A birodalom visszavág – 6. rész

Bemutatjuk az első számú O’Brien-t.

A 2000-es évek óta Aidan O’Brien-nel összefonódott Coolmore, a cég megalapítását követően más O’Brien zsenialitását élvezte. A Coolmore két meghatározó trénere ír származásukon, vezetéknevükön, Isteni hozzáértésen és szerencsén is osztozott, az avatatlanoknak pedig talán meglepő, hogy családon ellenben nem.

A Coolmore alapításából oroszlánrészt kivevő Vincent O’Brien az egyetemes lóversenyzés megkerülhetetlen figurája. Az, hogy O’Brien átlépett a Coolmore kapuján olyan sorozatos és párhuzamos történések sorozata, mint ahogyan George R. R. Martin juttatja kiválasztottját a Vastrónra. A kor hangulatát – mikor a rókavadász, „hobby” lókiképző ötödik gyermeke, Vincent 19 évesen visszatért apja mellé asszisztens trénernek – az épp zajló ír függetlenségi háború és az első világháború alakította. Ilyen terhelt időkben az írek különös elégtételt éreztek, ha akárhogyan is, de borsot tudtak törni a britek orra alá – ebből pedig a lóversenypálya sem maradhatott ki.

Vincent gondosan vezetett fogadási könyve családi ereklye.

Az 1919-ben született Vincent ebben a légkörben nőtt fel, így maga és később üzlettársai is kifejezett örömüket lelték az angliai sikerekben, különösképpen a bukikat „fosztották”ki előszeretettel. 1943-ban, apja hirtelen halálát követően Vincent átvette a családi bizniszt, annak reményében, hogy magasabb szinten űzze tovább, és ugró telivéreket fogadott az istállójába. O’Brien tréneri vállalkozását pedig eleinte különös fogadói érzékével tudta csak fenntartani és fejleszteni: Vincent gyakran fogadásaival is többet vitt a háztól egy-egy futam után, mint a nyertes lova futtatója. A fogadói piac a második világháború után erős volt és hatalmas, ekkor még az úttörő üzletember, William Hill is a turf mellett kiáltotta az odds-okat. O’Brien és tulajdonosi köre legendás fogadásokat nyertek a patadobogás háttérzenéjére, így William Hill is ezt találta mondani egy napon:

„Azt a fickót évekkel ezelőtt le kellett volna lőnöm. Ezzel egy vagyont megmenthettem volna!” – emlékezett vissza Vincent-re.

A szép sikereket felváltották a történelmiek: három egymást követő Grand National-t és nyolc év alatt négy Cheltenham Gold Cup-ot gyűjtött be – természetesen egy-az egyig fergeteges háttértörténetekkel – amit aligha fog bárki is utána csinálni a jövőben. A szárnyaló fogadási nyeremények és banki kölcsön juttatta odáig, hogy 1951-ben megvásárolhatta a Ballydoyle Házat és átalakította a ma is ismert tréningkomplexum képére. A történetünk is itt érkezik a fordulópontra: ’51-ben találkozott későbbi feleségével, Jacqueline Wittenoom-mal, egy nyugat-ausztráliai politikus lányával, akivel a lóversenyzés történelmének leggyümölcsözőbb házassága alatt két fiút és három lányt neveltek fel. Fiuk, David Epsom Derby-t is nyert trenírozottjával, míg lányuk, Susan nem máshoz ment feleségül, mint John Magnier-hez. Vissza is kanyarodhatunk sorozatunk első részéhez…

Amellett, hogy ő alkotta meg az első “all-weather”, négy évszakos tréningtalajt, 1949-ben ő reptette először a lovait Írországból. Bal szélső a közkedvelt Cottage Rake.

O’Brien 1955-ben zsinórban harmadik Grand National győzelme után lépett be a síkversenyzés fényűző világába. Karrierje során először: Írországon kívülről keresett magának futtatókat. 1958-ban már Prix de l’Arc de Tiomphe-t nyert Ballymoss-szal az amerikai milliárdos John McShain-nak, mely egyből nemzetközi hírnevet hozott magával. 18 hónappal később már drogbotrányba keveredett, és karrierje egy süllyedő hajóra emlékeztetett: bátyja vette át a licenszt, és az Ír Derby-győzelme után a versenypálya látogatói körülfogták a mázsaházat, „Vincent-et akarjuk”-ot skandálva.

O’Brien eltiltását 12 hónapra csökkentették, miután bebizonyította ártatlanságát. 1962-ben már megnyerte első Epsom Derby-jét az amerikai Raymond Guest-nek, és szintén együtt akasztották le második kékszalagjukat Lester Piggott kedvenc lovával, Sir Ivor-ral.

 

1970-ben 35 év után újra Hármas Korona bajnokot adott a sportág szerelmeseinek Nijinsky képében, melyet még az „újabb O’Brien” sem ért el. Lester Piggott lovaglásával olyan hódító hatalmakká váltak, mint a mai Aidan-Ryan Moore páros. A Coolmore szindikátus (Magnier és Robert Sangster) oldalán olyan minőségű állományt telepítettek az Egyesült Államokból Írországba, mely átformálta az akkori lósportot.

Vincent O’Brien tanácsolásával a Coolmore megállíthatatlan volt, és lett az, ami ma: egy birodalom.

Meg sem kíséreljük felsorolni, miket nyertek lovai, inkább vessenek egy pillantást a listára. 76 évesen hagyta abba a munkát, 1993-ban vonult nyugdíjba. Utolsó Royal Ascot-i sikerekor (a nyitóképen is látható Piggott-tal a nyeregben) olyan ovációt kaptak, hogy szem nem maradt szárazon. Kettejük életkora összesen 133 év volt akkor.

Mindenki egy félrevonuló embernek ismerte, akit semmi nem tesz olyan boldoggá, mikor Írország nagy folyóiban horgászhatott. 2009-ben halt meg, felesége 2015-ben követte.

Fotók: Racing Post, Keeneland