Eddie Arcaro

A baseball játékosnak készülő mai főszereplőnk minden idők legnagyobb zsokéi közé sorolandó.

Utóbbit azért elmondhatják jó páran magukról. Miért került most mégis a Racing Portal főoldalára? Mert az éjjel lefutott Belmont Stakes-t senki sem nyerte meg annyiszor, mint ő. Hogy hányszor? Írásunkból kiderül.

George Edward Arcaro 1916. február 19-én koraszülöttként, alig három kilós súllyal jött a világra Cincinatti-ben, Ohio államban. Szülei, Pasquale és Josephine olasz bevándorlók voltak. Apja sok mindennel próbálkozott, hogy a család asztalára mindig kerüljön ennivaló. Volt taxisofőr vagy éppen illegális likőrkészítő. A gyermek sokkal kisebb volt osztálytársainál. Leginkább a baseball érdekelte, de a kis csenevész fiút elutasították a csapatválogatásnál, hiszen mindössze 157 cm magas volt. Ez egy zsokénak viszont ideális alkat.

Munkalovasként Latonia Race Course-on (mai nevén Turfway Park) kezdett dolgozni, illegális versenyekben indult, majd ezekből az elsőt, 16 évesen Mexikóban nyerte, de egy évre rá már legálisan is ő volt a vezető apprentice zsoké Fair Grounds-on, New Orleans-ban. Pedig három hónapot ki kellett hagynia, mert akkorát bukott, hogy megrepedt a koponyája és ez egyik bordája átszúrta a tüdejét, de így is az ő neve állt a lista tetején.

1934-ben lett a Calumet Farm szerződtetett lovasa és négy évvel később már egész Amerika a lábai előtt hevert, mert Lawrin nyergében győzött a Kentucky Derbyben. Itt nem állt meg és igazi trófeahalmozásba kezdett. Ő a toronymagas ranglistavezető az amerikai klasszikust nyerő zsokék táborában, és

az egyetlen olyan lovas, aki megnyerte az amerikai hármaskoronát két alkalommal is (1941 és 1948).

Négyszeres Oaks, ötszörös Derby-nyerő, de a Preakness-t és a Belmont Stakest is hat-hat alkalommal sikerült megnyernie. Utóbbi specialistájának is nevezhető volt, mert még háromszor volt második és egyszer harmadik.

Az 1941-es Belmont jegyzőkönyve

A Jockey Club Gold Cup-ban tízszer, a Wood Memorial Stakes-ben kilencszer a Suburban Handicap-ben nyolcszor ért elsőként célba. Karrierje során 4779 versenyt, több mint 30 millió dollárt (!) nyert, és 554 Stakes győzelmét csak 1972-ben döntötte meg a másik amerikai legenda, Willie Shoemaker. Arcaro minden korábbi és későbbi kollégájánál rövidebb idő alatt emelkedett a szakma csúcsára. A televízió előtti korszak legnépszerűbb sportolóinak egyike volt.

1951-ben jelent meg önéletrajzi könyve, ahol többek között részletesen mesélt a zsokék közötti kíméletlen küzdelmekről. Nem volt ritka, a nyeregben a másik zsoké dresszének megrántása, szándékos keresztezés vagy bezárás, no meg a kollégára való suhintás ostorral. A New York Times újságírójának később azt mondta erről: “A zsokék az egyetlen fizetett sportolók, akiket ha egyedül hagynánk, talán megölnék egymást.

Hatszoros champion, 1958-ban kapta meg a United States Racing Hall of Fame elismerést.

Ezek után talán senki nem lepődik meg azon, hogy széles körben tekintik őt az amerikai lóverseny történelem legjobb zsokéjának. Utánozhatatlan stílusa, ostorkezelése messziről feltűnt, de legzseniálisabb tulajdonsága talán kiváló ritmusérzéke volt. Beceneve a sokatmondó “The Master” lett.

A teljesség igénye nélkül olyan lovakat ült, mint a korábban említett két hármas korona bajnok Whirlaway és Citation, de mellette az öt éven át év Lova címet elhódító Kelso, az 1955-ben ugyanezen címmel kitüntetett Nashua, vagy utóbbi fia, „a nagy Bold Ruler”- is vele aratta nagy sikereit. Micsoda társaság ugye?

“Azt hiszem, Kelso volt a legjobb ló, akit valaha is lovagoltam – mondta Arcaro. “Ő volt az Év Lova öt éven át (1960-64), és egyszerűen mindenhez kiválóan alkalmazkodott. Nem érdekelte sem a talaj, sem a táv,  sem az ellenfelek. Egyszerűen csak futni akart.”

14x versenyeztek együtt és 12x győztek is.

Arcaro legfőbb motorja volt a Jockeys’ Guild Inc. létrehozásának. Ez egy szakszervezet a zsokék részére, amelynek 1949-1962-ig az elnöke is volt. (Ma egyébként John R. Velazquez tölti be ezt a tisztséget.)

24,092 lovaglás után 1962-ben vonult nyugdíjba amikor is a karját megtámadta a bursitis, azaz a nyáktömlőgyulladás. Ekkor készült ez a fénykép, amelynek középpontjában ő látható öltönyben.

“Őszinte leszek. Nem akarok nyugdíjba vonulni, mert szeretek híres lenni.  Amikor nyugdíjba  megyek újra csak egy kisember leszek” –  utalt hihetetlen népszerűségére, hiszen azokban az években a lóverseny, a box és a baseball mellett Amerika abszolút kedvenc sportága volt. Márpedig két évtizeden át ő volt a legjobban fizetett zsoké és a sportág ünnepelt csillaga.

Soha nem szeretett volna tréner lenni, így visszavonult Floridába golfozni, de  televíziós szakkommentátorként dolgozott a CBS-nek és az ABC-nek. Később a Las Vegas-i Golden Nugget kaszinó kapcsolattartója, majd a General Motors Buick-divíziójának a szóvivője lett. Sok éven át üzemeltetett egy olasz éttermet Beverly Hills-ben.

1988-ben megözvegyült. Felesége, Ruth elhunyt, de ő nem sokkal később újraházasodott.

81 évesen, 1997-ben májrákban hunyt el, Miamiban. Második felesége, Vera és gyermekei Robert és Carolyn melett az egész lóversenyvilág gyászolta. Hamvai a Miami Szűzanya katolikus temetőjének kolumbáriumában pihennek.

Képek: colinsghost.org, amazon.com, www.asdowns.com, wikipédia