Caulfiled Cup 2021

Pontosan tisztában vagyunk vele, hogy Önöket sokkal jobban érdekli a holnapi ascoti vetélkedés, de pár szót szólunk azért az ausztrálok ikonikus versenyéről.

Nem ezzel kezdünk azonban, mert nem tudjuk miért, de szerdán futották le az 1000 Guineas-t Caulfiled-ben.

Ahol nem csak hatalmas meglepetés, de egy sokáig emlékezetes győzelem született. A fogadók által lesajnált csak 28/1-hez adott, Yearning (Snitzel) ugyanis szó szerint az utolsóból lett az első.

A pedigréje pedig ilyen nagy győzelemre predesztinálta, hiszen a világsztár papa mellett a mama sem akárki. A szintén Gr1-es bajnok, Rising Romance hét évvel korábban Admire Rakti mögött második volt a Caulfield Kupában. Ez a Hawkes Racing első győzelme 16 év böjt után az 1000 Guineas-ben. Akkor Mnemosyne szállította számukra a sikert.

Az az igazság, hogy csak látni akartuk, hogyan fut ma. Minden elismerés a lovasnak, Damien Thorntonnak. Hűvös, nyugodt, összeszedett volt és kiválóan elvégezte a munkát.” – mondta Wayne Hawkes.

Az idei Caulfield Cup esélyeseinek felsorolását a káprázatos Incentivise-vel kell kezdenünk, akiről a First Lady így nyilatkozott: “Nagyon izgalmas ló. Bárcsak nálam állna tréningben.”

Kell, van ennél nagyobb dicséret Peter Moody idomítottja számára?

A trénerasszony és társa, Adrian Bott az ötéves herélt Entente jó szereplésben bízik, de hát az ő esélyeiről mindent elmond a 34/1-hez adott oddsa.

Delphi és Young Werther lehet talán képes Ausztrália legizgalmasabb lovának megállítására.

Peter Moody nem nyert még Caulfiled kupát. Az 1879-ben alapított, 2400 méteres vetélkedés startja, szombaton: 8:15-kor.

Aznap futják (sajnos) a világ legdrágább gyepre kiírt versenyét, az Everestet, Royal Randwicken.

A 15 millió dollárral dotált, 1200 méteres futam, a hatalmas médiahisztinek köszönhetően mágnesként vonzza a lovakat. A címvédő Classique Legendet kínálják a legrövidebb oddsal a bukik, Nature Strip előtt. A favoritot ismételten Kerrin Mcevoy lovagolja, aki az eddigi négy kiadásból hármat megnyert és csak ezen három sikerével már dollármilliomossá vált.

Sydney-ben start 7:15-kor!

Holnap természetesen a Bajnokok Napjának beharangozójával jelentkezünk.

Kép: @ArrowfieldStud Twitter