A nagy tarolás – harmadik rész

…avagy folytatódik nagyinterjúnk Kovács Sándorral.

A téma kizárólag a 2000. év történései.

Racing Portal: Hogy a galoppsportunk hol tartott akkoriban azt jól mutatja a 2000. évi Szent István díj, amiben a nemzetközileg is sikeres Kenzo és Saugerties mellett két lovatok indult, Akito és Barbarella. Azonban az akkor már kilencéves Kenzo, kilenc hosszal verte a második helyen célba érő Akito-t. Mi történt ott? Valóban ekkora különbség volt a két ló között?
Kovács Sándor: Akito a fentebb már sorolt tulajdonságai mellett azért rapszodikus ló is volt. Ha jó napja volt, nem kellett vele a verseny közben veszekedni kijött belőle a káprázatos képessége. Azonban úgy képzeld el, hogy ő munkában jobbra nem ment körbe a pályán, csakis bal kézre. Ő egy ilyen ló volt akármit is csináltam vele. Volt, amikor felmászott a karámfára, felmászott a szalmabálára, azaz ő ilyen volt. Kenzo ellen, aki egy termetes, kiegyensúlyozott erős, sőt nemzetközi szinten is klasszis, Németországban is magasra értékelt telivér volt ez nem fért bele.  Ott kimagasló formát futott, de hogy ez neki sem sikerült mindig azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kincsem díjban azért csak megvertük. A mezőny erősségét illetően igazad van. Elég csak arra gondolni, hogy Saugerties, Tiger Hill vezetőlova volt Németországban és volt olyan verseny, amikor igencsak szorongatta nagynevű riválisát. (Bizony, ráadásul német Gr1-ben ’99 augusztusában – a szerk.) 

RP: Akito a nagy vereség ellenére visszavágott a Derbyért Rodrigonak. Könnyen, öt hosszal verte a minimezőnyben. Adott ez valamiféle elégtételt számodra?
KS: Az ember mindig előre néz. Ha elveszítünk egy versenyt, bánkódunk egy kicsit rajta, legyen az derby vagy kisebb verseny, de onnantól kezdve le van futva, menni kell tovább. Előre kell nézni és a következőre koncentrálni. Azt gondolom egy elégtétel volt, hiszen ez is egy nagyverseny volt, ott is a két ló volt a favorit, de ott már nyoma sem volt a derby izgalmainak, mert fölényes győzelmet arattunk. Valamilyen szinten elégtétel persze, hogy visszavágtunk és legyőztük a derbynyerőt, de ez is egy verseny, itt nem az elégtétel számít, hanem, hogy mi voltunk most a jobbak, örülünk, de megyünk tovább, készülünk a következő versenyre.

RP: 62 győzelemmel lettél champion, zsinórban ötödjére. Ma hatvankettővel két címet lehet nyerni. Huszonöttel előzted meg az abszolút klasszis, Kállai Pált, huszonnyolccal Kerekes Karcsit… Felfoghatatlan… Nem jutott eszedbe, hogy a csúcsra értél, azaz megismételhetetlenek lesznek ezek a sikerek? Mármint számszakilag.
KS: Így nem számszerűsítettem, de nagyon boldog voltam. Kállai Pali bácsit, aki már a világban nevet szerzett és Kerekes Karcsit, Varga Zolit megelőzni valóban hatalmas dolog volt számomra. Nyilván életem topjának is mondhatom ezt a szezont, de engem végtelenül motivált, hogy például Kállai Pál ellen lovagolhatok, akivel többször küzdöttünk a championságért. Mellette is olyan erős zsoké gárda volt, hogy nem lehetett félvállról venni a versenyeket.

RP: A kétévesek sikerei ezt vetítették előre, hogy a 2001-es szezonotok sem lesz éppen rossz. Leylandi Ciprus a Gróf Károlyi Gyula emlékverseny után biztosan nyerte a Szent László díjat is, de Te ott a következő év hősével, April Surprise-zal csak hetedik lettél. Itt sem ültél mellé?
KS: Tudtam, hogy a Leylandi Ciprus nagyon jó, viszont azt is, hogy „Surprise”nak az 1400 már nem lesz jó, azaz túl rövid. Mindennek ellenére bíztam benne, mert munkában folyamatosan jelezte a javulást, ráadásul ugye a másfél kiló súly is jól jött nekem. Tudtam, hogy derbyló ezért őt választottam, de én tisztában voltam vele, hogy ebben a versenyben „Ciprus” a jobb esély, elsősorban a táv miatt.

RP: Kitartottál „Surprise” mellett a Kétévesek Kritériumában, ahol már csak az istállótárs Apple Bloome győzött előttetek Simon Ferenccel. Ebből milyen következtetést lehetett leszűrni: Ő egy későbbi kétévesnek volt nevezhető?
KS: Tudtam, hogy 1600-ra már sokkal jobban fog futni, és úgy emlékszem itt is a súly (54 kg – Simon F.) miatt került más lovas a győztesre. De pontosan úgy van, ahogy kérdezed, Apple Bloom előbb is tartott már a felkészülésben. Sokkal érettebb volt, amit bizonyított is győzelmével.

RP: A krónikák szerint 23 kiemelt tenyészversenyből 15-at Kanics Melinda lovai nyertek meg. Felfoghatatlan, utánozhatatlan. Szilveszterkor vagy bármikor amikor visszatekintettél a szezonra, hogyan értékelted az Évet? Fájó volt-e pl. a derbyvereség és hogy Akito nem lett Hármas Korona nyerő, vagy az utolérhetetlen, egészen varázslatos szezon miatt már nem keseregtél ezen?
KS: Nyilván a derby elvesztése, amikor egy ilyen esemény volt akkor felötlött az emberben, és többször szóba is került, mint bármelyik verseny, de megmondom őszintén, nem voltam csalódott, mert olyan szezont tudtunk magunk mögött, amilyenről álmodni sem mer az ember. Nem bánkódtam, hatalmas öröm volt, hogy a csapatunknak megadatott ez a lóverseny történelmében.

RP: Gondolom kijelenthető, hogy sem lovasként, sem trénerként nem volt olyan szezonod, amely akár csak közelébe ért ennek?
KS: Ez egyértelmű. Ráadásul ez egy dupla történet az én olvasatomban, az én tudatomban, mert ugye a tréneri munkának 98%-át én csináltam. Ahogy többször mondtad ma este, annyi klasszis lovunk volt akkoriban, hogy értelemszerűen mások is nyertek velük versenyt nem csak én, akár külföldön is, így ha ezeket a címeket hozzáadnák, az én tréneri címeimhez igencsak túlszárnyalnék még pár embert.

RP: Nem tudsz már senkit túlszárnyalni, mert a 193 év összes fontos statisztikáját Te vezeted. Aperianov Zakariás pl. ugye 16 derbyt nyert itthon, de ha az összes nagydíjgyőzelmét összeszámoljuk, neked már most több van, mint neki, igaz az összes futamgyőzelmeket listázva még előtted van. Sehol nem szerepel pontosan bajnoki címeid száma. Tegyük már ezt most tisztába.
KS: Kétszer voltam utánpótlás-lovas champion, tizenegyszer zsoké és hétszer idomár, így összesen éppen 20.

Holnap jövünk a befejező résszel.

Nyitókép: Juszel Béla (Leylandi Ciprus)