King George legendák – 2. rész – The Minstrel

Második részünk főszereplője igencsak hajaz az elsőre…

Természetesen nem egy csodaló került ki Northern Dancer utódaiból és Vincent O’Brien keze alól, de hogy mindkét kritérium egyszerre telesüljön pont a King George VI and Queen Elizabeth Stakes alkalmával, az azért mutat egy színvonalat.

A szintén kanadai Windfields Farm-i tenyésztésű, Northern Dancer apaságú The Minstrel (született: 1974. március 11.) hasonló utat járt be, mint hét évvel korábbi „istállótársa”, Nijinsky. Nem is csoda, hiszen háromnegyed részben voltak testvérek: The Minstrel anyja, Fleur,  Nijinsky nagyanyja. A tengerentúli siker szinte kódolva volt az ereiben, így 200 ezer dollárt fizetett érte az 1975-ös keenelandi árverésen Robert Sangster, hogy Írországba utaztassa és a világ legjobb lovasa, Lester Piggott alá tegye.

A szakértő kezek hamar meghozták The Minstrel versenykarrierjének gyümölcsét: októberben már angol földön nyerte a Dewhurst-ot, de háromévesen érték őt a legnagyobb sikerek. Mérföldön került kipróbálásra, és bár a felkészítőt megnyerte, a 2000 Guineas-ben híján volt a gyorsaságnak, így csak harmadikként ért célba favoritként, és az ír kiadásban is egy legyőzőre talált. Bár a két klasszikusban kikapott, Lester azt mondta O’Brien-nek:

„Ha indítod The Minstrel-t a Derby-ben, én lovagolom”.

1977-ben starthoz is állt a derbyk derbyjének 198. kiadásban, ahol a lóversenyzés történelmében először jegyezték azt a módszert a lovak megnyugtatására, hogy vattát tettek a fülükbe a rajtig, így mint oly sok másban ebben is O’Brien volt az „úttörő” The Minstrel-lel. A kékszalagot nem is egyszer, de kétszer hozta el, hiszen az angol derby után az ír változatban is diadalmaskodott. Megtalálták tehát az ideális távot másfél mérföldön.

Júliusban állt először starthoz nyitott korosztályban, abban a futamban, mely sorozatunk apropója is: a kultikus King George VI and Queen Elizabeth Stakes-ben. Az 1977-es kiírás erős nemzetközi társaságot hozott össze, de a brit tréningezésű ötéves Orange Bay-jel küzdött a végsőkig kiélezve. Kettejük között hivatalosan célfotó döntött, The Minstrel javára, bár a kommentátornak nem volt kétsége, hogy a kétszeres Derby-hős kerekedett felül.

 

Meg is dobta ez rendesen az ázsióját, augusztusban már 4,5 millióért a tenyésztő részesedést vásárolt a négyláb kesely sárga ménben, de kisebb pechére már nem állt többet starthoz. Járvány tört ki Európában, így szinte egyből az USA-ba szállították és abbahagyta versenykarrierjét. Kilenc futásból hétszer nyert, egyszer volt második és egyszer harmadik.

Az év végén egy szavazat híján mindenki rá adta a voksát az Év Lova választáson, de mellé még az Ír Év Lova címet is megnyerte magának. 135-ös Timeform értékelésével csak istállótársa, Alleged bizonyult nála jobbnak 1977-ben. Otthonában, és egy 9 millió dolláros részesedés-vásárlással egy ideig Maryland-ben is fedezett, végül Kentucky-ban az Overbrook Farmon fejezte be tenyészkarrierjét.

Fia, Palace Music 1984-ben Champion Stakes-t nyert, de talán jobban ismert amiatt, hogy ő az apja a Hírességek Csarnokába is beiktatott Cigar-nak, és a szupersztár ausztrálnak, Naturalism-nek. The Minstrel közvetlen ivadékai angol és francia klasszikusokat, de még Breeder’s Cup trófeát is nyertek.

1990-ben altatták el Kentucky-ban, és az Overbrook Farmon lett eltemetve. Kifejezetten kedves és társasági lóként emlékeznek vissza rá azok, akik ismerték.

Képek: telegraph.co.uk, A nyitóképet  Richard Stone Reeves  festette és a rogallery.com oldalról vettük át. Azon  egyébként Hot Grove-ot győzi le az 1977. évi Epsom Derbyben.