A bolgár bajnok – 3. rész

A mai részben elérünk Giorgo pályafutásának eddigi csúcsévéhez.

Racing Portal: 2019 miden túlzás nélkül álomév volt számodra lovasként, karriered csúcsa. Golden Sea a 2018-as Gróf Károlyi Gyula emlékverseny után egy évvel később Nemzeti Díj és a pozsonyi Cena Arvy megnyerése mellett csúcsra juttatott a Derbyben. Életed nagy pillanata volt ez, hiszen nagyon ritka az ma bárhol a világon, hogy a győztes lovat ugyanaz a személy trenírozza, aki a nyeregben is ül. Ezúton is gratulálunk ehhez. Hogy élted meg azokat a mámorító pillanatokat?
Stanislav Georgiev: Évek óta szenvedtem ettől. Ha valaki megnézi az eredményeket, láthatja, hogy többször voltam második harmadik, de a győzelem nem jött össze a legfontosabb futamban.

RP: De emocionálisan hogy élted meg? Sírva fakadtál például?
SG: A Derby után már nem, de a Nemzeti Díj után igen. A kanca derbygyőzelmét 90%-ra tippeltem, de nyilván arra is kell gondolni, hogy bármi történhet. Ő remek volt és mutatta, hogy állóképessége mellett sebesség is van benne, mert a derby előtt többen kérdezték tőlem, hogy fogja állni a távot? Mindig azt válaszoltam: miből gondoljátok, hogy nem fogja állni? Mivel, ahogy mondtam számítottam a győzelmére, így az egész felkészülés, felkészítés során nyugodt voltam, így olyan hirtelen feltörő érzelmeket akkor nem éltem át, mint a Nemzeti Díj után.

Puszi a derbygyőztesnek- ZL Photos

RP: Azt tartják: az a legfontosabb személy életünkben, akit elsőként hívunk fel a megélt nagy pillanatok után. Te kit hívtál fel a derbygyőzelem után?
SG: Senkit. Nincs erre idő ilyenkor. Itt voltak a tulajdonosok így ezen a napon nem járt ilyesmi az eszemben. A következő napok voltak azok, amikor leülepedtek a dolgok, kezdtem összerakni a gondolataimat, mondtam magamnak, hogy végre sikerült. Azonban a csapatot is dicsérni kell, hiszen az egész szezonban jól dolgoztak, így a siker közös és köszönöm nekik ezt, már csak azért is, mert Golden Sea-t nagyon nem egyszerű készíteni, azt hiszem ezt Ribárszki Sanyi is megerősítheti.

RP: Végre nyertél tehát magyar derbyt? Apropó korábbról hány bajnoki címed van?
SG: Egy sem. Mindig első háromban voltam az év végi összevetéskor, de champion Magyarországon lettem először.

RP: A felsoroltak mellett megkoronáztad az évet egy bajnoki címmel, ami immár a hetedik volt hazánkban. Talán ezért kezdtél bele a trénerkedésbe, mert a zsoké élet már nem nyújt elegendő kihívást számodra, hogy idehaza gyakorlatilag nincs komoly ellenfeled?
SG: Mivel idén már negyven éves leszek, természetesen foglalkoztat a jövőm. Mint mindenki én is állandó küzdelemben vagyok a súlyokkal, így kapóra jött az, hogy néhány tulajdonos már akkor lovakat akart rám bízni, amikor én még csak zsoké voltam, így szépen lassan ebbe az irányban is elkezdtem gondolkodni.

RP: Tehát az nem játszott szerepet, hogy idehaza nincs komoly kihívód, mondhatni egyeduralkodó vagy?
SG: Valóban a championátusi cím, nem hoz már annyira lázba. A gálán is nyilatkoztam az interjúban, hogy nem ez a legfontosabb ma már számomra. Már tavaly sem gondoltam erre, talán csak a szezon második felében vagy az utolsó két hónapban, akkor már felmerült bennem, hogy miért ne lehetnék még egyszer, de valóban sokadrangú kérdés.

RP: De akkor miért van még mindig zsoké licenszed?
SG: Mert az istállómunka lehet akármennyire jó, ha nincs egy jó istállólovas, aki felteszi a pontot az i-re a versenyben. Az eredmény úgy nem lesz 100%-os. Nálam ez pedig kifejezetten előny, hogy ismerem a lovat, akit a versenyben ülök. (Ribárszki Sándor közbeszól, hogy nincs is elég zsoké). Amit Sanyi mond az is igaz, hogy egy versenyre neked a legjobb lovast kell megtalálnod, de idehaza ez nagyon nem egyszerű.

RP: Ki gyakorolta rád a legnagyobb hatást lovasként?
SG: Nekem a kedvenc zsokém Olivier Peslier, tehát ő.

RP: Volt pályafutásod során nagyon komoly, több hónapos lábadozást igénybe vevő sérülésed?
SG: Hála istennek, hosszú, több hónapos nem. Egyszer volt a lábam (térdem) két vagy három hétig gipszben, de talán az a legkomolyabb.

RP: Sok-sok külföldi pályán lovagoltál, melyik számodra a legkedvesebb, legszebb?
SG: Meránóban nagyon szerettem lovagolni, de már gyermekként álmom volt Franciaországban lovagoljak. Ez meg is adatott, hiszen voltam két hónapot Deauville-ban és egyszer Cagnes-sur-Merben is.

Holnap jövünk a befejező résszel! Az első rész itt, a második itt érhető el.

Képek: Juházs Zsóka/treattelling.blog.hu, Zl Photos