King George legendák – 5. rész – Montjeu

Egyetlen Nagy-Britanniai szerpelésével söpörte le az angolokat.

Az ír tenyésztésű, francia tréningezésű Montjeu neve a lóversenyzés krónikáinak azon lapjain szerepel, ahol arannyal írnak.

16 futásából 11-szer nyert, hat Gr1-es trófea került a neve mellé és mindössze háromszor szorult le a dobogóról.

Négyéves szezonját befejezvén híres apamén lett. De kezdjük inkább az elejéről.

Írországban, Sir James Goldsmith tenyésztői munkájának eredményeként látta meg a napvilágot Floripedes fia a kor ászától, Sadler’s Wells-től. Nevét Goldsmith francia borbirtokáról kapta, de sajnos lovát már nem láthatta versenyezni: 1997-ben meghalt, mikor már Chantilly-ben John E. Hammond keze alatt volt a lova. Gyerekeire, és rajtuk keresztül egy holding-vállalatra maradt Montjeu, de kétévesen már olyan sokat mutatott magából, hogy a veretlen csikót a szezon végén félig megvette a Coolmore – azaz Michael Tabor és Susan Magnier.

Michael Tabor, Montjeu és Mick Kinane.

Háromévesen már övé volt a Francia és az Ír Derby is, három hét távolsággal kettejük között. Utóbbiban lovasa, Cash Asmussen azt nyilatkozta, a célban is még „öt kiló volt a kezében”, pedig öt hosszt vert a második helyezett Daliapour-ra. A Prix Niel diadal természetesen egyet jelentett egy Prix de l’Arc de Triomphe indulással, melyekben egyaránt már Mick Kinane (nyitóképen) lovagolta és abszolút favoritja volt a kontinens legnagyobb ütközetének – amit szintén behúzott. Kinane ezután úgy nyilatkozott, Montjeu-ról, mint „a legjobb másfél mérföldes ló, akin csak ültem”. Utolsó futásakor háromévesen, negyedik volt a Japan Cup-ban.

Négyévesen, 2000-ben tovább köszönthette a nagyérdemű a tavalyi Év Lovát, de nem csak a Cartier-en választották meg ennek, de Világbajnoknak is kinyilvánították az akkori Longines Best Horse Rankings-on (IFHA). Nem más miatt, hanem mert az előzetes 135-ös nemzetközi értékelésért annyit háborogtak (többek közt a Racing Post), hogy kijavították 137-re, melyet a négyéves szezonjában szintén megkapott.

Seniorként a Tattersalls Gold Cup-ban indított győzelemmel, Grand Prix de Saint-Cloud-dal folytatta otthon, és elé került első brit kihívása is: az „angol Arc”, azaz a King George VI and Queen Elizabeth Diamond Stakes. Ekkor már komoly gondokkal küszködtek: Montjeu személyiségével, hiszen megtagadta, hogy a jártatóba vigyék, de később mégis megnyerte a versenyt. Könnyed három hosszt vert a britek csillagára, egykori Év Lovára, Fantastic Light-ra. A Daily Telegraph írója, Brough Scott ekkor „pusztítóként” jellemezte Montjeu-t, és olyan nevekkel említette együtt, mint Ribot, Shergar, Mill Reef vagy éppen a sorozatban már általunk is bemutatott Nijinsky.

 

A Prix Foy győzelem után nagy meglepetésre kikapott az Arc-ban, és sosem került vissza a győztesek körébe. Második lett a Champion Stakes-ben és élete legrosszabbját mutatta a Breeders’ Cup-on (7.), de igazi legendaként emlékezhetünk rá. A briliáns versenyló maradandót alkotott a ménesben is, bár kifejezetten nehéz természetű ló volt. Kinane burkoltan csak annyit mondott „van pár gondja”, míg Hammond szerint egy „őrült zseni” volt.

2005-ben vezető apamén volt Franciaországban, és mivel a Coolmore birodalomban nem volt hiány a kancákból, négy Epsom Derby és három Ír Derby bajnokot adott. Olyanokat, mint Camelot vagy a klasszikusból éppen nem merítő St. Nicholas Abbey.

Érdekessége, hogy a King George-Arc dupla eddig se sikerült sok lónak, de Montjeu-nak és fiának, Hurricane Run-nak pont igen. Hurricane Fly nevezetű ivadéka pedig a legsikeresebb gátversenyző lett, hiszen világrekordot állított be a Gr1-es győzelmek számában.

Igazi korszakalkotó lehetett volna, de sajnos idő előtt, 16 évesen elment. Vérmérgezés végzett vele. De a lóversenyzés sose fogja feledni.

Montjeu 2000-es győzelmével sorozatunk a végéhez is ért, holnap pedig olvashatnak a King George 2019-es bajnokáról itt a Racing Portalon!

Képek: Thoroughbred Owner Breeder, Racing Post, TDN