Japán ékköve

Az elmúlt két hétvégén már Ázsia felé fordítottunk tekintetünket, a fő attrakció azonban csak most érkezett el.

Ázsia, de még az egyetemes lóversenysport rajongói is remekül tudják, hogy novemberben a felkelő nap országa örvendeztet meg minket a legszínvonalasabb találkozókkal, így az elmúlt hetekben lefutott Queen Elizabeth II Cup-pal és a Mile Championship-pel, mind közül a legrangosabb azonban, amely a nemzetközi színtéren is kiemelkedő jelentőséggel bír, a Japan Cup.

Idén 38. alkalommal rajtol el Tokyo elsőszámú futama, ahol a legjobb “öregeknek” ezúttal a friss bajnokokkal, a háromévesekkel is meg kell mérkőzniük – vagy épp fordítva, a pálya feltörekvő csillagai a nagyok ellen mérettetnek meg a 2400 méteres távon, ahol a résztvevők közt 624 millió yen-t (majd 6 millió amerikai dollárt),  osztanak majd ki.

(Valamint további megadott versenyek nyertesének győzelmét további bónusszal méltányolják, de ez esetben a prémium nem kerül új gazdához, ugyanis a listán szereplő futamok főszereplői közül egy sem lép holnap színre.)

Hogy a lovak mellett se menjünk el szó nélkül, számunkra mindenképp a legfontosabb fejlemény, hogy a favoritot (papíron!) nem a hazaiak, hanem mi adjuk, a mezőny legmagasabbra értékelt telivére ugyanis nem más, mint Aidan O’Brien Ír Derby és St Leger-bajnok szürkéje, Capri. Azt azonban hozzá kell tennünk, a négyéves sikerének reálisan nézve ennél sajnos jóval csekélyebb az esélye: a nyári kényszerpihenő után ősszel már háromszor szerepelt versenyben Galileo fia, de tisztes helytállásnál egyszer sem jutott tovább.

Persze O’Brien-nek mindenképp jól jönne, ha tévednénk, de nem valószínű, hogy az európai lovak 2005 óta tartó nyeretlensége épp most törik meg Tokyo Racecourse gyepén, sem Capri, sem az amerikai származású, de brit színekben futó Thundering Blue (a képen) révén, különösen, ha vetünk egy pillantást a felkelő nap országának üdvöskéjére, a tavaly ősz óta veretlen Almond Eye-ra (a nyitóképen). A hároméves kanca idén már három trófeát gyűjtött be a legfelső szinten, és jogosan készülhet a negyedikre.

Nem is ecsetelnénk tovább a mezőnyt, hiszen napestig itt ülhetnénk a klasszisokat sorolva, így csak röviden megemlítenénk a címvédő Cheval Grand, a méltán híres Satono Diamond és Satono Crown, valamint Japán egyik legmegbízhatóbb lova, Kiseki nevét.

Nem kérdés tehát: idén is fergeteges lesz a Japan Cup – holnap reggel 7:40-kor ne maradjanak le róla!

Képek: Japan Racing Assosiation, Paulick Report