy felér erre a szintre, sőt továbbmegyek ennél. Nem csak azért mondom, mert most győzött, de sokkal jobban hasonlít az apjára, mint bármely ló, amelyet valaha láttam.” – mondta  boldog tréner, Mike Moroney, akinek ez volt pályafutása 50. Gr1-es győzelme. „Ez egy különleges érzés, hiszen nem sokszor lehet része benne az embernek, de örülök, hogy nekem ez már fél-százszor megadatott.”

A mester szerint olyannyira meggyőző volt a ló végszpídje, hogy a jövő hónapban bátran indítható lesz a Newmarket hendikepben.

Kép: @inglis_sales twitter