A bajnok – első rész

A lóversenyzés köreiben mindenki ismerte eddig is a nevét, de vasárnap kora este óta talán az ő neve mögött áll a legtöbb internetes találat a keresőmotoroknál.

A 24 éves, még véletlenül sem szabadkai Szabó Nikolett történelmet írva nyerte meg a 14. Nemzeti Vágtát Pipacs nevű lovával. A régi ismeretségünk okán még az öröm perceiben kértük meg Nikit, hogy adjon egy exkluzív interjút a Racing Portalnak, amit hétfőn este rögzítettünk is! Lóverseny szaklapként először természetesen Pipaccsal kezdünk.

Fókuszban Pipacs

Racing Portal: Mit kell tudni a 14. Nemzeti Vágta győzteséről?
Szabó Nikolett: A teljes hivatalos neve, Licinio Gidran-32 (Pipacs), Ő egy 9 éves sárga gidrán kanca.  Kósa Sándor a tulajdonosa.

RP: Esetében ki volt a nevező? Az Önkormányzat vagy egy cég?
SZN: Ezt pontosan nem tudom, inkább másoljuk ide a vágta honlapjáról, hogy ne tévedjünk. (Így tettünk. Vajdasági Háló Fejlesztési Alapítvány.)

RP: Hogyan kerültél Te a nyergébe?
SZN: Három évig volt saját (vágta) lovam, My Colt Medál, akivel versenyeztem, de amikor őt nyugdíjaztuk, akkor kezdtem el keresgélni, hogy ki adna számomra lovaglást. Elsőként Balatoni Nikiék kerestek meg, nekik lovagoltam tavaly Toncsi nevű lovukat. Előfutamot megnyertük ugyan, de döntőbe nem jutottunk. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy eladják a lovat és itt vált világossá számomra, hogy 2021-ben nem lesz lovam a Hősök terére, ezért több helyütt érdeklődtem. Szerencsére megkerestek Kósa Sándor úrék, hogy ők hallották, hogy lovat keresek, és így kerültem Pipacs nyergébe.

RP: Mikor kezdődött a ló felkészítése?
SZN: Augusztus közepén került Alagra, Ribárszki Sanyi istállójába, így mondhatom, nagyjából másfél hónap volt a felkészítése.

RP: Milyen munkákat kell kapnia egy lónak, hogy jók legyenek az esélyei ezen a speciális versenyen, azaz miben más egy vágta lovat készíteni egy telivértől?
SZN: Ezeknél a lovaknál nagyon fontos, hogy az idegrendszere kibírja a start előtti felvezetést és azt a nagy csinnadrattát abban a három napban. Én otthon erre úgy „készítem”, hogy mindent megengedek a gyerekeknek. Húzzák, vonják, nyúzzák őket, azaz a lényeg, hogy a ló semmilyen zajtól, külső hatástól ne féljen. Ha bármiféle inger érné, vagy esetleg, megy a zene a telefonomon, arra ő megfelelően reagáljon, azaz érezze, hogy neki akkor is feladata van, ha bármi más elterelné a figyelmét.

A munkák során használtuk például a Tóbiást Alagon, Pipacs is ment ott nem egyszer, ahogy a nyári pálya közepén azon a kisebb körön is.

Nekik fordulniuk kell tudniuk folyamatosan ebben a tempóban, azaz nem csak ez egyenesben kell nagyon gyorsnak lenniük, így valóban, az ő felkészítésük ebben speciális.

A kanyarokra kell nagyon rákészülni és, hogy tudjon lábat cserélni, hiszen a Hősök terén nem mehet be a ló egy ellenvágtában a kanyarba, mert akkor nem tudja bevenni.

A mesterrel

RP: A ló felkészítését régi barátod, Ribárszki Sándor, – ahogy az Indexen Ch. Gáll András írta, az idomárkirály –  irányította, így Sanyinak is óriási része van ebben a sikerben és most már nem csak derbynyerő, hanem vágta-nyerő tréner is. Egyértelmű volt részedről, hogy az ő segítségével fogod majd készíteni a lovat?
SZN: Igen, természetesen. Megbeszéltem vele előre, hogy ha lesz lehetőségem idén is lovagolni, akkor hozzá vinném a lovat és ezt ő örömmel fogadta. Első perctől támogatott, mindenben segített, elmondta javaslatait, ötleteit, de engem is meghallgatott. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni.

RP: Mind az elő-, mind a középfutam meglehetősen sima volt és két kérdés is kapcsolódik a két fölényes győzelemhez. Az első, hogy miként lehet pihentetni, de egyben frissen tartani a lovat a döntő előtt, második pedig, hogy picit nektek taktikát kellett váltani, hogy ne legyetek túl gyorsak az elején, hogy a végére maradjon szufla vagy pedig a döntőben már azt kell menni, ami csak a csövön kifér?
SZN: Verseny után lemossuk, sétáljon, míg a légzése vissza nem áll a normális értékre és utána mehet a boxba. Hagyok neki időt az evésre-ivásra, de Pipacs sajnos nem igazán evett ebben a három napban. Még az almát sem nagyon akarta elfogadni, azaz tényleg semmit nem akart enni, csak kis falatokat. A pihenést tehát biztosítottuk számára, de egyszer-kétszer 10 perces sétákra kihoztuk, hogy ne merevedjen le.

A második kérdésre a válasz, hogy az előfutam után valóban nagyon el kellett gondolkodnom, mert ott szembesültem azzal, hogy bizony nála a start nem egy egyszerű történet. Hátulról kell ugye zárkóznia, de a startnál nem „kaphattam le rögtön a lábáról”, mert akkor nem fogja bírni a távot. Szép fokozatosan kellett Őt felengednem a többi ló mögé, és amikor éreztem, hogy bírni fogja a célig, onnantól kezdve kellett elindítani, hogy inkább menjen kívülről, de jöjjön körbe. Amikor tudtam, hogy van még benne annyi erő, hogy elmegy, akkor indítottam tehát.

A döntőben már picit jobban sikerült a start, de azért ott is minimum másfél kört külső íven kellett haladnunk, mire sikerült Farkaslaka, ugye Tamás Csabi elé bemenni. Az is vett ki persze belőle, de bíztam benne, hogy meg tudja csinálni. Ő egy olyan ló, hogy egyszerűen nem ismerem fel a határait. Akkora szíve van, hogy nehéz elképzelni. A díjátadás után, amikor azt a fél pályát nekem lóháton kellett megtenni a kijáratig, ő bepróbálkozott, visszapördült, „frisseskedett” még, azaz futott volna. Nem tudom, hogy a fejében mennyire játszódott le, hogy már vége van. Ha kellett volna még egyet futnia, lehet, hogy megtette volna.

A főszereplő

RP: Nagyon szép történet. Véleményed szerint valóban az öt legjobb ló jutott a fináléba?
SZN: Szerintem igen, annak ellenére, hogy idén más lett a mezőny. A korábbi években jól futó „nagy” lovak közül páran nem voltak most ott.

Fókuszban Nikolett

RP: Történelmet írtál, hiszen az első kettős bajnok vagy, azaz aki megnyerte a felnőtt vetélkedés előtt a Kishuszár Vágtát is (2013-ban). Hova tovább? Innen nincs feljebb. Mi következhet?
SZN: Ilyenkor valóban kell pár nap, mire az ember átgondolja, hogy hogyan tovább és merre, mert ez egy akkora álom és cél volt előttem, hogy én ennek éltem. Hogy, hogyan tovább, ezt most még nem tudom…majd az idő dönti el.

Egyszer  már a Vágta-dombon. 2013-ban Kishuszár bajnokként

RP: Tudtál aludni hétfőre virradóra?
SZN: Viszonylag sokáig fenn voltam, a teendők és a sok riport miatt, de azért pár órát aludtam. Itt szeretném elmondani, hogy mennyien írtak és kerestek. Megható volt számomra. Nehéz még felfogni.

RP: Az előbb kérdeztelek arról, hogy hogyan pihen a ló, de a lovas mit tud tenni abban a szűk öt órában a középdöntő és a döntő között?
SZN: Én igazából semmit nem pihentem. Nagyon izgulós típus vagyok. Néha hátrajöttem a lóhoz, megsimogattam, kivittem sétálni, de a köztes időben a tribünön ültem és néztem a programot.

RP: Mi fordult meg a fejedben a befutás pillanatában? Emlékszel még erre?
SZN: Először nagyon nehéz volt felfogni, amikor mondták a nevünket, hogy mi nyertünk.

Igazából a lóra gondoltam, hogy ő szívvel-lélekkel küzdött értem és én úgy gondolom, hogy Ő tisztában volt azzal, hogy itt mi történik és Ő segíteni akart nekem megvalósítani az álmomat.

Nem lehetek neki ezért eléggé hálás. A lóra gondoltam tehát elsősorban, meg nyilván arra a nagy létszámú csapatra, akinek munkája ezzel révbe ért. A nézők talán nem is gondolnák, hogy hány ember munkája van abban, hogy abban a pillanatban mi értünk át elsőként a célon.

Innen folytatjuk!

Képek: Nemzeti Vágta sajtóanyag, Ribárszki Sándor, Szabó Nikolett instagram,  RP saját

One thought on “A bajnok – első rész

Comments are closed.