20 éve történt – 2000 a galoppsportban

Fókuszban az évezred utolsó éve.

Az esztendő amikor nem következett be a sokak által jósolt számítógépes összeomlás, Vlagyimir Putyin lett Oroszország elnöke, idehaza létrejött a Szent István Egyetem, amikor a Magyar Országgyűlés Mádl Ferencet választotta meg köztársasági elnöknek, amikor először választottak Nemzet Színészeit, amikor elhunyt az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas brit színész, a Csillagok háborújából (is) ismert Alec Guinness, Vittorio Gassman, ifj. Latabár Kálmán, Ofra Haza, Emil Zátopek és Walter Matthau.

Idehaza a hetvennyolcadik derbyt futották, amely az évszázad derbyjeként híresült el. Rodrigo és Akito neve örökre a krónikák legfényesebb lapjaira került. Ennek ellenére Kanincs Melinda és Kovács Sándor produkáltak sokáig feledhetetlen szezont.

Ebből az alkalomból tisztelt meg bennünket Kovács Sándor, akivel nagyinterjúnkat csütörtöktől olvashatják.

Epsomban ír siker. Sinndar a bajnok, két esélyesebb riválisát (Sakhee, Beat Hollow), no meg persze az egész mezőnyt legyőzve a derbyben. Mind a lovasnak, Johnny Murtaghnak, mind pedig a trénernek, John Oxxnak ez volt az első kékszalagja. A King George VI and Queen Elizabeth Stakesben elindult Michael Tabor világhódító hadjárata. Mármint ebben a futamban, hiszen akkor már sok legendás győzelem állt mögötte, és még mennyi előtte, de mai napig ő e verseny csúcstartó futtatója hat sikerrel. Ezek közül szerezte neki az elsőt Montjeu, 2000-ben. Tabor az International Stakes után is ünnepelhetett. Ott Giant’s Causeway a nyerő (Kinane/AOB). Mick Kinane-nek ez ebben az esztendőben már a 4. Gr1-es trófeája volt.

A Racing Post képén Montjeu pár méterrel “a King George” célja előtt

A franciáknál viszont angol győzelem, mert Michael Jarvis idomította Holding Court győzött a Derbyben Philip Robinson-zal. Nem is akárhogyan: hat hosszal sétálva le a társaságot. Tizennégy év alatt ez már a negyedik brit győzelem volt Chantilly-ban, ami komorrá tette a francia ábrázatokat. A friss bajnokot rögtön elküldték az Ír derbybe, amit szintén Sinndar nyert meg, ahogy október elején, az Arc-ot is. Mivel Holding Court csak ötödik lett a Badeni Nagydíjban, így nem indították a Prix de l’Arc de Triomphe-ban, ahol Aga Khan lova elfoglalta a trónt és ezzel az év legjobb hároméves lova címet.

Sinndar – csak majdnem a legjobb

Gondolom most sokan azt kérdezik: hogy hogy nem ő lett az Év Lova Európában?

Egyszerűen nem lehetett, hiszen Giant’s Causeway a már említett győzelme mellett olyan futamok trófeáját szállította Michael Taboréknak, mint pl. St. James’s Palace Stakes, az Eclipse Stakes, a Sussex Stakes, vagy éppenséggel az Irish Champion Stakes. Ezt az eredménysort pedig a Sinndar nem tudta túlszárnyalni.

A nagy víz túloldalán a Baffert-Nakatani páros munkájának köszönhetően General Challenge nyerte „a Big Cap”-et. A háromévesek ismét körbeverték egymást a Triple Crown futamokban.

Nézzük, hogyan:

2000 Fusaichi Pegasus Red Bullet Commendable
Derby győztes nem indult 17.
Preakness 2. győztes nem indult
Belmont nem indult nem indult győztes

Hát feledhető évjárat, még ha Fusaichi Pegasust 60 millió dolláros áron is adták el fedezőménnek év végén a Coolmore-nak. A Derby győzelem természetesen önmagában nem ért ennyit, de a világklasszis pedigré annál inkább, amit “hozott” is, az örökítésben.

Az őszi Telivér VB három legfontosabb futamában két hazai és egy európai győzelem született. „Számunkra” Kalanisi (Murtagh/Stoute) hozta el a Turf trófeáját, a Mile bajnoka War Chant (G. Stevens/N. Drysdale) lett, míg Tiznow (C. McCarron/J. M. Robbins)  Classic sikere után –  ahol Giant’s Causewayt verte nyakhosszal –  az Eclipse Awardot is besöpörte, mármint a legfontosabb, az Év Lova kategóriában.

Ausztráliában is felosztották a legnagyobb tavaszi kupákat.

A Caulfield Cupot a négyéves Diatribe nyerte, úgy hogy ezt megelőző két (igaz Gr1-es) versenyében csak 9. és 11. lett és a kupa megnyerése után soha többé nem tudott versenyt nyerni. 11. lett a Melbourne Cupban is, ami Brew (K. McEvoy/M. Moroney) sikerét harsogta.

A Cox Plateben Sunline utcahosszal védte meg címét és mivel több hazai nagydíj után a Hong Kong Mile-ban is győzött, az Év Lova cím is nála landolt, amit 2003-ig nem is engedett át másnak. A kancát Winx sikerei óta az ő nagy elődjének tartják.

T M Opera O sikerével zárult a 20. Japan Cup. A kiváló mén egy évvel későbbi visszavonulásakor minden idők legtöbb pénzt kereső telivére címmel vonulhatott nyugdíjba.

Ebben az esztendőben született: Dalakhani, Empire Maker, Ghostzapper, Refuse To Bend és Funny Cide.

Már csak egy visszaemlékező kiadás maradt hátra. Utoljára 2010 eseményeit fogjuk fókuszba helyezni.

Kép: @nzraceresults, @attheraces