Bowman helyett új hősök

Felejthetetlen dupla versenynappal kezdődött a Super Saturday.

Aki olvasta beharangozónkat, azt tudja, hogy Bowman nagy napjaként vártuk a szombati ausztrál versenynapo(ka)t, hiszen a két flemingtoni futamban egyaránt ő ülte a favoritot. Illetve csak ülte volna, mert Avilius-ra a korábban kiírttal ellentétben végül Corey Brown került.  (A szuperfavorit csak csalódást keltő 5. helyen ért célba.) Bowman családi ügyre hivatkozva ugyanis lemondta a lovaglását, amit a versenybírák engedélyeztek és „a Newmarket” után sietősen elhagyta a helyszínt. Abban pedig nem sikerült győznie, így új hősök születtek.

A két legfontosabb melbournei futamot egyaránt egy idehaza ismeretlen zsoké nyerte meg.

Lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni? Nagyon úgy tűnik, hogy lehet. Harlem (Champs Elysees) 2018-ban sokkolta a fogadókat miután 60/1-hez adott előzetes oddsal megnyerte az Australian Cup-ot (Gr1, 2000 m). Ennek ellenére idén nem, vagy inkább idén sem említették nevét a favoritok között. A start előtt 31 dollár állt a neve mellett. Naná, hogy ismét megnyerte a futamot.

Mi ez, ha nem mesébe illő történet?

Hát még mennyire érezte mesének az egészet Jamie Kah, akinek a hétéves herélt első Gr1-es győzelmét adta. A hölgy nem is fukarkodott a jelzőkkel. Élete legjobb pillanatának nevezte ezt.

A karrierjét Franciaországban kezdő telivér összesen 2,2 millió dollárt keresett, de úgy, hogy mindössze négyszer győzött (21 futásból), igaz kétszer megnyerte a másfél millió dolláros Ausztrál kupát.

Kupaspecialista?

Winx ellen indul legközelebb a Queen Elizabeth Stakes-ben. (A futam érdekessége, hogy két Melbourne Cup-bajnok csúnyán leszerepelt benne. A 2016-os győztes Almandin 13., míg a 2017-es hős, Rekindling utolsó, 15.)

Szintén egy kevésbé ismert zsoké került ki győztesen a Newmarket Handicapből (Gr1, 1200 m). Barend Vorster nagyot lovagolt, hogy a 22 fős mamutmezőnyben Sunlight elsőként érjen célba. A dél-afrikai születésű, de jelen pillanatban Szingapúrban dolgozó 42 éves zsokén Tony McEvoy mesternek akadt meg a szeme, aki nem volt rest Flemingtonba utaztatni a könnyű terhű lovast, aki történelmi győzelemmel hálálta meg a bizalmat. Persze ehhez kellett Sunlight is, aki 2005 óta a verseny első hároméves kanca győztese lett. Az egész nap legnagyobb favoritja, Osborne Bulls jól futott (Bowman-nal), de majd egy hosszal kapott ki Zoustar lányától. Jöhet a T.J. Smith Stakes.

Sydney-ben már villogtak a nagyágyúk. Trapeze Artist immár negyedik Gr1-es trófeát szállította csapatának, minekután a sprinttávon ritkán látott nagy fölénnyel, másfél hosszal nyerte a Canterbury Stakes-t (Gr1, 1300 m). Azért örömteli a győzelem, mert a ló csapatához sok baleset is fűződik, így ez a győzelem némi mosolyt csalhat az arcokra. A Snitzel ivadék rendszeres lovasa Tye Angland novemberben, Hong Kongban bukott így Timothy Clark után most az a Blake Shinn került nyergébe, aki tavaly szenvedett nyaksérülést és emiatt öt hónapot ki kellett hagynia a szezonból. Ha mindez nem lenne elég: a tulajdonos, Bert Vieira feleségét egy gyorsan hajtó rendőrautó ütötte el szeptemberben, aki azóta is kómában fekszik, bár a családtagok érintésire reagál.

„Minden zsoké ebben a versenyben Tye-ért lovagolt. Trapeze az Ő lova. A szívem szakad meg érte. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ezekben a selymekben lovagolhattam. Érte. Ezzel a győzelemmel is támogatni szeretném mielőbbi felgyógyulását” – mondta a könnyeivel küszködő Shinn.

Ne feledjük: Tye az utolsó zsoké, akinek lovával sikerült legyőznie Winx-et. Íme.

Nem csak nekünk jutott eszünkbe Chris Waller legfényesebb idomítottja, Winx, ugyanis az egyik kedvenc ausztrál szaklapunk (racenet) is a szuperkanca győzelméhez hasonlította The Autumn Sun Randwick Guines (Gr1, 1600 m) sikerét, sőt egyenesen az ország legjobb háromévesének nevezi. Hogy miért? Ez szavakkal nehezen leírható. Nézzék meg inkább a videót.

Ausztrália „második számú” csillagával kapcsolatban természetesen máris előtérbe kerültek a tenyésztési kérdések, de ez olyannyira elhamarkodott gondolat, hogy Waller még azt sem döntötte el, hogy a mén hol indul legközelebb.

„Nem hozunk ilyen döntéseket a verseny napján. Fontos volt, hogy ma megnyerje ezt a futamot. Ő még nem kész versenyló. Még van hová fejlődnie. Épp ezért izgalmas azon gondolkodni, hogy már most komolyabb feladatok elé állítsuk vagy várjunk még vele. Nagyszerű lehetőségeink vannak, így nem fogunk kapkodni” – mondta Chris Waller.

Ma csak kiemelkedőnek kellett volna lennie, de ő e helyett ragyogott.” – mondta a zsoké Kerrin McEvoy, akit arról is megkérdeztek a zsurnaliszták, hogy nem aggódott-e a meglehetősen nagy térhátrány miatt? „De. Aggódtam. Túl messze voltunk. Jó ritmusban jöttünk, de túl messzinek tűnt a vezető ló. Négyszáznál a maximumot kértem tőle és ő ezt megadta nekem. Egészen biztosan szupersztár. Nagyszerű temperamentuma van és remélem még sok közös versenyünk lesz.”

Háááát ahogy pestiesen mondják Kerrin McEvoynak csak születnie volt nehéz, hogy már a sokadik szuper ló kerül alá, de természetesen ez butaság. Ő nagyon keményen megdolgozott azért, hogy Ausztrália leggazdagabb zsokéjaként tekinthessünk rá.

Ez röviden az ausztrál Super Saturday krónikája. Holnap jövünk a dubaji versenyekkel.

Képek: Aga Khan Studs twitter, racing.com twitter