Favoritok, akikből legenda lehet… 1. rész

Hogy őszinte legyek, az elsőként bemutatott ló szerintem már most élő legenda.

Youmzain (Sinndar- Sadima)

A hétéves csődör már hároméves kora óta csak nagyversenyekben képviselteti magát. Tulajdonosa Jaber Abdullah, aki nagyon büszke lehet lovára. A világon, számos helyen letette már a névjegyét, de a győzelem elég távol áll tőle. Ezért is a kedvencem. Gondoljanak bele, 2006 óta csak két versenyt sikerült nyernie, de akárhol fut, szinte mindig leteszi a szívét. Három éve folyamatosan második helyen ér célba az Arc de Triomphe-ban. Ezért is írtam, hogy már most legenda. Véleményem szerint, nagyon megérdemelné győzelmet. Idén, szokásos formáját hozza a Mick Channon idomítás. Annyi különbséggel, hogy általában Dubaiban is jól szokott futni. Év elején nem sikerült neki a Carnival, hiszen csak nyolcadik lett. Azóta három Group 1-es versenyben futott. Elsőre negyedik, majd második. Utoljára a King George-ban futott, ahol Harbinger és Cape Blanco mögött harmadik lett. A lovasa Richard Hughes lesz, aki tökéletes választás. Amellett, hogy ismeri a lovat, borzasztóan jó formában lovagol 2010-ben. A képen Youmzain 2007-es versenye. Ennyivel kapott ki Dylan Thomastól.