A királyi körítés: ARC-hétvége 2019

A lóversenysajtó világszerte Waldgeist trónfosztásától hangos, most azonban a “mellékes” további 7 Gr1-ről számolunk be.

Elvégre nem a legendás főfutam az egyetlen, ami naggyá teszi a Prix de l’Arc de Triomphe hétvégéjét: a szombati felvezetőnapon kettő, vasárnap pedig öt versenyt írtak ki az “Arc” mellett a legfelső szinten. Míg a világ tűkön ülve várja, hogy folytatódik a két év után először kikapó Enable története – mi is visszatérünk még a nagy csata utózöngéire-, vessünk egy pillantást a hétvége “mellékszereplőire”!

Mind a hét futamot egyesével azonban fölöslegesen hosszú és száraz lenne bemutatni, így csak nagy vonalakban szólnánk a két nap eseményeiről. Az eredményeket nézve megtörni látszik a brit hegemónia, nem csak a főfutamban (első és harmadik hely) álltak helyt tisztesen a hazaiak, de a további hét Gr1-ből háromnak is otthon tartották a trófeáját, ezzel összességében a kiemelt versenyek felét, valamint további négy ezüst- és egy bronzérmet hoztak el a francia aspiránsok.

Szombaton Holdthasigreen (Hold That Tiger) győzött az extra-hosszútávú Prix du Cadran-ban, majd másnap a godolphinos Victor Ludorum (Shamardal) folytatta a kétévesek Prix Jean-Luc Lagardere-jében. Ezt követte a már sokszor említett főfutam, végül hatalmas meglepetésre Villa Marina (La Havre) diadala zárta a sort a Prix de l’Opera-ban.

 

A hétvége mindössze két duplázója is a hazaiak közül került ki, névlegesen az Arc-nyerő páros személyében, bár nem együtt emelték az egyet kettőre. André Fabre Waldgeist mellett az előbb említett Victor Ludorum révén ünnepelhetett, mikor a pej egy fergeteges finis végén szerezte meg első topsikerét, míg Pierre-Charles Boudot az angolok, pontosabban William Haggasnak lovagolta haza One Mastert a nap végén – nem mellesleg két nap alatt összesen hat lovat a kisebb futamokat is számításba véve.

Ami a győzelmeket illeti, a britek három sikerrel szoros másodikként zártak, további helyezések azonban alig akadtak az angol küldöttség soraiban. Először az Epsom Oaks nyertese, Anapurna (Frankel) és Frankie Dettori diadalmaskodtak a Prix de Royallieu-ben, ezzel megszületett a Gosden-Dettori páros szezonbeli 14. közös kupája. Vasárnap először Glass Slippers (Dream Ahead) robogott be elsőként a célba a Prix de l’Abbaye de Longchamp-ban (a nyitóképen) sprinten ritkán látható három hossz előnnyel, végül pedig a Boudot duplájánál már felhozott One Master (Fastnet Rock) hódította el a Prix de la Foret fődíját.

A hétvége egyetlen ír győztese, a kétéves Albigna

Az írek már kevésbé örülhettek sikerekben gazdag szereplésnek, olyannyira, hogy a teljes Coolmore küldöttség győzelem nélkül maradt a hétvégén, Aidan és Joseph O’Brien idomítottjai legfeljebb helyezésekig jutottak, igaz, abból jó néhány összejött, az egész ír csapatnak összesen hét. A nemzet becsületét egyedül Jessica Harrington kétéves kancája, Albigna (Zoffany) tudta megmenteni, amikor Shane Foley-val a nyeregben hazavágtázott a Prix Marcel Boussac – Grand Criterium des Pouliches-ban.

Ez volt röviden az idei Arc-hétvége története. Holnap krónikánkban további versenyekről olvashatnak a föld másik feléből, szombattól pedig ismételten érkezik két remek versenynap az ausztrálok, valamint a britek jóvoltából. Ne maradjanak le arról sem!

Képek: Racing Post