Derbynyerő kancák – 1. rész

Egy igazi legenda született 1912-ben.  A sárga kanca élete során, 11 versenyen indult és ebből 9 trófeát gyűjtött be, de nem ezért lett emlékezetes pályafutása.

Főhősünk tenyésztője és tulajdonosa Harry Payne Whitney, akinek kezei között a Brookdale Farm-on, (New Jersey állam) sok kiváló telivér látta meg a napvilágot. A bizakodó futtató nem akárkit kért fel trénernek, hanem a nyolcszoros Belmont Stakes nyerőt, James G. Rowe, Sr,-t. A képen Rowe (bal oldalon) Regret és Whitney.

Regret (Broomstick- Jersey Lightning) már kétévesen is megmutatta, hogy igazi klasszis, behúzta a Saratoga Special Stakes-t (Gr.2), a Sanford Stakes-t (Gr.3) és a Hopeful Stakes-t (Gr.1), így ő lett az első, aki mind a három kétéveseknek kiírt saratogai futamot megnyerte.

Háromévesen első versenye rögtön a Derby volt, amit szintén megnyert és ezzel kétszeresen is történelmet írt. Ő lett a verseny első kanca-, és az első veretlen győztese.

Amerika legjobb háromévesei mind meghajolni kényszerültek előtte, így nem meglepő, hogy 1915-ben az Év Lovának választották. A másik két Hármas Korona versenyen nem indult, de érdekesség, hogy ebben az évben a Preaknes Stakes-t is kanca nyerte, Rhine Maiden személyében.

A 20. század legjobb 100 lova között a 71. helyre rangsorolták, 1957-ben pedig bekerült a Hall of Fame-be. Regret 22 éves korában a Whitney Farm-on pusztult el. 11 ivadéka született.

Írta: Mérges Enikő, Kép: wikipédia