Továbbra is csúcson

Ezúttal sem hagyta magát letaszítani a trónról a királynő – de nem sokon múlt.

Enable régóta táncol már pengeélen, ami a több mint két éve tartó veretlenségi sorozatát illetően, hiszen tavaly augusztusi hosszú kihagyás utáni visszatérése óta jóformán minden egyes szerepelésekor csak nagy küzdelem árán ért haza, gondoljunk csak az Arc de Triomphe-ra (Sea Of Class) vagy a BC Turf-re (Magical). Épp ezért sokan úgy vélték, most fog eljönni a régóta elkerült trónfosztás.

Elvégre a King George VI & Queen Elizabeth Stakes idén még a szokásosnál patinásabb mezőnye, élén a Royal Ascotról érkező Crystal Oceannel az Eclipse izgalmas, de klasszisokban nem túl gazdag csapatával ellentétben már nagyon is komoly kihívás elé állította a királynőt, akár a “nyári ARC” becenévvel is illethetnénk a futamot – de hát erről szól a King George.

Az sem javított sokat a kanca esélyein, hogy a jó start után az első fél mérföldön a mezőny végére csúszott vissza – itt jött a képbe azonban Frankie Dettori, aki egy pillanatra sem esett pánikba és miután a kanyarban felzárkóztak az élmezőnyhöz, épp akkor indította meg, amikor kellett: Enable és Crystal Ocean fej fejt száguldottak végig az utolsó furlongokon, hogy aztán a kontinens két jelenlegi legjobbjának epikus csatája előbbi sikerével érjen véget.

 

Nathaniel lánya ezzel már zsinórban tizenegyedik sikerét ünnepelte, és lett a futam harmadik duplázója maga mögé utasítva a Sir Michael csúcsformában lévő legjobbját, megválaszolva a rajongók és a szakma köreiben felmerülő összes kérdést és ismét bebizonyítva a kételkedőknek: szárnyalásának még korán sincs vége – nem akarok elhamarkodottan ítélkezni, de az, hogy ennyi idő és felmerülő nehézség után is versenyről versenyre hatalmas küzdőszellemmel kiharcolja a győzelmet, számomra már-már Winxet idézi.

“Adott volt a legjobb idősebb ló és a legjobb idősebb kanca, valamint hozzájuk hasonló szintű klasszisok, de ők ketten fényévekkel túlszárnyalták a mezőnyt. Tökéletes King George volt – mi mást kérhetne még a lóverseny?” – foglalta össze John Gosden tökéletesen a csatát. “Sok erényét megcsillogtatta ma. Crystal Ocean azt mondta neki ‘Ezt megnyerem’, mire ő válaszolt ‘Nem, majd én’, majd igazi szellemi szívósságot mutatott, akárcsak a mén.”

Dettori, aki egyben Enable legnagyobb rajongója is, már nem maradt ennyire tárgyilagos, de hát nem is kérjük tőle. “Nem szeretnék sok ilyen versenyt, mert teljesen kimerültem. Egész eddigi pályafutásom során ez volt a legnehezebb nagydíjam, két összecsapó bajnokkal. Dicséret illeti Crystal Oceant, olyan volt, mint a legyek, amik azért sem akarnak eltűnni, egészen a célvonalig mellettünk volt.”

A teljesség igényéért ne feledkezzünk meg a verseny további kilenc szereplőjéről sem: a dobogó alsó fokára André Fabre Waldgeist-je ért oda, ezzel ismételten bebiztosítva helyét a kontinens legjobbjai között, Salouen negyedik helyével pedig hasonlóan tett, a háromévesek és néhány idősebb klasszis szereplése azonban kétség kívül csalódás. Előbbiek közül Norway szerepelt legjobban és végzett hetedikként, Anthony Van Dyck és Magic Wand pedig a két utolsó helyen kullogott be, míg az “öregeknél” a japán Cheval Grand hatodik, az előzetesen bronzra is esélyesnek tartott Defoe pedig csak kilencedik.

A rivaldafény azonban a főszereplőket illeti meg, akik biztosan megmutatták: izgalmas lesz a szezon hátralevő része, ami remélhetőleg már az augusztus 21-i International Stakes-szel megkezdődik egy visszavágóval.

A végére egy megjegyzést engedjenek meg a  főszerkesztőtől. Virág kiválóan írta meg a történteket. Szavai olvastán szinte felelevenedett előttünk a  káprázatos finish. Magam egy kérdéssel zárnám. Ha a méntől 1 kilót kapó Enable ilyen szoros versenyben verte Crystal Ocean-t nem a Stoute idomítás a világ legjobb versenylova? A Racing Post bírái már ítélkeztek. Enable 127, Crystal Ocean 129. Melyikük is a jobb? Mindkettejüket hatalmas dicséret illeti. Alig várjuk az Arc-ot – Sereg András főszerkesztő.

Képek: Racing Post

One thought on “Továbbra is csúcson

Comments are closed.