Dettori – mától a mozikban

A sportcsatornák után a nagyvásznon is találkozhatunk a legendás Frankie Dettorival.

Ma kerül mozikba az olasz sztárzsoké életét feldolgozó dokumentumfilm, amely mindenféle túlbonyolítás nélkül a Dettori címet viseli. Az Embankment Films produkciója attól a pillanattól követi végig a lovas életét, hogy tinédzserként Angliába érkezik, hogy apja, az olasz bajnok Gianfranco nyomdokaiba lépjen.

Nekünk, lovasoknak azért talán dereng néhány momentum a főszereplő életútjából, ezúttal azonban közeli betekintést nyerhetünk az eseményekbe. A berobbanás lovastanulóként, a fiatalkori sikerek, két megalázó drogbotrány, a repülőgépbaleset, a szerződés elvesztése, a számos rekord és egymást követő nagy visszatérések új megvilágításban elevenednek meg a nézők szeme előtt.

A The Guardian kritikusa, Andrew Pulver a sajtóvetítés után úgy nyilatkozott a Anthony Wonke alkotásáról, az kiváló portréja az egyébként is hihetetlen történettel bíró Dettorinak, őszinte, részletes és megindító. A főszereplőt magát pedig “minden dokumentarista álmaként” jellemezte. Karizmatikus, ugyanakkor semmit nem tart vissza és az interjúk során többször még el is sírja magát.

Frankie mellett olyanok teszik tiszteletüket a kamerák előtt, mint “Dettori padre”, akinek konfliktusos viszonya fiával a film egyik meghatározó eleme. Feltűnik továbbá Dettori nővére Alessandra, felesége Catherine, menedzsere Peter Burrell, valamint egyik legkomolyabb szakmai partnere, maga John Gosden is.

A film mai naptól elérhető bizonyos mozikban, valamint DVD-n, Blue-ray-en és letöltéssel.

Nyitókép: Racing Post