Dettori interjú – II. rész

Folytatjuk az interjút a legendával.

Az első rész itt olvasható.

TRC: Térjünk kicsit vissza a gyökerekhez: nem töltöttél pár telet Kaliforniában tiniként?

FD: 14 éves voltam, mikor apám tanácsára Angliába mentem, és 16 évesen szegődtem Luca Cumani mellé. Ő küldött Amerikába, hogy dolgozzak az időzítésemen és a lovaglási stílusomon. De 18 évesnek kell lenned ott, hogy a pályán dolgozhass, így be kellett ügyeskednem magam. Néhány reggelen igen korán, mexikói munkalovasnak öltözve settenkedtem be Santa Anitába, vagy máskor kocsik ülése alatt megbújva jutottam be. (…) Még a mai napig is különleges érzés, mikor az engedélyemet kiváltom Amerikában, hiszen sokáig nem kaphattam, így mikor arra a csúnya fotóra nézek a műanyag darabon, az mindig előhozza az emlékeket.

Már Cumani-val bejárta a világot: itt a Japan Cup győzelemkor, Alkaased mellett.

TRC: És van itt még más is, hiszen a te ismertetőjegyed, a „flying dismount” (repülő leszállás) Angel Cordero által volt inspirálva…

FD: Igen. Négy telet töltöttem Kaliforniában 1987-től, azok voltak a boldog napok. A legjobb lovak mind Kaliforniában voltak – jól emlékszem Alysheba-ra, meg Jack Van Berg-re. Bámulatos látvány volt: Wayne Gretzky és MC Hammer is futtatott abban az időben, és a legjobbak lovagoltak nekik, Bill Shoemaker, Chirs McCarron és Gary Stevens félék. És Cordero is hétvégenként átrepült New York-ból, hogy D. Wayne Lukas-nak lovagoljon. Ekkor láttam, hogy a repülő leszállást csinálja.

Abban az időben Cordero volt a király. Túlságosan megilletődtem, nem hogy vele lógjak, de még hogy csak hozzá is szóljak. De 1990-ben a Breeders’ Cup előtti hétvégét New York-ban töltöttem, a főnököm (Luca Cumani) jóban volt Cordero-val (…), így egyik este Angel-nél vacsoráztunk mindannyian.

Természetesen repdestem, hogy találkozhatok a hősömmel. Volt egy géplova a házában, és aznap este rávett, hogy változtassak a lovaglási stílusomon, hogy csak a lábujjaim legyenek a kengyelben, ne pedig európai módra az egész lábfejem. Hazatérve is gyakorolgattam, míg nem lett kényelmes. Azóta is úgy lovagolok, és mára már a legtöbb európai zsoké is.

TRC: És persze, Európában nem volt bevett szokás, hogy a nyeregben ünnepeljenek, mikor te elkezdted a repülő leszállást…

FD: Egyáltalán nem! Lucánál reggelente kezdtem csinálni szórakozásból. A legelső alkalom, hogy pályán tettem, az a Breeders’ Cup Mile (1994) győzelem után volt Barathea-val a Churchill Downs-ban. Ahogy bejöttem, Luca mondta nekem: gyerünk, csináld! Úgyhogy megtettem. De mikor Angliában csináltam, komoly megfedést kaptam az újságokban. Hónapokig ment úgy, hogy sokan úgy gondolták, a bíráknak meg kellene büntetniük ezért, egyszer kizárást követeltek. Sokáig nem nézték jó szemmel.

De ez így volt mindenhol a világon, Amerikán kívül. Mikor az 1993-as Melbourne Cup-ban lovagoltam, azt mondták nekünk a versenybírák, hogy ne engedjük el a szárakat, ne ünnepeljünk – semmi érzelmet se mutathattunk a nyeregben. Aztán mikor 10 évvel később visszamentem, ők bátorítottak minket, hogy mulassunk.

TRC: Sok változott, mióta elkezdted a lovaglást…

FD: Akkor léptem játékba, mikor a zsokéknak az volt az etikett, hogy hidegnek és nyomorúságosnak kell mutatkozniuk. Aztán megérkezett a Sky Racing, és egy új megközelítésből vette át több sportágnak is a sugárzását. A lóverseny kezdett kimenni a divatból, úgyhogy hamar kaptuk az utasítást a feljebbvalóinktól, hogy szórakoztatónak látszassuk a sportot. Mikor kezdtem, leszóltak érte, ma meg már nem is lehetek túl buzgó.

Enbale hátáról ugrik épp le a Breeders’ Cup-on.

TRC: A világon mely nagyversenyek tüzelnek fel?

FD: Kétség nélkül, a Breeders’ Cup sokat jelent nekem. Minden évben olyan érzés, mint egy személyes kihívás az amerikai zsokék ellen. Már jó ideje hordozom az európai lobogót, és mindkét tábor (amerikai és európai) sokat kritizálta a másikat, így a Breeders’ Cup-on ez egy extra nyomás, hogy bebizonyítsuk, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint ők (…). Ez egy plusz hajtóerő, egy nagy motiváció. Bár mára több amerikai lovassal is összebarátkoztam, a pályán még mindig ott az ellentét, de úgy érzem, már több tiszteletet adnak nekünk.

Több Melbourne Cup-ban is lovagoltam, ahol rengeteg nagyszerű élménnyel és sok szerencsétlenséggel is gazdagodtam. De úgy igazán, az európai nagyversenyekért égek lázban. A Derby és az Arc minden évben a célkeresztben van. Szerintem Európában zajlik a legnívósabb versenyzés.

TRC: Melyik a legkiélezettebb versenykörnyezet a világon?

FD: Azt mondanám, hogy itt, Európában van. Észrevettem, hogy minden top zsoké egyszer az életében eljön Angliába, hogy megpróbálja megtörni. De ez nem könnyű: olyan sok pályánk van, melyek különböző lovaglási stílusokat követelnek. És a mostani francia zsokégeneráció is igen nívós. Nagyon kemény ott is, hidd el nekem.

Az interjú végével a Frankie Dettori hetünk is lezárult. Hétvégén izgalmas versenyek várnak minket az Államokból, de hamarosan jön beszámolónk a kétéves angliai futamokról is. Tartsanak velünk, és ha Dettori rakétájából nem fogy ki az üzemanyag, nemsokára talán újra maraton módon fogjuk méltatni itt, a Racing Portalon.

Képek: The Irish Field; Telegraph; Investec; VSiN