Egynyári történet – lovászélet Angliában 2. rész

Regék egy angliai kisvárosból, ahol több a versenyló, mint az ember.

Bár Middleham maga a semmi közepén van – a „nagyvárosok” úgy egy órás távolságban voltak – a közvetlen, bő egy órás lószállító-útra 12 versenypályát érhettünk el. 12 versenypálya egy órára Middleham-től! És tudom mire, gondolnak – minek ennyi pálya, ki megy ki rájuk? Nos, én igencsak meglepődtem, mikor egy semmilyen hendikepes versenynapra özönlöttek az emberek, és ha teli nem is volt, de félig biztosan megtelt mindegyik tribün. Angliában ugyanis ez része az emberek életének: egy kellemes társasági esemény, egy laza kedd este a haverokkal, egy kézenfekvő alkalom kiöltözni – ez a lóversenyzés a briteknek. A legkisebb pályán, a lovak iránt legközömbösebb embereknek is. Az „éjszakai” versenyzés a népnek lett kitalálva: munkájuk végeztével felöltik az inget a férfiak, felkapják a nyári ruhát a nők és szaladnak a bukmékerek kacsázó soraiba.

És ez elbűvölő. A lóversenyszeretetüket tanítani lehetne.

A saját lóversenyszeretetem sodort engem is abba a kőből faragott kisvárosba, ahol aztán első lépéseimet tettem az iparban. Elmesélem egy tipikus napunkat:

Reggel 5:30-kor etetéssel kezdünk, majd 6 órától beszállingóznak a lovasok, 8-kor az utolsó személyzet is megérkezik. Reggel 6-tól 11/délig folyamatosan váltják egymást a lot-ok, rendszerint négy darab, két-háromfős csoport lovagol ki a tréningpályára. Közben zajlik a boxok kitakarítása az utolsó trágyaszemig átforgatva az almot. A vizesvödrök feltöltése (mert önitató nincsen), lovak jártató gépre tevése, kicsapása a legelőre és a lovasok segítése mind párhuzamosan zajlik. Jelen lévő személyzeti létszám és a lovasok segítőkészségének függvénye, hogy a boxok kitakarítása mennyi időt vesz igénybe, de normális és ideális esetben 10-11 óra között végezni kell(ene) velük, de elhúzódhat délután kettőig is. Egy teaszünetet mindig közös megegyezéssel, lehetőleg üresjáratban tartanak. 11 óra környékén kiosztásra kerül a második szénaadag, majd a vizesvödrök ellenőrzése és a yard felseprése már a munka közelgő végét jelzik. 11:45-kor kezdődik a tréner által a táppal való etetés, melynek mértéke és milyensége a ló aktuális napjától és tréningezési fázisától függ. Dél-1 körül, amint megtörtént minden ló ellátása valamint minden tisztán és a helyén van, a kapukra lakat kerül és kezdődik az ebédszünet.

Yearling kancacsikó belovaglása. Képen a második felülés látható, háttérben a várrommal.

 

24°-ot meghaladó „döglesztő melegben” pedig 16:30-kor kezdődik a délutáni műszak, mely a friss trágya összegyűjtéséből és a lovak ápolásából áll. A lovak ápolásába a heti kétszeri patazsírozás, mindennapos fésülés, kefélés, fej- és végbélnyílás környéke mosást, rendszeres sörényritkítást foglalja magába. A vizesvödrök újból tisztításra és feltöltésre kerülnek, az etetőket szintén fertőtlenítőszerbe mártott szivaccsal takarítják ki. 17:00 után megkapják a harmadik adag szénát a lovak. A vacsorájuk elkészítésébe a tréner több időt és energiát fektet, mint a sajátjába. Etetés végeztével minden a helyére kerül és a kapuk bezárulnak.

A patákat napi kétszer kaparják ki, ugyanis a laza patkót azonnal jelezni kell. A kovács és az állatorvos heti rendszerességgel látogatott ki a leglazább időszakban is. A yard egész területe és a legelő is kamerákkal felszerelt, melyet minden nap visszanéznek. Lovat egy ember nem tehet ki a legelőre, és a jártatóba is lehetőleg két embernek kell elvezetni az állatot.

Ez volt tehát az első dolog, amit megtanultam, és ami remélem sokáig megmarad: a kínos óvatosság. Ez a mindennapi „paraszti” lovaglásból gyorsan kikopik, az elején magam is nevetségesnek tartottam, de idővel rájöttem mennyire sokat számít. Oly sok helyzetet úsztam meg, csak mert nem legyintettem, hogy úgyse fog semmi rossz történni. Nem amiatt, mert „idegbeteg telivérekkel” dolgoztunk – volt akivel együtt lehetett fekve pihenni a boxban és volt, akihez jobb volt nem bemenni. Volt, akit hajtani kellett vágtában, volt akin majdnem imádkozni kezdtem. De a lovak témájába inkább nem merülök bele, akit érdekel, megkérdezhet.

Egy hároméves High Chaparral ivadék, John Gosden istállójából átkerülve. Még nem kezdte meg a versenykarrierjét.

 

Amilyen lovaglást pedig sokaktól láttam a tréningpályán, a gödöllői Fenyves lovarda bármely 14 éves kislánya kenterbe verné őket egy lovasversenyen. A munkalovasok egy része kiöregedett profi zsoké, míg a másik arrogáns amatőr, ki egy pár hónapos képzés után már azt hiszi ő Lester Piggott. De mivel hiány van, mindenki kap lovat a feneke alá.

Konklúzióként mondhatom, ha az embernek van egy kis esze és jó hozzáállása, biztosan megállja a helyét bármely istállónál. Idegengyűlölet szikráját sem éreztem, imádták, hogy külföldi is van a csapatukban – és mivel fogékony és lelkes voltam, hamar rám bízták a komoly feladatokat is, mint a gyógyszerezés, vagy két napig tartani a frontot a tréner távollétében. Annál pedig fennköltebb érzés nincs is, mint visszavezetni a saját indulót a győztesek körébe…

Két hónap leteltével pedig sajgó izmokkal és megfizethetetlen tapasztalatokkal utaztam haza. És ki tudja, az egynyári middlehami történetnek lehet, lesz folytatása. Holnap pedig exkluzív interjúval jelentkezünk mesteremtől itt, a Racing Portal-on!