Francia bajnokok

A szezon indításaként visszatekintünk az előző legjobbjaira – ma a franciákon a sor!

Minden lóversenyrajongó tisztában van vele, hogy ugyan a legnagyobb lovas díjátadókon (többnyire) szakmai zsűri választja ki, kiket koronáznak meg (amivel aztán persze lehet egyetérteni vagy vitatkozni), országonkénti bajnokokat kizárólag össznyeremény alapján avatnak. Persze ezért is meg kell dolgozni, ehhez mérten ismét nagy nevek kerültek fel a listára.

Legjobb ló: Waldgeist

André Fabre üdvöskéje ugyan nem sokat szerepelt hazai pályán (igaz, máshol sem, hiszen egész szezon alatt összesen ötször futott), Galileo tavaly ötéves fia három franciaországi versenyében azért odatette magát. Fenomenális évzáróját valószínűleg senkinek nem kell felelevenítenünk, hiszen ki ne emlékezne rá, hogyan tört meg Enable uralma az Arc de Triomphe-on, arra viszont már csak valamivel kevesebben emlékeznek, hogy áprilisban a szintén Gr1-es Prix Ganay-n is hazaért.

A sárga 3,1 millió eurós összkeresettel hódította el a bajnoki címet, míg a dobogó alsó fokaira a tavaly hároméves Sottsass, valamint Enable értek fel másfél, illetve 1,1 milliós bevétellel – pontosan, Gosden csodakancája azzal az egy Arc-helyezéssel csípte meg a bronzot.

Legjobb tréner: André Fabre

Lóval együtt a mester is csúcsra ért – igaz, az ő esetében ez nem ritka alkalom, ugyanis 30. alkalommal hódítja el a neves címet. A francia trénerlegendát biztosan nem kell bemutatni senkinek, elég, ha annyit elárulunk, hogy idei zászlóshajói Waldgeist mellett többek között Persian King, Earthlight és Victor Ludorum voltak.

Fabre 2019-es mérlege 577 rajtból 119 győzelem összesen 179 lóval, mellyel közel 8,9 millió eurót keresett. Másodikként a szintén ezüstérmes Sottsass idomárja, Jean-Claude Rouget végzett 5,4 millióval, míg harmadik Henri-Alex Pantall 2,9 millióval.

Legjobb lovas: Maxime Guyon

A mindössze 30 éves zsokébajnok évéről korábban már olvashattak a Racing Portalon, azonban azok kedvéért, akik esetleg lemaradtak róla, röviden összefoglalnánk a lényeget: a fiatal lovas annak ellenére hódította el az Arany Ostort, hogy egész szezonban Gr1-győzelem nélkül maradt, ehhez mérten kiemelkedő sikereket sem tudunk kiemelni.

Ez esetben ez kevésbé bizonyult sorsdöntőnek, ugyanis ebben a kategóriában kivételesen nem pénznyeremény, hanem a győzelmek száma alapján avatnak bajnokot – azért pedig nem kellett a szomszédba menni. Az éves 234 győzelem között (amelyet 1478 lovaglásból hódított el) persze akadtak kisebb Group-sikerei is, elvégre nem a semmiből jött össze neki 7,1 millió euró nyeremény.

E tekintetben sem szerepelt tehát rosszul, egyedül a championátus ezüstérmese, a 201 győzelemmel büszkélkedő Pierre-Charles Boudot lovagolt össze több pénzt, szám szerint 10,7 millió eurót, míg bronzérmes Mickael Barzalona 143 első hellyel.

Legjobb futtató: Godolphin

Ugyan 2019-ben nem sikerült megismételni a fergeteges 2018-as szezont, a királykékek idén is kitettek magukért. Legsikeresebb lovaik André Fabre idomításából kerültek ki, mint a már említett Persian King, Victor Ludorum és Earthlight, ugyanakkor a brit tréningben álló Castle Lady is kivette a részét az év végére közel 3,7 millió euróra gyarapodó bevételből.

 

Második a hazai Wertheimer & Frere 2,8 millióval, harmadik a Waldgeist nevével fémjezett német Gestüt Ammerland lett 2,4 millióval.

Legjobb tenyésztő: Wertheimer & Frere

Végezetül, a legjobb tenyésztő címét a hazai ménes szerezte meg, melynek tenyésztett lovai kisebb, de több győzelmükkel összesen 3,1 milliót versenyeztek össze. A képzeletbeli dobogó középső fokát az Ecurie des Monceaux szerezte meg 2,5 millióval, míg a legalsó fokra a Guy Pariente Holding fért fel 1,3 millióval.

Képek: Racing TV, America’s Best Racing, Racing Post