A „nagy” Bill Shoemaker – 1. rész

1931. augusztus 19-én született William Lee Shoemaker, ki legendás alakja lett az amerikai lóversenyzésnek.

„Willie”, „The Shoe”, „Bill” – a texasi születésű Shoemaker több becenevet is elnyert élete során, de a legtöbben csak Bill-ként emlegetik. Amekkora óriás volt a pályán, olyan apró volt egy szál magában: koraszülöttként, mindössze 1,1 kg-ot nyomva a szülészorvos azt mondta, nem fogja megélni az első éjszakáját sem. Nagymamája tette a csöppséget egy cipősdobozba, és tette a bekapcsolt sütő nyitott ajtajára rá – egy fajta házi inkubátorba – amivel csodával határos módon túlélte. Ennek hatására – és talán a galoppsport szerencséjére – sosem nőtt meg igazán. 1 méter 47 centis magassággal és 41 kg-os súllyal rendelkezett felnőttként is.

A nagy gazdasági világválság idején családjával sokat költözködtek, de hétévesen nagyszülei ranchára került a kicsi Bill. Ott szerelmesedett bele a lovakba, mikor minden nap lóval kellett mennie a postára. Ez a szenvedély később odáig vezetett, hogy tizenévesen már lógott a suliból, csak hogy lovagolhasson. Szülei válásával Kaliforniába csöppent az apja oldalán, ahol a legtöbb sportcsapatból az edző kitessékelte – mondván, túl kicsi – de bekerült a boksz és birkózó társaságba. Utóbbiban az a szóbeszéd járja, hogy sosem verték meg, pedig minden ellenfele nagyobb volt nála. Egy iskolatársa ismertette meg egy zsoké barátjával Shoemaker-t, és ő rögvest el is szegődött oda dolgozni. 11. osztályban otthagyta az iskolát, hogy teljes állásban lehessen a telivérek mellett. Ekkor kezdődött neki a nagybetűs élet.

A francia színész és profi birkózó, André The Giant-tal.

A hely, ahol dolgozott a Hollywood Park igazgatójának a telepe volt, ahol ex-zsokék tanították Bill-t a telivérek lovaglásának trükkjeire. Őt persze minden érdekelt, és egyre többet lógott a versenypályákon. George Reeves tréner vette fel elsőként tanuló zsokénak. Shoemaker 1949 márciusában, 17 évesen  először lovagolt versenyben, de harmadik startja után máris a győztesek körébe vezetett az útja áprilisban. Reeves egészen addig kapta a kritikákat, hogy miért alkalmaz ilyen kicsi és tapasztalatlan zsokét, míg Bill hét győzelmet aratott a versenynyeregben töltött életének második hetén.

1949-ben – viszonylag későn kezdve a szezont – az USA történelmének második legtöbb győzelmét aratta egy éven belül: 219 versenyt nyert. Második évében, 1950-ben pont annyit nyert, amennyi rekordként állt előtte: 388 futamban diadalmaskodott egy szezonon belül. A csillaga magasan szárnyalt, 19 évesen már olyan sokat keresett (hetente 2500 dollár környékén), hogy a Los Angeles-i Fellebbviteli Bíróság egy felügyelőt (gyámot) rendelt Shoemaker mellé szülei hozzájárulásával. 20 évesen egy nemzeti ikon lett, ünnepelt sztár, a zsokék ranglistájának első helyezettje, és házas: első feleségét, Ginny-t ekkor vette el. Végül három exfeleséggel a háta mögött élte utolsó éveit.

A közönség kedvenc Silky Sulivan hátán Kaliforniában 1958-ban a Santa Anita Derby-ben.

1953-ban jó 1600 futamban állt starthoz, és új rekordot állított az egy szezonon belüli győzelmek terén 485-tel. Rá egy évre a 20. század legeredményesebb (győzelmi ráta) zsokéja lett, mivel 380 első helyet szerzett 1251 indulásból.

1954-től pedig betoppant az életébe Rex Ellsworth, ki az első komoly lovát is meghozta Bill Shoemakernek…

Holnap folytatjuk!

Képek: liveabout.com; bolesworthclassic.co.uk; photobucket.com; Americas Best Racing