A nagykövet – második rész

Folyatódik karácsonyi nagyinterjúnk Ribárszki Sándorral.

RP: A plakátra azt tettük, hogy Te vagy a magyar lóversenyzés nagykövete, de érzel emiatt bármi plusz felelősséget a vállaidon?
RS: Nem érzek. Mivel, mint mindenki más nekem is voltak hullámhegyeim és hullámvölgyeim olyat azért érzek, hogy többen is örülnének, ha eltűnnék, de ez még jobban vezérel arra, hogy haladjak előre.

RP: Sokat keresnek a kollégák, akár ügyes-bajos dolgaikkal, vagy hogy bármiféle tanácsot kérjenek?
RS: Nem jellemző.

RP: Köztudott, hogy keveset alszol. Éjszaka vagy hajnalban szoktál nézni nagy lóversenyfutamokat élőben a nagyvilágból?
RS: Nem. Dokumentumfilmeket, történelmi filmeket nézek olyankor. A délután az, amikor jobban foglalkozom a lóversennyel, hiszen rengeteg anyagot kapok a cseh, angol, szlovák barátaimtól és a Facebookon is sok mindent látok. Ugye a Facebook 5000 ismerőst enged, így sajnos nagyon sok embert emiatt törölnöm kellett, de az 5000 ismerős nagy része lóversenyes, akkor gondold el mennyi mindent látok az üzenőfalamon, ha bárki bármit postol.

RP: A nap 24 órájából mennyit zakatol az agyad a lovak körül?
RS: Mindig. Minden percet.

RP: Leginkább min filózol? Hová, melyik versenybe írasd?
RS: Ilyenkor már természetesen nem, de mostanság télen, hogy milyen munkát kapjon, hogy evett, hányan leszünk holnap, azaz mindenen gondolkodok. Néha talán fölöslegesen sokat is, de én ez a típus vagyok.

RP: És most télen, hogy telnek a vasárnapok versenyek nélkül?
RS: Decemberben mindig jól jön a kisebb nyugalom, be kell valljam, nincs akkora stressz pl. Van persze, hiszen most is 17 csikóval dolgozunk, de nem akkora.  Ez más szempontból izgalmas időszak, hiszen ilyenkor történik a csikók belovaglása. Februárban aztán már alig várjuk a kapunyitót. Azért ilyenkor többet tudok például a gyerekekkel is foglalkozni, tanulni.

RP: Ha én állnám a cechet, kit szerződtetnél istállólovasnak, azaz kit tartasz a legjobb zsokénak, ha lehet valakit annak nevezni?
RS: Ezt te is tudod. Naná, hogy Christophert (Soumillon – vele a nyitóképen a szerk.). Ha a földön maradunk, akkor egyértelmű Líneket.

2009. április 19-én TV stábok, fotósok gyűrűjében adta meg Soumillonnak az idomári utasítást

RP: Apropó Jaro. Legendás – most már évtizedeken átívelő – a kapcsolatod Línekkel. Pont ebben a már többször említett nyolc évvel ezelőtti interjúban nyilatkoztad nekem, hogy egészen imponáló kettőtök eredménysora. Bevallom, nekem az ő személyéről mindig a zsokéiskola jut eszembe. Évek óta mondjátok, hogy nincs zsoké. Igaz. De arról senki nem beszél nyíltan, de többen is említették nekünk, hogy Magyarországon kb. háromszor annyi tréner dolgozik a félezer lóval, mint az optimális lenne. Boldog-boldogtalan licenszet kap, olyan is, aki egészen biztosan nem érdemes még erre, mert nincs meg mögötte még az a szakmai tapasztalat és tudás, ami egy istálló vezetéséhez kell. Te hogy látod ezt a kérdést?
RS: Az okát tudjuk. Ha egy pénzes futtatónak szimpatikus egy fiatal lány vagy fiú trénert csinál belőle. Van most egy szabály, hogy 2022-ig nem adnak ki új trénerlicenszet.

RP: Nem is tudtam erről a szabályról…Ezek szerint akkor a döntéshozók is látják ezt…
RS: Valószínűleg. Igen, valóban sok most a tréner idehaza, de nem bántom őket. Nincs bajom velük. Sok sikert mindannyiuknak!

RP: Az idei ranglistára pillantva szemet szúr a kétezres évek szinte verhetetlen tréner-párosának, a Ribárszki-Kovács duónak a “hátralépése”. Sanyi ugyan most nem tréner, de felesége, Szilvi negyedik, te pedig a hatodik helyen végeztél a rangsorban, (mármint az általam óriási butaságnak tartott bel- és külföldet összegzőben – erről később). Megkezdődött egyfajta „hatalomátvétel” az idomárok között, hiszen a dobogós Maronka-Georgiev-Zala hármas jóval fiatalabb, mint Ti Sanyival?
RS: Bármi megtörténhet. Ügyesen csinálják, jól is megy nekik, de ez nem biztos, hogy jövőre is így lesz.

RP: A felsorolt három ifjú titán erősen köthető a Te személyedhez. Hogyan emlékszel vissza kezdeti lépéseikre, már amit – legalábbis ketten – a Te istállódban töltöttek?
RS: Így van. Zala Csabi még inkább gyerekes volt akkor, de szerintem figyelt és raktározta el a dolgokat magában, még ha esetleg nem is mondja, hogy itt tanult vagy ott tanult, aztán Angliába került és mivel akart, azaz volt szándéka a tanulásra, gondolom ott rengeteg ismeretet szerzett. Talán ott döntötte el, hogy majd egyszer megpróbál tréner lenni és láthatjuk sikeres is benne és le a kalappal előtte. Maronka Gabi szintén tudatosan készült erre a pályára.

RP: Kikérik valamiben manapság a volt mesterük véleményét?
RS: Nem igazán.

Ribárszki Sándor és Stanislav Georgiev Írországban, a Goffs árverésen

RP: Stani történelmi tettet vitt végre, ami szerintünk nem kapott akkora publicitást idehaza, amit megérdemelt volna. Szerintünk majd Nancho-hoz hasonlatosat, mert én kerestem, de nem találtam olyat, hogy valaki derbyt nyer zsokéként olyan lóval, amit ő treníroz. Hogy vélekedsz erről, hiszen ő az egyik legjobb barátod a szakmában, ha jól tudom?
RS: Így van. Tegnapelőtt este meghívtam egy finom székelykáposztára, kétszer is evett belőle, mert nagyon ízlett neki. Valóban az egyik legjobb barátom a szakmában, nagyon szeretem őt, még ha nem is járunk annyit össze. A kérdés szakmai részére vonatkozó válasz pedig, hogy Stani nagyon jól végzi a dolgát. Reggel, este ott van az istállóban. Jól bánik a lovakkal és az emberekkel is, pedig rengeteg tulajdonosa van, azaz az ő élete sem könnyű. Nagyon jól csinálja, és mélyen egyetértek: nem volt eléggé hangsúlyozva a médiában, hogy mennyire nagy dolgot vitt véghez ezzel a kettős győzelemmel.

RP: Képzeld, egész véletlenül akadtam arra az információra, amire az imént zárójelesen utaltam, ami engem teljesen ledöbbentett. Mint a sportágat majd három évtizede követő, lóversenyrajongó mondom: ekkora sületlenséget még nem tapasztaltam, hogy egy trénernél beleszámít a külföldi futás eredménye a championátusba. Gondolj bele, ha mondjuk John Gosden megnyerné februárban a 20 millió dolláros Saudi Cup-ot és ez neki beszámítana….
RS: … ne is folytasd, értem. Az összes többi angol tréner labdába nem rúghatna mellette 2020-ban, hiába nyerné meg valaki az összes nagyversenyt Angliában.

RP: Pontosan! Nehogy bárki is azt higgye, hogy valaki konkrét személy ellen beszélünk, de nem hiszem, hogy a világon másutt lenne egy ennyire sportszerűtlen példa erre. Overdose pontosan azért nem lehetett soha Év Lova, mert nem itthon futott, uszkve az eredményei nem számítottak. Te hogy látod ezt a számomra borzasztó katyvaszt?
RS: Pedig többször is volt már így. Engem is fosztott meg ez a kiírás champion címtől. Ezek azok a szabályok, amibe mi nem szólhatunk bele. Ha nagyon kellene választani és kés lenne a torkomon, azt mondanám magyar champion a Magyarországon elért eredmények alapján kerüljön kihirdetésre. Nagy katasztrófának azért nem tartom ezt a kiírást, de én is inkább a másik oldal felé hajlok.

RP: Megbeszéltük, hogy őszintén fogunk beszélgetni és hagyjuk a porhintést. Hogy élted meg, hogy Nancho megcsinálta azt, ami Dózinak nem sikerült?
RS: Én nem így éltem meg. Messze nem így. Nyilvánvalóan nagyon örültem neki, de ez nem azt jelenti, hogy egy müncheni Group 1-es győzelmet magasabbra értékelnék, mint Overdose eredményeit. Most sajnálhatjuk, hogy Overdose idejében a legnagyobb német sprintversenyek egyike sem volt Group 1-es, mert akkor nyilvánvalóan ő is nyert volna hat hosszal Group 1-et, de a volna most sem játszik a sportban. Nagy gratula Gáboréknak.

RP: Ez most nem szakmai interjú ugyan, de téged, mint az ország egyik legjobb trénerét mégis meg kell kérdezzelek, hiszen Gábort már megkérdeztük róla: hogy javulhat egy ló ilyen rövid idő alatt ennyit? Nancho negyedosztályban hatodik volt, ma ünnepelt szupersztár…
RS: Volt, hogy verte a Nirwanámat (nevet.) Ritkán igaz, de van példa ekkora javulásra. Ha egy ló egészséges marad, beérik, nagyon-nagyon meg tud változni, előnyére ráadásul. Korosodik, kiherélték ez is sokat számított. Ne feledjük pár évvel ezelőttig nálunk alig akadt herélt ló. Ráadásul, mi itthon nem adjuk meg a kellő időt a lovaknak. Már kétévesen nyomjuk őket, nehéz megmagyarázni a tulajdonosnak – és sok saját példám is van – hogy kései a ló, ne fusson még, így volt, aki meg is sértődött, aztán később bocsánatot kért és elmondta, hogy igazam van, de ugye az már késő volt.
A lónak mindig meg kell adni az időt, de be kell látni ez egy költség. Ahol kevesebb a pénz, ott minél jobban pörgetem, hogy jöjjön az eredmény, de ahol több a pénz, vagy van egy, amelyik többet keres a többinél, ott ki lehet várni a lóval.

Sajnos nálunk mindent elkapkodunk. Nem így kellene.

Beleértve engem is, csak nyomjuk, nyomjuk és nyomjuk… az eredménykényszer miatt. Elég sokszor a ló látja a kárát ennek. Sajnos.

Holnap folytatjuk!

Képek: Patyus Ferenc, Ribárszki facebook