Hát ez….Tour To Paris

A rajongók sokszor esnek abba a hibába, hogy a zseniket egy másik, legfőképpen korábban élt zsenihez hasonlítanak.

Cristiano Ronaldot Puskás Ferenchez, Hosszú Katinkát Egerszegi Krisztinához és így tovább. Azt hiszem, mindenki érti, miről is beszélek. A tegnap Párizsban győztes Tour To Paris-ra viszonylag hamar rásütötték a kedvelői az „új Overdose” billogot. A hasonlóságot nem pusztán Ribárszki Sándor személye jelentette, aki mindkét lovat pályafutása elejétől gondozta, hanem az is, hogy a friss csillag szintén sprinter, azaz rövidtávfutó és idehaza szintén veretlen.

A „bélyeg” eddig másoknál talán mosolyt csalt az arcokra, hiszen az új évezred legjobb magyar lova, már háromévesen black-type (BT) versenyeket nyert fölénnyel, és túlzás nélkül állítható: sztár volt Nyugat-Európában. 2008 novemberében, római (10 hosszas!) győzelme után már 123 Racing Post Rate állt a neve mellett, és négy BT verseny trófeában gyönyörködhetett Mikóczy Zoltán.

Az összehasonlítás tehát túlzó volt, mert ha pusztán azt nézzük, hogy milyen eredményekkel telelt át háromról négy évesre Overdose és Tour To Paris, a különbség jelentősnek mondható. A rajongók viszont lehet, hogy előre megláttak valamit Fuisse fiának teljesítményében és megelőlegezték számára ezt a jelzőt, hiszen az utód húsvét hétfőjén egészen káprázatos stílusban szórta el ellenfeleit az újjáépített Longchamp gyepén. A stílus maga az ember – tartja a mondás, de kétségtelen a lovaknál is nagyon sokat adunk erre. Márpedig ez a teljesítmény valószínűleg a trénerasszonyt is meggyőzte, mert „Tour” időközben Pia Brandt-hez, Franciaországba került idomításba. Nincs mit szépíteni, káprázatos győzelem volt.

Mindenki, Ribárszki Sándorral az élen gratulációt érdemel.

De tényleg itt lenne az új Overdose? Reméljük, az immár négyéves mén még sok-sok győzelemmel örvendezteti meg a Hammersberg családot, de…

Erre a kérdésre nem tisztünk válaszolni, de a tényszerűség kedvéért nézzük a számokat. A világ vezető szaklapja 108-asra értékelte a számunkra oly kedves, de nem BT kategóriájú győzelmet. Overdose már a Lanson-Cup parádéja után 115-öt jegyzett, és ezt háromévesen érte el.

Tour To Paris csodálatos győzelmet aratott. Nincs mit beszélni róla, de hogy Overdose nyomába lépjen, ahhoz még ennél is meggyőzőbb győzelmekre van szüksége. És minél nagyobb számban. Reméljük be is váltja a hozzá fűzött reményeket és rászolgál a „rásütött bélyegre”, hiszen azt se feledjük: a tegnapi még csak a nemzetközi bemutatkozása volt, azaz még hosszú út, és remélhetőleg sok győzelem áll előtte.

Hajrá Tour! Tiéd a pálya.

Kép: Jour de Galop