Huszár Korinnára emlékezünk – első rész

Nyugodtan leírhatjuk, hogy a magyar lóversenyport 194 évének egyik legrettenetesebb tragédiáját szenvedte el a 20 éves Huszár Korinna, aki 2020. október 7-én hunyt el végzetes autóbalesetben.

Pár héttel ezt követően, a végtelen gyász napjaiban kerestem meg Emese asszonyt, hogy ha jónak látja, a borzalmas nap évfordulóján jelenjen meg  a szülőkkel egy nagyinterjú a Racing Portalon. Nem azért, hogy felszaggassuk a sebeket, hanem ezért, hogy ők kibeszélhessék magukból, azt amit már régóta szerettek volna elmondani, ha egyáltalán van ilyen, hogy kicsit megkönnyebbüljenek egy-két eddig ki nem mondott szó kapcsán. Nem volt könnyű sem az interjúra való felkészülés, sem a beszélgetés, de reméljük megérte.

Racing Portal: Hogy vagytok most? Milyen lelkiállapotban indulunk neki ennek az interjúnak?
Huszár Emese: Nagyon nehéz volt az idevezető út, ahogy közeledtünk a Kincsem Park felé egyre inkább a torkunkban dobogott a szívünk…Nagyon nehéz itt lenni, hiszen akiért mi ide jártunk, most nincs itt…

RP: A Kincsem Parkban vesszük fel ezt az ominózus beszélgetést, ami a lányotok számára az egész világot jelentette, de számotokra mit jelent ma, 2021-ben ez a hely?
HE: Ugyanazt, amit eddig is jelentett, mert Kori mindig itt volt, itt van és itt is lesz. Nyilván ez egy hatalmas űr számunkra, de pont miatta kell, hogy ma itt legyünk.

Huszár Attila: Igen, amikor itt vagyunk egészen szorosak az érzések. Teljesen másként érzünk, mint annakidején, de továbbra is szeretünk itt lenni, csak értelemszerűen más a légkör és más minden.

RP: Májusban, Kori születésnapján közösen létrehoztuk egy nagyszabású projektet. A Magyar Turf Club facebook oldalunkon 14 fotón mutattuk be életének legfontosabb állomásait. Szinte tapintható volt a felé áradó szeretet. Ti hogy éltétek meg ezt az emocionálisan túlfűtött hét napot akkoriban?
HA: Minden nap maximálisan szívdobogtató volt és szinte az ember már várta a következő napi képet.

HE: Nekem, ami nagyon nehéz volt, kikeresni azt a 14 képet. Azért a régi képek között turkálni, azokat újra megnézni nagyon nehéz volt. De ő valóban egy nagyon színes egyéniség, mindenhol ott volt és mindent 150%-on csinált.

RP: Emese! Többször mondtad nekem, hogy megdöbbentett téged szinte, hogy mennyien szerették a lányodat. Egy anyai szívnek aligha van ennél jólesőbb érzés. Azt is mondják viszont, hogy a túláradó szeretetet sokszor ugyanolyan nehéz feldolgozni, mint az ellenkezőjét…Ezen a májusi héten ez bizonyosságot nyert nálatok?
HE: Hát, nagyon-nagyon nehéz volt. Látni a kommenteket, hogy mindenkinek hiányzik, hogy mindenkiben űrt hagyott, ezt volt talán a legnehezebb feldolgozni. Talán nem is lehet. Annyira nagymértékű volt tényleg ez a szeretetáradat, hogy folyamatosan őt láttuk mindenhol, az ő videóival találkoztunk, de ugyanakkor nagyon-nagyon jó érzés volt, mert tényleg egy olyan személyiség volt, aki ahol letette a lábát, ott már többet nem felejtették el.

HA: Mi is ott voltunk, azokban amiket kommentben leírtak, és be kell valljam, rajtunk is végig szaladt sok minden, de valóban nagyon örültünk ennek a sok szeretetnek és megható volt ezt átélni.

RP: Továbbra is a szeretet a középpontban. Mit éreztetek akkor, amikor Szebényi Dániel és Szotyori Nagy Ádám istállójukat Korinna Racingre nevezték át? Szóltak nektek előre erről?
HE: Előre nem tudtuk, de felhívott bennünket Ádám és megkérdezte, hogy engedjük-e hogy versenyistállójukat Korinna Racingre kereszteljék át? Az ötlet tehát az övék volt, de a döntés közös.

RP: Hogyan jött az ötlet, hogy magadra tetováltasd Kori és Copa szemét?
HE: Copadelmundo csikóként került Kori kezei alá. Az első versenyéig csakis ő lovagolta és tiszteletből nevezték át az istállót a nevére.  Nagyon kellett az nekem, hogy amit a képeken is láttam a kedvenc lovával, az számomra egy egyensúlyt adjon.

HA: Sok-sok ló állt közel a szívéhez, de Copadelmundo azért mégis mást jelentett számára.

RP: Kérlek, hogy erre mindketten válaszoljatok: mi az, akár a kislánykori, akár a felnőttkori Koriban az a tulajdonság, jellemvonás, amelyet Ti legjobban szerettek benne.
HA: Az őszintesége, a kitartása, küzdeni akarása.
HE: A „csakazértis.” Soha semmit nem adott fel. Bármi nem sikerült, addig csinálta, míg meg nem oldotta. Emellett mindent alázattal és teljes szívvel csinált.

RP: Ti melyik szülőtípus vagytok? Akik megőrizték változatlanul Kori szobáját, vagy épp ellenkezőleg?
HE: Most még minden úgy van, ahogy ő hagyta. Sok, számára nagyon kedves dolog van a szobájában, amiket most még nem tudtunk elmozdítani, igaz nem is akartuk. Hogy később lesz-e elég erőnk ehhez, azt nem tudom, de én most még úgy érzem, hogy ennek még így kell lennie.

HA: Mindketten így döntöttünk, de ezt vélhetően majd az idő fogja megoldani.

RP: Mi személyesen, a neki emléket állító verseny napján ismerkedtünk meg. Számomra meglepő volt, de nagyon sokat, szinte egész nap nevettünk. Ez egyfajta ösztönös „védekezés” részetekről, hogy bármekkora is a fájdalom, azért tovább kell élnünk az életünket és a sírás nem old meg semmit vagy belülről fakadt mindez?
HE: Kicsit mindkettő. Személyiségünk is ilyen, Korit is így neveltük, a családunk minden tagja ilyen jókedvű. Nagyon sokat nevettünk, sokat mókáztunk, és például az apjával Korinak külön nyelvezete volt, amit csak ők ketten értettek. Számomra ez mindig vicces volt. Emellett persze ez kicsit döntés kérdése is azt gondolom, mert ennek így kell lennie. Most is, hogy jöttünk ide ez nagyon fájdalmas, illetve ha bármikor idejövünk az nagyon fájdalmas, de ha hűek szeretnék maradni ahhoz, ahogyan őt neveltük, akkor ezt így kell csinálni, mert Kori is ilyen volt.

Egy csupa mosoly, csupa vigyor, csupa rendetlenség, azaz mindig mindenhol mosoly.

 

Holnap folytatjuk!

Képek: Juhász Zsóka/Treattelling

One thought on “Huszár Korinnára emlékezünk – első rész

Comments are closed.